Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-330

330. országos ülés 1908 május 22-én, pénteken. 147 Ezek után bátor vagyok jelezni, hogy különösen mely sebek azok, a melyek az igazságszolgáltatás testén tátonganak. Egyik kiváló képviselőtársunk, Nagy Dezső t. képviselő ur délelőtt rámutatott ezekre, de csak ugy átsiklott a dolgokon és nem akart mélyebben behatolni különösen abba a kérdésbe, hogy a mi btkv.-ünk, a mint ő mondja, már születésénél fogva magán viseli a méltánytalanság bélyegét. T. ház! Erre a törvényre igazán rá lehet mondani, hogy azon az alapelven épült fel, hogy a kis tolvajokat fel kell akasztani, a nagyokat pedig futni kell hagyni. Ha tekintetbe veszszük különösen a lopás bűneseteit és ha tudjuk, hogy különösen az alsóbb népréteg az, a mely sokszor a kényszer hatalmas hatása alatt jő ellentétbe az illető szakaszokkal, akkor igazán el kell borzadnunk és nem én, hanem nálam kiválóbb jogászok, s mindenki, a kiben van humanizmus, — azt mondják, hogy ezek a szakaszok olyan súlyosak, hogy minden igazságügyi kormánynak első kötelessége kellene hogy legyen az, hogy ezeket novelláris utón enyhítse. Fenyvesi Soma: Éppen ez benne van a novellában! (Mozgás.) Pop Cs. István: Ha benne van, akkor mindenesetre nagyon örvendek, de szeretném, ha még egy dolog benn volna; ha benn volna különösen az, a mi az előbb emiitett nagy dologra vonatkozik; ha a csalás fogalma egészen másként, szigorúbban határoztatnék meg. Mert a ki ügyvéd, az fogja tudni, hogy közöttünk ügyvédek között a szóbeszéd, hogy sajnáljuk azt a fiskálist, a ki egy csalással vádolt klienst elitéltet és azt mondjuk, hogy az ő ügyetlensége volt az oka, mert hiszen annyi kibúvót ad a törvény, hogy ha ügyesen kezelné, hát felmentethette volna. Meg kell hogy legyen nemcsak a kárositási és a gazdagodási szándék, nemcsak az oki összefüggés, hanem számtalan gonosz tendenczia, a mi azonban rendesen nincs meg minden deliktumban. Ezt szeretném ón szigorítani, mert ez a legveszedelmesebb paragrafusok egyike, ez ingatja meg a polgárokban a bizalmat, hogy magánjogaikban védve vannak. Hitelezési és egyéb dolgokra nem is terjeszkedem ki, hanem csak az uzsoratörvény tekintetében említem meg, hogy nagy hálával volnék és nagyon szeretném, ha az igazságügyminiszter ur e tekintetben megelőzné többi minisztertársait és miután a nép összességének is vanak jogos kívánságai, vegyük ezeket tárgyalás alá és ne engedjük magunkat háttérbe szoríttatni helyi vagy specziális érdekeiket istápoló törvények által. Volt a kezemben sok mű, a melyek mind azt mutatták, hogy a különböző szövetkezetek milyen pusztításokat vittek véghez intelligens emberek között is, akik mégis meg tudják magukat védeni, de mi tudjuk, hogy a vidéken, a hol szegény a nép és nincsen intelligenczia, milyen óriási pusztítást visz véghez ez a nyavalya, ez az epidémia, és nem lehet meggyógyítani. Történt eset, hogy a királyi ügyész igazságügyminiszteri rendeletre elrendelte hivatalból ezen pereknek folyamatbatételét, és nem lehetett egyetlenegy esetben sem büntetni, mert a szerencsétlen kizsarolt parasztember, akit meguzsoráztak, már mikor a bírósághoz indul, amryi minden oldalról ijesztgették, kapaczitálták, hogy mikor a bíróság elé megy, nem tud megszólalni sem. E tekintetben azon kritériumokat, a melyek a bűnösnek salvus conductust adnak, ki kell küszöbölni és ha megállapítja a bíróság, hogy megvan a tény, akkor döntsön, Ítéljen, büntessen. Akkor el fog menni a kedvük, akik különösen szegény vidékeken a szegények kizsarolt filléreikből dúsgazdagokká lesznek. A ki ismeri a szegény vidékeket, az tudja, hogy rendesen egy-két palota csúcsosodik ki a községből, a többi mind kicsiny kunyhó, a melyből a szegénység kiált. Ezt r endesen az uzsora teszi. (Zaj. Közbeszólások.) Elnök (csengd): Csendet kérek. Kérem Issekutz képviselő urat, méltóztassék csendben maradni. Pop Cs. István: Ha e tekintetben intézkedni fog, mi leszünk az elsők, a kik hálát fogunk adni érte. Szó esett a délelőtt folyamán, hogy milyen a bűnvádi perrendtartás. Én szeretném, ha az igazságügyi kormányzat mindig szem előtt tartaná azt, — különösen azért mondom ezt, mert délelőtt hallottam Schuller t. képviselőtársam felszólalását, a ki minket legalább 400 évvel akarna visszaterelni a fejlődés terén. — hogy ne induljunk német példa, minta, szaktudósok és azok irásai után. Magyarországnak sajátlagos viszonyai vannak és nekünk együttesen, ha összetesszük az eszünket van annyi eszünk mint egy német tudósnak és tudjuk, hogy mi jó a nép érdekében. Itt van a bűnvádi perrendtartás 437. §-a; azt mondja (olvassa): »A kir. Curia köteles határozatát a 426. §. 1. jDontja esetében az esküdtbíróság, ugyané §. 2. és 5. pontja esetében a törvényszék, egyébként a kir. ítélőtábla által valóknak elfogadott tényekre alapítani.« Mikor a kir. Curia mai elnöke elfoglalta székét, majdnem egész előadása a körül a konklúzió körül fordult, hogy ez az a szakasz, a mely a Curia kezére és lábára béklyót rak, mert sokszor kell olyan tényeket valóknak elfogadni, a melyeket a Curia olyanoknak el nem ismerhet, de keze kötve lévén, kénytelen hódolni a törvénynek. Egész disszertácziójában ezt jelezte mint oly szakaszt, a mely magát a Curiát magas bírói tisztének gyakorlásában megakadályozza. Bátor voltam már máskor is egyéb paragrafusokra felhívni a mélyen t. igazságügyi kormány figyelmét, hogy ha novelláris utón is, de intézkedjék feltétlenül épen szocziálpolitikai szempontból. Ott van a 413. §., ennek második be19*