Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-334

302 33í. országos ülés 1908 május 29-én, pénteken. vényes képviselőt maga a törvény hatalmazza fel, sőt kötelezi arra, hogy minden esetben, minden erejével a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel a gondozására bizott kiskorúnak érdekét megvédje, és épen a legfontosabb kérdésben, mikor ott áll az a szerencsétlen kiskorú, mint bűnös a törvényszék vagy közigazgatási hatóság előtt, mikor elhangzik felette az Ítélet, kiutasitja a törvény szigorúan törvényes képviselőjét és engedi, hogy szenvedjen, esetleg ártatlanul szenvedjen az a fiatalkorú elitélt. T. képviselőház ! Én enyhén bírálok, én csak kifelejtésnek tartom ezt az intézkedést, mert lehetetlennek tartom, hogy épen egy olyan törvényjavaslatban, a melyben a kiskorúakra vonatkozólag uj büntetési tételek vannak, uj büntetésnem, uj büntetési rendszer van kodifikálva, legyen egy szakasz, a mely megfoszsza a kiskorút elemi jogától, hogy helyette, a .ki még nem eléggé bölcs, nem eléggé érett arra, hogy Ítélkezhessek saját dolgaiban, törvényes képviselője nyilatkozhassak meg. Kelemen Samu : Molnár Jenő képviseli az alkotmánypártot! (Zaj. Elnök csenget.) Nagy György: Hát a hitvestársat miért kell kizárni egy ilyen jognak gyakorlatától? Hiszen ha igazán erkölcsi szempontokból bíráljuk a házasságnak intézményét, abban az esetben nyilvánvaló, hogy nem szabad elvonni a hitvestárstól a már egyszer törvényileg biztositott jogot. Kérem az igazságügyminiszter urat, ne is várjon indítványt ennél a szakasznál, hanem hivatkozással arra, hogy ez csak félreértésből, sajtóhibából történhetett, méltóztassék annak a kiskorú elitéltnek törvényes képviselőjét beengedni oda a törvénykezés termébe, hogy ne áUjon ott védtelenül, hogy ne legyen kitéve annak, hogy a legártatlanabbul is szenvednie kell. Kelemen Samu: Humánus és törvényben gyökerező! Nagy György: De másfelől szabad-e a vádlottal szemben szigorúbb rendelkezéseket alkalmazni, mint a milyenek az eddigi törvényben voltak, akkor, mikor azt mondjuk, hogy épen a humanitás vezet ennél az eljárásnál ? Azt mondja a 10. §. második bekezdése (olvassa) : »A másodfokú, valamint a felebbezéssel meg nem támadható első bírósági Ítélet ellen, a kir. bíróságok hatáskörébe tartozó ügyekben csak a kir. ügyészség és csak akkor élhet semmiségi panaszszal, ha a bíróság a büntetés végrehajtását a törvény által kizárt esetben függesztette fel.« Tehát a mig a bűnvádi perrendtartás 55G. §-a megengedi, hogy ilyen esetben a vádlott a bűnvádi perrendtartás 385. §-ának 1. a) és c) pontja alapján semmiségi panaszszal élhessen, addig ebben a másik, szintén fontos kérdésben, a mely egyenértékű talán a bűnösség kérdésével, ilyen esetben csak a vádhatóságnak ad jogot, de a védelmet és a vádlottat teljesen elzárja ezen jognak érvényesítésétől. Tisztelettel kérem az igazságügyminiszter urat, ne méltóztassék megbolygatni, ne méltóztassék megváltoztatni a bűnvádi perrendtartás 556. §-ában lefektetett humánus intézkedést, hanem annak szellemében méltóztassék megengedni az elitéltnek is, hogy igenis semmiségi panaszszal, vagy más néven nevezendő jogorvoslattal élhessen ő is a feltételes ítélet megtagadásának esetében. Nemcsak én adtam annak az aggodalmamnak kifejezést, hanem büntetőjogászok közül igen sokan, és azt hiszem, a magyar jogászegylet büntetőjogi bizottságának tanácskozásán majdnem minden felszólaló, minden véleményt benyújtó megnyilatkozott abban a kérdésben, vájjon a közigazgatás mai rendszere, mai beosztása mellett nem szolgálná-e könnyen az osztályigazság érdekét az, ha az ítélő szolgabírónak, az eljáró rendőrkapitánynak megadjuk azt a nagy diskreczionárius jogot, hogy ő is feltételesen elengedhesse a büntetést. Ugy látszik, a törvényjavaslat készítője is számolt ezzel az aggodalommal, mikor a javaslat 11. §-ában kimondja azt, hogy a közigazgatási hatóságnak felfüggesztő Ítéleteit hivatalból kell a másodfokú hatósághoz felülbírálás végett felterjeszteni. De én azt hiszem, hogy — a mint Kelemen Samu t. képviselőtársam is mondja — ez nem remédium. Tehát keresni kell akkor még más biztosítékot, más garancziát. Azt hiszem, leghelyesebb lenne, ha — a mint az erdei kihágásoknál is megvan — a vádhatóság is beleavatkoznék ebbe a kérdésbe, tehát a királyi ügyész. A királyi ügyészt is meg kell hivni a tárgyalásra, a hol ebben a kérdésben ítélnek és azt hiszem, a közvélemény is meg lenne nyugtatva, mert hiszen nem akarom a közigazgatást kisebbíteni, de a közigazgatási tisztviselőnek nincsen olyan szabadsága az Ítélkezésnél, mint a bírónak; nálunk a szolgabírót a jegyzők, bírák és virilisták választják, a kik előtte esetleg mint vádlottak szerepelhetnek; nyilvánvaló, hogy a legnagyobb igazságszeretet mellett is figyelembe veszi a maga — nem is jogtalan — érdekét és az ilyen emberekkel szemben, a hol lehet, könnyen ki fogja mondani a feltételes elitélést. A mi a statisztikai adatokat illeti, a melyekre Bakonyi Samu t. képviselőtársam kiterjeszkedett, megemlitem, a mint arra különben ő is hivatkozott, hogy 1—15 napig terjedő fogházbüntetésre 1906-ban elitéltek 31.831-et, 16 nap—3 hónapra elitéltek 4649-et, három hónapon felül 140-et. En kibővítem ezeket az adatokat az 1905-ik évről szerzett statisztikai adatokkal. Ekkor csupán a járásbíróság 39.968 embert ítélt fogházra, a törvényszék 9164-et, pénzbüntetésre pedig 57.339-et. (Mozgás.) Ezzel a kisebb büntetések nagy számát akartam megállapítani. Azt hiszem, ebből más helyes következtetést nem vonhatunk le, mint azt, hogy a törvényjavaslatot az eredeti tervezetnek megfelelően változtassuk meg és mondjuk ki, hogy a bíróság nemcsak az egyhónapi tartamot meg nem haladó fogházbüntetésnél és a pénzbüntetéseknél