Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-335

335. országos ülés 1908 május 30-án, szombaton. 309 kétségtelen, hogy az a tisztviselő, a ki ugyanazon fizetés mellett egymagában éli világát, azzal a másik tisztviselővel szemben, a ki ugyanazon munkát végzi és ugyanazon fizetést kapja, de ebből nemcsak az ő legényéletének privát mulatságait elégiti ki, banem nagy családot is tart fenn és gyermekeket nevel az államnak, sokkal előnyösebb helyzetben van és ezért a kettő különböző elbánást és megitélést igényel. Mert az a tisztviselő, a ki egyedül él, társadalmi szereplésével, stréberkedésé-vel, az anyagiak által rája nézve lehetővé tett helyzetével nemcsak a pillanatnyi megélhetés kérdéseiben van túlzott előnyben a nagycsaládú tisztviselővel szemben, hanem általában az előhaladás tekintetében is, mert az ő szabad idejét nem nyűgözik le az anyagi gondok és ha nemes ambiczió van benne, többet tanulhat és ezen az alapon hivatali pályáján lényegesen előhaladhat. Az a másik tisztviselő pedig, a ki ugyanazon fizetés .mellett és ugyanazon körülmények között elkövette azt a — a mint mondani szokták — talán ballépést, hogy megnősült és családot alapitott, ennek súlyát kell, hogy érezze, terhét kell, hogy vonszolja, mert hiába egyenlő a fizetés, a szükségletek lényegesen különbözők. (Igaz ! Ugij van !) Ez a kérdés megérdemli, hogy vele a magyar törvényhozás alaposan és behatóan foglalkozzék. Már a rómaiak is érdemesnek tartották e kérdéssel foglalkozni és a lex Júlia, továbbá a lex Papia Poppea kimondották, hogy Eómában három, Itáliában négy, a provincziában öt gyermek bizonyos terhek elengedéséhez adott igényt az állampolgárnak. Felmentette a törvény az ilyen családfőket a gyámság viselésének kötelessége alól, házasoknak külön ülőhely jutott a szinházban, előnyben részesültek, ha állami hivatalra pályáztak. Ha figyelemmel kisérjük különösen a franczia törvényhozásnak legújabb rendelkezéseit, a melyek arra utalnak, hogy az ott beállott népszaporodási hiányt lehetőleg eliminálják, akkor lehetetlen nekünk is ezzel a problémával nem foglalkozni. Hogy milyen jelentősége van ennek a kérdésnek, annak igazolásául csak arra utalok, hogy Francziaországban a revans eszméje abban a mértékben veszett ki a nép lelkéből és halványult annak ereje, a milyen mérvben fogyott a franczia nemzet számaránya a német számaránynyal szemben. Mikor szemben állottak a küzdő felek 1870-ben, akkor Francziaország népessége 36,713.000 volt, Németországé kb. szintén ennyi: 40,816.000. Az utolsó három évtized a német nép szaporodási erejénél fogva és a franczia dekadencziájánál fogva azt eredményezte, hogy Francziaország népessége az utolsó 30 év alatt alig szaporodott két millióval, csak 38 milliót tesz ki ma, mig Németország népessége az 56 milliót is meghaladja. Nem elég a népek inteUektuális ereje, szükséges maga a számbeli túlsúly, a tömeg ereje, a melyre a népek hatalmukat alapítják, és nekünk Magyarországnak gondot és figyelmet kell arra forditanunk, hogy a magyar tömegek is szaporodjanak, hogy a tömeg erejével, egy nagyobb tömeggel nézhessünk a jövő küzdelmei elébe. (Helyeslés.) Ebben a tekintetben Magyarországon sincsen a népesség szaporodása abban a kedvező arányban, a mint azt a nemzet érdeke és a természetes fejlődés kívánja. Magyarország népessége 1869-ben 15 millió volt, és ma, 50 év múlva, csak 19 millió. A szaporodás az első két évtizedben alig volt 1%, a 90-es években 10-9% és az 1900. évi statisztikai adatok szerint már csak 10-2%. Kétségtelen, hogy bizonyos visszaesés van. Erre a visszaesésre utalnak azok a törvényhatósági átiratok is, a melyek Somogy vármegye kezdeményezésére a képviselőházhoz intéztettek. A képviselőházat és a kormányt kérik arra, hogy az egy- és kétgyermekrendszer, valamint a gyermektelenségi rendszer elleni küzdelemben tegye meg a kötelességét. E téren a magyar törvényhozás még nagyon keveset tett; pedig, ha valahol, akkor különösen a tisztviselői fizetések megállapításánál és a lakbérek megállapításánál módja van a törvényhozásnak bizonyos tekintetben befolyást gyakorolni arra, hogy a tiszttviselőkre nézve a családalapítás megkönnyittessék és a gyermeknevelés lehetővé tétessék. Amugyis az élet viszonyai elég súlyosan nehezednek a családos tisztviselőkre, és szükség van arra, hogy az állam a maga biztató, buzdító, bátoritó szavával és gyámolitásával közbejárjon arra, hogy a tisztviselő a legnemesebb emberi érzésnek megfelelve, családot alapítson és a magyar nemzetet ezzel szaporítsa. Nem akarok ennek a kérdésnek a mélyébe hatolni, nem akarom ennek a kérdésnek szocziál politikai, erkölcsi és magyar nemzeti szempontból való nagy jelentőségét hosszasan itt a t. ház előtt fejtegetni ; azt hiszem, lesz még erre alkalmam, de különben is az appropriácziós vita keretein kivül esik egy kissé. De ezt felemlíteni szükségesnek tartottam abból a szempontból, hogy megalapozzam azt a kérésemet, hogy a mélyen t. miniszterelnök ur, a mikor az appropriáczionális törvényjavaslat 7. §-a alapján rendezni fogja a tisztviselők lakbérviszonyait, legyen tekintettel arra, hogy a családos és gyermekes tisztviselők előnyben részesüljenek a nőtlen és gyermektelen özvegy tisztviselőkkel szemben. Én ebben a tekintetben nem akarok részletes javaslattal előállani, hanem utalok arra, hogy egyes felekezetek a maguk tanárai és alkalmazottai lakbéreinek megállapításánál már azt a rendszert alkalmazzák, hogy a nőtlen és a gyermektelen özvegy alkalmazottak a megállapított lakbéreknek csupán 60%-át kapják. Ez egy megoldási forma. Ennek a törvényjavaslatnak egyik rendelkezése az, hogy a tisztviselők lakbérének megállapításánál a IX. rangosztály képezi az alapot, t. i. az, hogy ilyen rangosztályu tisztviselőnek három szobás lakása után az illető községben mennyi házbért fizetnek. Már most kétségtelen, hogy egy legényembernek nincs szüksége arra a háromszobás lakásra ; hiszen lehetnek kivételek, hogy a legényember is családfentartó, de általában nincs szüksége a háromszobás lakásra ; tehát indokolt és különösen