Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-334
33í. országos ülés 1908 a lopásra vonatkozó rendelkezéseit illeti, azokkal sem érthetek mindenben egyet. Kimondja a törvényjavaslat 49. §-a azt, hogy a büntetőtörvénykönyv 336. §-ának 3., 4., 5. és 6. pontjában, valamint a 338. §-ban meghatározott esetekben a lopás bűntetté válhatik, ha a lopott dolog értéke 200 koronánál nagyobb, és akkor öt évig terjedhető fogházzal büntetendő a cselekmény. És más esetekben is a minősített lopást a törvény bűntettnek mondja és második szakasza szerint a feltételes elengedésnek esete ilyenkor nem is foroghat fenn. Én azt hiszem, t. képviselőház, hogy az értékhatárnál nem lehet ilyen szigorúan megállani és a bűntett és a vétség közötti megkülönböztetést tisztán erre az egy dologra alapitani. Hiszen gyakran felhozzák azt az esetet, hogy ha egy tolvaj kilop valakinek a zsebéből egy pénzerszényt, tisztán attól függ, hogy mekkora büntetést kap, vájjon véletlenül abban az erszényben 200 koronánál nagyobb összeg volt-e, vagy sem. Az akaratot, a szándékot, a dolust kell büntetni, t. képviselőház, nem pedig ezt a véletlen körülményt, (Ugy van ! Helyeslés.) Tisztelettel kérem, méltóztassék a börtönbüntetést is fogházbüntetéssé változtatni, mert a gyakorlatban a kettő között ugy sincsen semmi különbség, mintán kellő számú börtönök nincsenek, és úgyis csak a kerületi fogházakban kell kitölteni a börtönbüntetést is. Méltóztassék tehát a fogházat alkalmazni enyhébb esetekben is; és a biróság ilyenkor is alkalmazhassa a feltételes elitélést. De vegyük, t. képviselőház, az u. n. bemászásos lopást, a hol tisztán a lábak hosszúságától (Derültség.) függ az, hogy valaki minősitett lopást követ-e el, vagy sem, t. i. a kicsi ember kénytelen ott bemászni, a hol egy másik, hosszú lábú egyszerűen átlép, átugrik. (Ugy van !) Nem kell tehát, t. ház, ilyen véletlen körülményektől függővé tenni egy bűncselekmény megitélésének mértékét. (Helyeslés.) Én azt hiszem, a gyakorlati életből beszélek. (Derültség.) Ma már belátta ezt az egész modern judikatura. Magyarországon is szakitani kell tehát a lopás rettenetes szigorú büntetésével, hogy 1878 óta ezen minősitett lopásoknál, ha a minimumot alkalmazza is a biróság, hat hónapot kell, hogy kimondjon. Nekünk, a mikor az uj törvényből ezt a pogány, barbár kegyetlenséget ki akarjuk küszöbölni, nem szabad megállanunk ennél a határnál, hanem igenis ki kell mondanunk, hogy ilyen esetben fogházzal büntetendő vétséget képez a lopás, úgyis módjában lévén a birónak a maximumot, az öt esztendőt alkalmazni. Mert h ! sz a gyakorlatban ugy is mit látunk ? A ki mint ügyvéd, biró foglalkozik ezzel a kérdéssel, azt láthatja, hogy maximumot úgysem lehet alkalmazni a lopásnál. Nagyon jól mondta a magyar jogászegyletben az egyik ügyész, gondolom Magyar István ügyész ur, hogy könnyű dolog három-négy évi fegyházról KÉPYH. NAPLÓ. 1906—1911. XIX. KÖTET. május 29-én, pénteken. 305 vagy börtönről beszélni; de a ki ismeri azt az életet, a melyet el kell szenvednie annak a rabnak vagy fegyencznek, nagyon meggondolja, mielőtt a lopás miatt ilyen súlyos büntetést szab ki, A biró ugy is nagy spáczium felett rendelkezhetik, hogyha fogházbüntetést is állapithat meg, t. i. öt esztendeig terjedhető fogházat állapithat meg kis értékek ellopása esetén is és ennélfogva nincs értelme, hogy az uj törvény 49. §-ában ilyen büntetést alkalmazzunk a lopásnak minősülő esetre. (Helyeslés.) Az 50. §-szal sem érthetek mindenben egyet, mert helyeslem azt, és örvendek annak, hogyha a tiz korona értéket felül nem haladó élelmi- vagy élvezeti czikkek, tüzelőszer vagy egyéb életszükségleti tárgyak lopását, sikkasztását kihágásnak minősitik és a legenyhébben bünteti, de azt tartom, hogy a tiz korona értékhatáron aluli lopásokat egyáltalág kihágásnak kellene minősiteni. (Helyeslés.) Nem akarok most ismét külföldi példákra hivatkozni, mert azt tartom, hogy jogintézményeink magyar talajból nőj jenek ki, de hivatkozhatnám azokra és annak bizonyítására, hogy már a külföldi judikaturában is igy értelmezték ezt a kérdést és igyekeztek ilyen irányban hozni törvényes intézkedéseket. Nem helyeslem azt, hogy a mikor ilyen uj intézkedésekről van szó, akkor örökké ilyen ellenvetéseket hallunk, hogy a magyar nemzet nem eléggé érett és művelt erre. Ezt ismét csak olyan mondhatja, a ki olvasókönyvből ismerte meg a magyar ember természetét. Annyi természetes józan esze a világ egyetlen népének sincs, mint a magyarnak. (ügy van !) Bízzák csak a magyarra, az el tudja a maga dolgát intézni; teremtsünk számára humánus törvényeket, és akkor biztosítom a t. házat arról, hogy ezen törvénynek szellemében fog élni tudni a magyar. Nem helyeselhetem azt, hogy mindig lekicsinyítsük nemzetünket. Valahányszor egy radikális reformról van szó, örökké azzal állanak elő a sötét gondolkozásnak, taplófejűek, hogy nem elég művelt nemzet vagyunk. (Derültség.) Pedig szerény történelmünk bizonyítja, hogy akárhányszor magas fokán álltunk a kultúrának és nem áll az, hogy csak háborúban álltuk meg helyünket, hanem többször volt rá eset, hogy a kultúra terén is zászlóvivők voltunk. A ki ismeri a magyarnak természetét és gondolkodását, az tudja, hogy jellemfelfogás gyorsáttekintés dolgában a világ akármely nemzetével bátran felveheti a versenyt. (Helyeslés.) Szerettem volna a törvényjavaslat tárgyalása alkalmából egy kissé de lege ferenda beszélni. (FIálljuk!) Foglalkoztam a büntetőtörvénynyel és a bűnvádi perrendtartással általánosságban és szerettem volna egy pár szakaszra nézve kifejteni nézeteimet, különösen szerettem volna rámutatni arra, hogy a büntetőtörvénykönyvnek a becsületsértésre, a párbajra, a hatóság és magánosok elleni erőszakra, a hivatali bűntettekre, s a csalásra vonatkozó rendelkezésein feltétlenül változtatni kell. (Helyeslés.) 39
