Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-330

12G 330. országos ülés 1908 május 22-én. pénteken. Az kétségtelen dolog, hogy a sajtónak megszorítása és pedig oly irányú megszorítása, a mely nem számol a sajtónak tulaj donképeni feladataival, veszélyes. Mert magát a sajtót megnémítani, esetleg magát a sajtót megölni, az lehetetlenség. Hiszen egy jogásznak a feladata épen abban áll, hogy kellő módon disztingváljon, és hogy ne menjen neki ugyszólva azon rusztikus módon a kérdéseknek, hogy ha visszaéléseket lát, az esetben az egész intézményt akarja eltörölni, megsemmisíteni. Kétségtelen dolog, hogy a sajtónak, hogyha kellő módon kezeltetik, igen nagy erkölcs javító hatása van. A büntetőtörvénykönyvtől való félelem korántsem gyakorolja azon elriasztó hatást, mint tulaj donképen a sajtó. A nyilvánosság tudata valamely visszaélésnél, a mely a közt is éri, megfélemlítő hatást gyakorol, az visszatart embereket sokszor oly cselekmények elkövetésétől, a melyek, ha talán titokban tudnának maradni és nem kellene félni a nyilvánosságtól, sokkal nagyobb mértékben fordulnának elő. így a sajtónak bizonyos ellenőrző hatása van, a mely ellenőrző hatásában neki a teljes jogot meg kell adni; és ott kezdődik csupán a törvényes intézkedés, a törvényes beavatkozás, a hol a sajtónak nem ezen a köz érdekében és a közerkölcs érdekében gyakorolt ellenőrző feladatáról van szó, hanem ott, a hol ezen feladatát túlhaladva, ezen feladatában a sajtó bizonyos tekintetben degenerálódik, visszaél azon hatalmas nagy jogával és nem annyira a becsület, a polgári tisztesség, az erkölcsi tisztaság védelmére, mint inkább arra szolgál, hogy a társadalomban mutatkozó visszaéléseket ő maga követi el azáltal, hogy a társadalom perverz ösztönét kihasználva, ő maga követi el. T, képviselőház ! A sajtóügy rendezése tekintetében a becsület védelme terén a magam részéről teljesen feleslegesnek tartok minden preventív intézkedést. Ezen az állásponton voltam mindig, mert hiszen a sajtó működését megakadályozni addig, a mig nincsen konstatálva valami bűncselekmény, teljesen lehetetlen, mert hiszen azt előzőleg konstatálni nem is lehet. Ha valamely visszaélést derítenek ki, abban a pillanatban, a mikor az erre vonatkozó közlemény megjelenik, még nem tudom, hogy kötelességét teljesitette-e az a hirlap, vagy pedig a rágalmazás, a becsületsértés terére ment-e át. Ezt csak akkor tudom megmondani, a mikor az ügy már birói eljárás tárgyát képezte ; ezt csak akkor tudom megmondani, ha a birói eljárás utján . konstatáltatott, hogy a sajtó tulajdonképen nem jeUenőrzési szolgálatot teljesített, nem a feladatát végezte, hanem épen ő volt az, a mely a köz- és magánbecsületet, holott azt védenie kellett volna, megsértette és a más becsületébe gázolt. Tisztán a retorzionális intézkedésre kell szorítkozni. Mást, mint retorzionális intézkedést, igénybe venni nem lehet és nem szabad és épen azért a büntetőtörvénykönyv illető szakaszát, a mely a preventív rendőri intézkedésekről szól, és már oly sok megbotránkozásra szolgáltatott okot, nézetem szerint alaposan meg kell reformálni. (Igaz ! ügy van !) Kétségtelen azonban, hogy mint minden jó intézménynek, ugy a sajtónak is megvannak a maga kinövései, és megvan a maga degenerácziója. A mig egyrészt tiszteletreméltó munkát teljesít az újságíró,a ki a köz érdekében a legüdvösebben, a leglegczélszerübben, a legjobban használja a sajtó fegyvereit, másrészt vonnak a sajtónak egyes munkásai, a kik nem ezt a czélt követik, hanem az emberek perverz ösztöneire pályázva, oly irányban dolgoznak, a mely nem javitó irányú, hanem egyszerűen az izgalmak felkeltésére, az emberek perverz ösztöneinek izgalomba hozására spekulálnak azért, hogy a saját javukra azokat anyagilag kihasználják. (Igaz ! Ugy van !) E működését az egyes újságíróknak a lehető legnag3^obb mértékben elitélem. Emlékeztet ez engem arra, hogy pl. a színművészetnek is egyik legszebb, legnagyobb feladata, hogy nemesítsen, hogy szép gondolatokat vigyen a színpadra, a publikum elé, a mely ott figyelemmel ldséri, várja, lesi a színpadon történőket, s hogy azokat a szép eszméket a hallgatókba beleoltsa. De ezzel szemben nagy hiba mikor az erkölcsnemesitő művek helyett trágár dolgokat visznek a színpadra, mert ez nem nemesit, ez nem mozdítja elő a műveltséget, hanem ezek a hátgerineznek szólnak, ezeknek czélja, hogy a perverz ösztönöket felkeltsék, izgalomba hozzák. Ez egyszerű anyagi spekuláczió. (Igaz ! Ugy van !) Igaz, hogy a publikum is hibás. (Igaz ! Ugy van!) A kettő együtt jár. Legyünk tisztában ezzel. Hiszen méltóztassék csak venni, hogyan áll a dolog. Mi, a kik újságolvasó publikum vagyunk, a mikor az ilyen izgalmas dolgok megjelennek, eszszük, faljuk az újságot. De mikor arra kerül a sor, hogy a mi bőrünkre mulatnak mások az újság közleményein, akkor megbotránkozunk, hogy hogyan lehet ilyet csinálni és az egész sajtót elitéljük. Hogy mily degeneráczió ez, vájjon egy magasabb kultúrának dekadens iránya vagy egy még ki nem fejlődött kulturállapot durvasága-e, arról nem igen beszélhetek, de kétségtelen, hogy mindig megvolt ez az állapot. Ott láttuk Rómában is, a mikor az emberek abban gyönyörködtek, hogy az arénákban embereket szaggattattak szét vadállatokkal ; most talán a publikum annak örül, a mikor az embereket erkölcsileg marczangolják szét. Ezeket a rossz ösztönöket az emberekből kiirtani nem lehet, de e rossz ösztönöket mérsékelni lehet és az ilyen rossz ösztönökre való spekulálást a bíróságnak is kellő módon lehet és kell korlátoznia. (Igaz ! ügy van !) Es itt méltóztassék megengedni, hogy a magam részéről ismét a megoldás kulcsát abban lássam, hogy a becsület nagyobb védelemben részesítendő azáltal, hogy a sajtóvétségek tekintetében, melyekben csak a retorzió álláspontján állhatunk, a kártérítési kötelezettség is kimondassék. A leghelyesebb retorzió az, hogy a sajtónak az a mun-