Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-331

331. országos ülés 1908 május 25-én, hétfőn. 197 lyezéséről van szó, s a midőn a szövetkezeti eszmének annyi pártolója van, ajánlom ezt a kormány figyelmébe. (Halljuk!) Nevezetesen ez a lóbeszerzés rendesen közvetítés utján történik. Régi kivánsága volt a függetlenségi pártnak, hogy a lovak közvetlenül a termelőtől vásároltassanak, (Élénk helyeslés.) hogy kiessék a vásárból a közvetítő spekuláns, a miáltal egyfelől olcsóbban jut hozzá a kincstár a lovakhoz, másfelől a szegény kisgazda érdekeit is megóvhatjuk. Gr. Semsey László előadó: így történik! Nagy György: Történik igy is, jól tudom; de azért még mindig meg vannak a közvetítők. (Mozgás.) Másfelől pedig — mert azzal szoktak védekezni ezzel szemben, hogy háború esetén igen sok időt venne igénybe az egyes eladókhoz elmenni és azért van szükség a kincstári közvetítőkre — helyesnek tartanám ebben a kérdésben szövetkezetek létesítését, hogy azok közvetítsék a vásárlást, mert akkor is közvetlenül jutna a termelőtől a vásárlóhoz az a lóanyag és igy egyfelől a kincstár jutányosán juthat a lovakhoz, másfelől a termelők érdekeit is előmozdítanék. De ezt nemcsak a lóbeszerzésre, hanem egyáltalában az összes szükségletek beszerzésére nézve üdvösnek tartanám. Méltóztassék ezentúl az összes szükségleteket közvetlenül a termelétől beszerezni. Hogy eddig nem mindenütt vált be a próba, az azt mutatja, hogy még ezt a szövetkezeti rendszert nem méltóztatott megkisérelni. Mihelyt a szövetkezettel lép érintkezésbe a kincstár, a mely esetben tehát nagyobb mennyiség szállítható, mert nem merülhetnek fel a szállítások körül azok a nehézségek, a melyek a szállítók tulnagy számából szoktak keletkezni, mindjárt helyesen, egészségesen reformáltatnék ez a kérdés. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem az áUamtitkár urnak nem kell fejtegetnem, hogy a közvetítők mennyire visszaélnek még a katonai állatorvosok szaktudásával is. A ki a gyarkorlatból ismeri ezen kérdést, tudja, hogy 13—14 éves lovak fogait lecsiszolják, leköszörülik és vésnek reá oly uj jeleket, mint a 7—8 éves lovak fogain lenni szokott, és azután eladják azokat az államnak, mint 7—8 éves lovakat. Ez a gyakorlatból ismert dolog, a ki foglalkozott vele, az tudja. Én a gyakorlatból tudom, és emlékszem rá, hogy mi gyermekek valóságos találósjátékokat űztünk a lóasszentálásoknál, hogy vájjon melyik gazdáét fogják elfogadni, és melyikét nem. Volt egy pár ember, különösen függetlenségi, a kinek a lovait sohasem vették be. Én nevekkel is tudnék szolgálni a miniszter urnak. Volt olyan ember, a kiről mindig tudtuk, hogy ha 20 lovat visz is, azt mind elfogadják. Nem hibáztatom én ezért azt az ezredest, az is ember, jó barátja volt az illető, megismerkedett vele, és azután restéit elzárkózni az elől, hogy az illetőnek a lovait jóknak minősítse. Ép annyi visszaélés történik itt, mint a polgári életben a bikaminősitésnél. (Mozgás.) Ott is rendesen nem azt nézik, hogy ki milyen állatot vezet elő, hanem, hogy milyen politikai hitvallást vall. Én azt hiszem, hogy ha honvédtisztek kerülnének az ilyen lóavató-bizottságba, a kik egyszersmind méneskari tisztek is, akkor nem lennének minden tekintetben ráutalva a katonai állatorvos szakértő véleményére, mert a maguk szaktudását is érvényesítenék, mert ők maguk is meg tudják bírálni az eléjük hozott lóállományt, s igy jobban meg tudnák védeni a kincstár érdekeit is. Ma pedig tény, hogy az az ezredes, a ki a lóvásárlásokkal meg van bizva, kénytelen ráhallgatni arra az állatorvos szakértőre, mert neki nincsen annyi szaktudása, (Ellenmondás.) és nem is lehet azt tőle követelni, holott a méneskari tisztek többet foglalkoztak ezzel a kérdéssel és járatosabbak ebben tisztán a gyakorlat szempontjából is. Engedje meg a t. ház, hogy mielőtt áttérek a harmadik részre, a közös hadsereg viszonyainak fejtegetésére, itt a második résznél még egy pár szóval megemlékezzem, — az idő előrehaladott voltára való tekintettel röviden — a nyugdíj kérdésről. Itt a házban 1907 január havában Gaal Gaszton t. képviselőtársam rámutatott arra a törvénytelenségre, hogy Papp Bélának és Nyiry Sándornak — a kik honvédelmi miniszterek voltak — a nyugdiját ma is fizetjük, jóllehet aktív szolgálatot végeznek a közös hadseregben. Ez egyike a legnagyobb törvénytelenségeknek. (Igaz! ügy van! bal/elől.) Akkor Wekerle Sándor miniszterelnök ur azzal védekezett, hegy ne itt tessék felszólalni, hanem a zárszámadási bizottság jelentésének tárgyalásakor, ott van annak a helye, ott tessék majd a sérelmeket előadni. Igy aztán ez a kérdés lekerült a napirendről, és az eredmény az lett, hogy az 1907. évi költségvetésbe törvénytelenül be lett állítva Papp Béla és Nyiry Sándor miniszteri nyugdija. Farkasházy Zsigmond: A zárszámadásoknál pedig azt mondják, hogy már megszavazta a ház ! (Ügy van ! halj elől.) Nagy György : Jól mondja Farkasházy t. barátom, hogy mire a zárszámadásra kerül a sor, akkor azt mondják, hogy kérem, a költségvetésnél már meg lett szavazva, törvényerőre emelkedett, utólagosan nem lehet hozzászólni. Ilyen játékot mégse volna szabad űzni a nemzettel, mert a parlamentarizmus komolyságával, a törvény iránti tisztelettel nem. egyeztethető össze az, hogy ilyen keringőjátékot űzünk, hogy innét a parlamentből a zárszámadásokhoz utasítsanak bennünket, onnét pedig ide a költségvetésre utaljanak vissza. Én kérem a mélyen t. honvédelmi miniszter urat és az államtitkár urat, méltóztassék ezek nyugdiját a költségvetésből kihagyni. (Helyeslés baljelől.) Annyi óvatosság mégis történt, hogy sehol sincsen megnevezve, hogy ezek a nyugdijak felvétettek a honvédelmi tárcza költségvetésébe, de a zárszámadási bizottság jelentéséből, az állami számvevőszék jelentéséből kimutatható, hogy igenis Papp Bélának és Nyiry Sándornak honvédelmi miniszteri nyugdiját is mi a magyar állani költségvetéséből fizetjük, annak daczára, hogy aktív