Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-330

140 330. országos ülés 1908 május 22-én, pénteken. azokat a gátakat, a melyek a mostani nemzedéket a jövő fejlődés nagyságától még elzárták. A törzsöröklési jog ellen felhozzák különösen német tanárok által képviselt azt a nézetet, hogy a törzsöröklést csak ott lehet átvenni, a hol az a nép szokásában gyökerezik. Én azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy a tudománynak Ítéleteire csak akkor lehet hivatkozni, a mikor valami már megfigyelt dologról van szó, de nem akkor, a mikor valamely jövendőbeli dolog kialakulásáról van szó, mert ez már nem a tudománynak, hanem a politikai belátásnak a feladata. Én. azt a felfogást tényleg tévesnek tartom. Szerintem csak rossz dolgot nem szabad átvenni, de jót igenis nemcsak szabad, hanem kötelesség is átvenni. Ha ez nem igy volna, akkor semmiféle fejlődésben, a mely más kulturnemzeteknél kezdetét vette, részt nem vehetne, akkor szét volna szakítva a nemzetek kulturális összetartozása. A római jog is csak ott befolyásolta károsan a nemzetek jogait, a hol maga is rossz volt, de jótékony befolyást gyakorolt ott, a hol maga jó volt. Hogy a törzsöröklési jog, a mely arra van hivatva, hogy egy nagy társadalmi osztálynak érdekeit felkarolja, károsan befolyásolná a mi viszonyainkat, azt én nem hiszem. Megengedem, hogy kezdetben talán az örökösök meg fogják próbálni azt, hogy a törvény egyes rendelkezéseit kijátszszák, de ennek megfelelő intézkedésekkel elejét lehet venni; másrészt azonban meg vagyok győződve arról, hogy ez a törvény épen helyes gazdasági rácziója folytán sokkal hamarább fog meghonosodni, mint a hogy azt a tudósok a zöld asztalnál gondolják. Minden paraszt, a ki a maga birtokát egységesen meg akarja tartani, kapaszkodni fog azon alkalom után, a melyet neki a törvén}.- ebben a tekintetben nyújt. A törzsöröklési rendszer ellen felhozták azt is, hogy a közjegyzők és járásbíróságok által tett kutatásokból az derül ki, hogy Magyarországon épen a magyar fajnak van talán legkevesebb hajlama e törzsöröklési jog iránt, és azért azt mondják, e jog elsősorban más fajbélieknek érdekeit fogja szolgálni és nem a magyarságéit. Lehetnek talán olyanok, a kik a magyarságról mindenféle rosszat mondanak, de azt nem mondhatják, hogy a magyar irigy és szűkkeblű volna. Pedig oly törvényhozás, a mely abból az elvből indulna ki, hogy valamely törvényt nem szabad megalkotni, mert első sorban talán a magyarságnak kevesebb hasznot hoz, mint másoknak, ez valóban szűkkeblű gondolkozásra vallana. Lehet, hogy az a sváb paraszt talán inkább fogja kihasználni e törvény előnyeit, de idővel a magyar paraszt is meg fogja tanulni, és nézetem szerint nem szabad elfeledni azt, hogy Magyarországon talán senkinek sincs annyi elveszteni valója, mint épen a magyarságnak. A helyzetet pedig nem ugy fogja megtarthatni a magyarság, hogyha azért, hogy másokat előnyben ne részesítsen, önmagát is károsítja, hanem csak ugy, ha a kellő reformokat megalkotván, minden erejét megfeszíti, hogy a reformok előnyeit maga is kihasználja. (Ugy van!) Pár szóval akarom indokolni, miért tértem el Baross János t. képviselőtársam indítványától. Azt hiszem, hogy t. képviselőtársam az indítványával első sorban, ha nem is formailag, de lényegileg, a középosztály érdekét tartotta szem előtt, mert hitbizományokat csakis intelligens ember fog alkotni. Bajorország és más országok példája mutatja, hogy a parasztság attól visszariad, hogy oly intézkedéseket tegyen, a melyeknek messzemenő konzekvencziáit át nem láthatja. Baross János t. képviselő ur, ha jól értem intenczióját, a kérdést étappe-okkal akarja megvalósítani, kitérvén azon aggályok elől, a melyek a törzsöröklési rendszer behozatala ellen fennállanak. De nekem kételyeim vannak az iránt, hogy igy ezen mód által még a középosztály érdekeit is szolgálnék, mert kételkedem abban, hogy középosztály mindaddig, a mig a gazdasági birtokok egyáltalán nem valamely különleges öröklési szabályok alá állíttatnak, ezt a jogot igénybe fogja venni. De nézetem szerint, azáltal, hogy a nép széles rétegeit e reformból kizárjuk, attól elveszszük épen a maga nagy horderejét, alapgondolatát, a konzekvencziákat, a melyek nézetem szerint a leghathatósabb érvei épen a törzsöröklési rendszer behozatalának, és a melyek a leghathatósabb rugót fogják képezni, hogy e reform minden akadályok daczára később utat törjön. Hogy csak egyet említsek, azt hiszem, hogy állami telepítéseket törzsöröklési rendszer nélkül egyáltalán nem lehet csinálni. (Igaz l ügy van!) Felhoznak a törzsöröklési rendszer ellen nemcsak szocziális és gazdasági szempontokat, hanem politikai szempontokat is, és azt hangoztatják, hogy a törzsöröklési rendszer, mely az egyik örököst a másik rovására előnyben részesiti, nem felelne meg a szabadelvüség felfogásának, a demokráczia és a jogegyenlőség elvének. Én ezeket az aggályokat nem osztom és azt hiszem, hogy ezek az ellenvetések jelszavaknál nem egyebek. A ki megőrizte magának azt a képességét, hogy az életet ugy láthassa, a hogy az tényleg van, tisztában lesz azzal, hogy sablonszerűén, a priori konstruált intézményekkel az élet követelményeinek eleget tenni nem lehet. Erre legfényesebb példa a nagy franczia forradalom, mely az emberi jogok tanával nemcsak nem tudott egy ideális államéletet biztosítani, hanem annak teljes felfordulását idézte elő. Nézetem szerint az ember társas együttlétének főelve mégis csak a megalkuvás, a kompromisszum. Ember ember mellett nem exisztálhat, ha mindenkiben megvan a maga abszolút, individualisztikus joga, hanem csak ugy, ha mindenki kész a maga jogából valami engedni. Ha pedig ezt elismerjük, ezek már nem Rousseau-féle tanok, hanem a történeti fejlődésnek a princzipiuma. Ez a történeti fejlődés az individualitás igényeinek annyiban meg fog felelni, a mennyiben azt a köznek a létszükségletei megengedik, de ezt a határt nem fogja túl-