Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-333
333. országos ülés 1908 május 27-én, szerdán. 277 kötelezték magukat arra, hogy kilépnek a szakszervezetből és igy ismét kenyérhez jutottak. Ennek hire ment, a t. többi szakszervezet erre magát szuverén jogaiban megsértve érezte, fellázadt és az összes közvágóhidi munkásokat sztrájkba kergette. Hogy milyen eszközökkel dolgoztak, azt a rendőri nyomozás állapítja meg. Én konkrét eseteket nem tudok felhozni, hanem csakis olyanokat, a melyek általánosan ismeretesek. Ilyenek pl. hogy a mikor Csepelről, Erzsébetfalvárói, Kispestről és ezekről a helyekről a munkások a vágóhicl felé sereglettek, a fizetett szakszervezeti agitátorok elfogdosták őket és életveszélyes fenyegetéssel kényszeritették arra, hogy vonuljanak be a sztrájktanyába. Azok az emberek azt se tudták, hogy miről van szó. De mivel olyan terror alatt állottak, hogy nem birtak annak ellentállani, kénytelenek voltak őket követni. Zboray Miklós : Ennek véget kell vetni. Szmrecsányi György: Ez be van igazolva, ígértek minden egyes munkásnak, a ki a sztrájktanyára jön, teljes ellátást és heti 10 forintot. Nagyon természetes, hogy mivel a 10 írtból az illető családja is megélhet és a sztrájktanyán az ellátás is megvan, rendkívül jól érezték magukat a munkások a sztrájktanyán és várták, hogy r a t. szakszervezet a 10 irtokat meg is adja. És mi történt? Nem egy hét, hanem 14 nap után kifizettek a családos munkásoknak 7 koronát, a nőtleneknek 4 koronát. Fábry Károly: A vezérek vájjon mit raktak zsebre? Szmrecsányi György: Az is a vizsgálat utján beigazolt dolog, hogy ha valamelyik munkást sürgős családi vagy bármiféle más ügyben hívták, egyszóval valamelyik munkásnak el kellett hagyni a sztrájktanyát, nagy hókuszpókuszok között odaállították, megeskették, hogy munkába nem áll és a mint az ideje engedi, visszatér. És mindez a szabadság nevében, a lelkiismereti szabadság jegyében történik, és annak elismerése, a melyet a »Népszava« és a t. pártvezetőség uton-utfélen hirdet. Ezt tovább tűrni nem lehet, ennek véget kell vetni. Ezek oly következményekre fognak vezetni, a melyek a mi közállapotainkat, a melyek úgysem valami rózsásak, teljesen a züllés útjára fogják vinni. (Igaz! Ugy van!) Hogy a szakszervezetek milyen terrorizmust képesek kifejteni, a legeklatánsabb példa, hogy Budapesten alakulóban vannak a keresztény szoczialista pártszervezetek. Hiába méltóztatik Hammersberg László képviselő ur erre integetni, mert nagyon sokan elismerik ezen elvek jogosultságát. Konstatálni kivánom és kérem a belügyminiszter urat, hogy a rendőri jelentésekből is kegyeskedjék meggyőződni róla, hogy itt még keresztény szoczialista gyűlést megtartani per abszolúte lehetetlenség YOlt. Minden elővigyázat daczára benyomulnak, betörnek oda, verekedéseket kezdenek, és a legféktelenebb módon terrorizálják az embereket. Ez a kisebbség jogainak az elismerése, ez a véleményszabadság tisztelése ? (Zaj.) Utalok Mezőfi Vilmos t. képviselőtársam esetére, a ki miután nem tartozik a nemzetközi szocziáldemokrata párt táborába, nagyon természetes, hogy üldözéseknek van kitéve. A múlt évi Szilveszter estéjén — nagyon szomorú dolog, hogy Budapesten ilyesmi megtörténhetik — ö a párthíveivel és családjának tagjaival egy Aróna-uti vendéglőben vacsorázott. Erre 30—40 felfegyverzett nemzetközi szocziáldemokrata berontott oda, revolverekkel és késekkel nekiment ennek a békésen vacsorázó társaságnak, ugy, hogy a legnagyobb része véres fejjel, összeszurkálva, életveszélyesen megsebesülve hagyta el a helyiséget. Ennek a törvényszék előtt is volt folytatása, és ott kétségen kívül megállapittatott, ugyanis annak a vendéglőnek az alkalmazottai eskü alatt vallották, hogy ezek az emberek, a kik oda berontottak, megelőzőleg ott étkeztek és boroztak ós azoknak az étel- és italszámláját másnap valami Ladányi nevű szocziáldemokrata párti titkár egyenlítette ki. Fenyegetőleveleket kapnak ezek a hentesmesterek vezető-férfiai. Alkalmam volt látni egész halom fenyegetőlevelet, a melyben figyelmeztetik, hogy vigyázzon magára pl. Bittner János, mert lelövik, leszúrják, életveszélyesen fenyegetik. Ezek oroszországi állapotok, sőt még annál is rosszabbak és ez ellen mi, a polgári társadalom teljesen védtelenül állunk, és ki vagyunk szolgáltatva. Zboray Miklós: Nekünk kell fegyverkezni ugy látszik! Szmrecsányi György: Fenyegető leveleket kapott Kozenik hentesmester is, a ki áldozata volt ennek a maffiának, a mennyiben a rendőri nyomozás kétségenkivül megállapította, (Halljuk! Halljuk!) hogy a nemzetközi szocziáldemokratapárt Józsefvárosi csoportjában este összejött valami 50—60 ember, a kiket valami Fröhlich nevű agitátor, a ki egyúttal annak a csoportnak az elnöke is . . . Egy hang (a középen): Bandafőnök! Szmrecsányi György: Bandafőnök, nagyon helyes, izgatott és elvezette a Lujza-utczába ennek a hentesmesternek az üzlete elé, ott valóságos sortüzet intéztek a hentesbolt ellen, 20—25 lövést — a revolvergolyókat majdnem mind megtalálták a boltban — intéztek a házra, agyonlőtték a hentesmesternek segédmunkását, s a hentesmesternek leánykáját tisztán csak egy szerencsés véletlen mentette meg az agyonlövéstől. Ott volt az üzletben egy szerencsétlen vevő, egy villamosvasúti kalauz, a ki gyanútlanul vásárolta az ő vacsoráját, és a ki most halálos sebével szenved a Rókus-kórházban. (Mozgás.)
