Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-335
314 335. országos ülés Í90H oldalon.) Igenis azok, mert az a vármegye, a mely sem lefelé, sem fölfelé nem független, kizárja a maga köréből a nép széles rétegeit, hiszen a virilizmusnak és a kiváltságos czenzusnak alapján nem is ülhetnek ott a nép képviselői. De tovább megyek. Még ott is, a hol választás utján kerülnek be a megyebizottsági tagok, a választási rendszer értelmében nem a népet képviselik. Hiszen tudjuk, hogy mig a képviselőház tagjai nagy többségükben 48-asok, a kiket pedig a nép választ, addig a vármegyékben ma is többségben vanak a 67-esek. Én azt hiszem, hogy ez a legnagyobb kontradikczió. Kétségtelen tehát, hogy a választási rendszerben, a választási eljárásban vannak a hiányok. Azok teszik lehetővé, hogy ne nyilatkozhassak meg a nép igazi akarata. (Ügy van !) És kérdem, lehet-e önkormányzatról beszélni, ott, a hol a központi kormányzattól annyira függ a vármegye, mint minálunk ? A központi kormányzat akaratát nálunk a főispán képviseli és tudjuk, hogy a főispán a maga kardinális jogainak igénybevételével azt választatja meg tisztviselőnek, a kit épen akar. Azt elismerem, hogy addig funkczionálhat a vármegye, mint autonóm testület, sőt: alkotmánybiztosíték is lehet, a meddig a központi kormányzattal ellentétbe nem kerül. De mihelyt a központi kormányzat akarata, a miniszteri akarat más, mint a mit a vármegye akar, abban a pillanatban teljesen illuzoriussá teheti az autonómiát és a maga akaratát minden vonalon keresztülviheti. Ez a szellem él az összes hivatalokban. Ha most már tekintetbe veszszük azt, hogy a vármegyei hivatalok nem nobile officiumok, hanem kenyérkereseti pályák, a melyekre a központi kormányzat a maga hatalmi súlyával ránehezedik, akkor könnyű belátni, hogy a mai állapot tarthatatlan. Megengedem, hogy vannak kivételek, (Halljuk ! a középen.) de mondhatnám, országos jelenség ez, a mennyiben a vármegyék 90%-ában ilyenek az állapotok. Addig tehát, mig a vármegyéket függetlenekké nem teszszük felfelé, s mig az autonómia körébe a széles néprétegeket be nem vonjuk, önkormányzatról a szó szoros értelmében beszélni nem lehet. Mit látunk ma ? Azt, hogy a jelenlegi kormányzat nemcsak hogy a virilizrnust nem akarja eltörölni, hanem még azt a választói reformot sem akarja kiterjeszteni a törvényhatóságokra, a melyet a képviselőválasztások tekintetében be akar hozni, tehát azt az abszurdumot akarja létesíteni, hogy azokat, a kik az egész ország sorsába beleszólhatnak, a vármegye és az autonóm testületek köréből kizárja. Ezeknél fogva azt hiszem, hogy jelenlegi alkotmányunk nélkülözi a kultúrállam másik kellékét, azt t. i., hogy a közigazgatás és a törvényhozás a nagy tömegek befolyása alapján gyakoroltassák. Látjuk és tudjuk ugyan, hogy a jelenlegi kormány programmjába bevette — mert ez volt a paktum főkövetelménye — a választói jog kitermájus 30-án, szombaton. I jesztését, de látjuk azt is, hogy lehetőleg ellensúlyozni igyekszik minden ponton azt, hogy a tömegek ezt a befolyást tényleg gyakorolják. (Mozgás.) Bredicean Koriolán: Nem a népért, hanem a kormányhatalomért akarják megcsinálni ! Vlád Aurél: A jogállamnak, illetőleg a kulturállamnak harmadik kelléke nálunk, azt hiszem, szintén hiányzik és ez az, hogy ne csak adót szedjenek a tömegektől, hanem hogy megfelelő intézmények létesitése utján az ő kulturális, gazdasági és erkölcsi javuk is előmozdittassék. Azt hiszem, hogy ezen a téren nagyon kevés, t. i. csak annyi történik, a mennyinek épen okvetlenül kell történnie ; a tömegeknek épen csak a morzsák jutottak eddig. Az egyik miniszter ur akkor, a midőn arról volt szó, hogy a nemzetiségek érdekében is történik valami és vétetnek fel bizonyos tételek a költségvetésbe, a ruthén és a felvidéki akczióra hivatkozott. De hiszen tudjuk azt, hogy a jó gazda a maga marhaállományának fentartásáról is gondoskodik. Az állam a saját jól felfogott érdekében miért ne igyekeznék tehát azoknak a szegény néptömegeknek a fentartásáról is gondoskodni ? (Mozgás.) Beniczky Ödön : Ez frivolitás ! (Mozgás. Halljuk ! Halljuk!) Vlád Aurél : Azt hiszem, hogy az állam semmivel sem ment tul a legelemibb követelmények határain, a midőn gondoskodott arról, hogy azok az adóalanyok fentartassanak, megélhessenek, hogy tönkre ne mehessenek. A kultúrállam negyedik kelléke az, hegy ha egy államban többféle nemzetiség lakik, ott a teljes jogegyenlőség és egyenjogúság uralkodjék. (Halljuk ! Halljuk!) Ha ebből a szempontból bíráljuk Magyarország helyzetét, azt látjuk, hogy az 1868ban meghozatott u. n. nemzetiségi egyenjogúságról szóló törvény, a melynek alkalmazásáról és végrehajtásáról maga Andrássy Gyula gróf t. belügyminiszter ur akkor, a midőn a soproni rendeletről szólt, azt mondta, hogy ezt jóbarátainkkal szemben egyféleképen alkalmazhatjuk, azonban ugyanazt, a mit a soproni németeknek konczedál, meg fogja tagadni esetleg a románoktól, vagy a szerbektől. Kmety Károly: Nem igy mondta. Ezt nem mondta. (Zaj. Elnök csenget.) Vlád Aurél : Én ezt az értelmet tulajdonitottam a miniszter ur szavainak (Zaj.) és a ki objektíve fogja elbírálni a miniszter urnak nemcsak itt a parlamentben, hanem a sajtóban tett nyilatkozatait, az azt hiszem, más értelmet annak nem tulaj donithat. Látjuk tehát, hog}^ egy miniszter, a végrehajtó hatalom legfőbb közege, maga nyüvánitja ki, hogy a törvények végrehajtása kedvezményt képezhet. Hát bocsánatot kérek, én azt hiszem, hogy nem lehet igazságos a törvénynek olyatén kezelése, a mely megengedi a jóbarátokkal szemben annak alkalmazását, a képzelt ellenségekkel szemben azonban megtagadja ugyanannak a végrehajtását. (Zaj.)