Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-330

SJO. országos ülés l'MiS kása, a ki képes egyes embereket tönkretenni az exisztencziájukban, viselje is ennek az anyagi felelősségét. Ha a sajtónak ilyen nem megfelelő munkása a sajtót arra használja fel, hogy magának ezáltal üzletet szerezzen és mások becsületén élősködjék, akkor legyen köteles a megfelelő kártérítést is szolgáltatni az alaptalanul megtámadott részére. Ez az egyedüli hatékony eszköz, a mely egyrészt a sajtót a maga nemes és nagy hivatásában nem gátolja, másrészt a sajtó kinövéseit épen a tisztességes újságírás előnyére orvosolni képes. Ezeket voltam bátor az igazságügyi vita általános keretében röviden előterjeszteni. Nagyon sokat lehetne beszélni az igazságügyi költségvetésről, de azt hiszem, hogy ennek sem ideje, sem helye nincs. Mégis szükségesnek és az igazságügyi vita keretébe tartozónak láttam, hogy ezen leginkább érdeklő kérdések a diskusszióba felvétessenek, kellő megbeszélés tárgyát képezzék, és szükségesnek tartottam, hogy a közvélemény érdeklődése egyes dolgok iránt felkeltessék, hogy ezáltal egy szebb és jobb fejlődésnek alapját lerakjuk. A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés és taps balfelöl.) Elnök : Szólásra következik ? Gr. Thorotzkai Miklós jegyző : Barcsay Andor ! Barcsay Andor : T. képviselőház ! Mint a parlamentnek egyik legifjabb, szerény tagja, ha nem is közvetlen gyakorlatból, de megfigyeléseimből ugy tudom, hogy szokásban van a költségvetés részletes vitája kezdetén bizonyos általánosabb természetű vitát indítani. Kincs szándékomban ezen szokást bírálat tárgyává tenni, hanem egyszerűen erre való hivatkozással, ebben a keretben és ennek a szokásnak hódolva, kívánok felszólalni, és kérem a t. ház szives türelmét. (Halljuk ! Halljuk !) Annak kijelentése mellett, hogy az igazságügyi kormány és annak vezetője, a mélyen t. igazságügyminiszter ur működése és politikája iránt bizalommal viseltetem és ezen alapon az igazságügyi tárcza költségvetését elfogadom, ezen bizalomból kifolyólag indíttatva érzem magamat arra, hogy egy igen fontos és véleményem szerint igen sürgős igazságügyi kérdésre hivjam fel a mélyen t. igazságügyminiszter ur figyelmét, remélve, hogy e tekintetben is meg fogja találni a megnyugtatás módját. Ezzel szinte ki akarom egészíteni az előttem felszólalt Nagy Dezső igen t. képviselőtársam széleskörű fejtegetéseit az igazságügyi reformok terén, mert azt hiszem, talán csak elkerülte az ő figyelmét fejtegetései rendjén, mikor ezzel nem foglalkozott. Abból indulok ki, hogy a mi szerencsétlen politikai helyzetünknél fogva a folytonos nemzeti küzdelmek alatt a tételes kodifikáczió mindig meghiúsult, és ha történtek is némely kodifikácziók, azok részben befejezetlenek, részben kiegészítésre várnak. Épen azért utalok arra, hogy a mélyen t. igazságügyminiszter urnak ezen a téren igen nagy feladatai vannak, melyek megoldandók. Sürgős kérdések oldandók meg, s daczára ennek, azt találmájus 22-én, pénteken. 127 juk, hogy e téren a múltban Szilágyi Dezső óta a bűnvádi perrendtartás kivételével alig történt valami, sőt 1900 óta nagy vonásokban teljes stagnáczió van. Már pedig, ha tekintetbe veszszük azt, hogy egy relatíve legjobb törvény is akkor felel meg hivatásának, ha a gyakorlati élet viszonyaihoz idomul, másfelől, ha tekintetbe veszszük azt, hogy az állami élet ép ugy, mint a társadalmi élet stagnácziót nem ismer, kétségtelen, hogy a legjobb törvény is idővel kiegészítést, reformot igényel. Igen sok olyan törvényre mutathatnék rá, a melyekre egykor talán büszkén tekintettünk és a melyek ma már az élet fejlődő viszonyainál fogva elavultak. Nehogy a felületesség megérdemelt vádjával illethessenek, mindenre kiterjeszkedni magamat illetékesnek nem tartom, hanem a sok közül egyet, véleményem szerint a legfontosabbat, sokoldalú kihatásaiban a leglényegesebbet és talán a legsürgősebbet kiragadni törvényhozói kötelességemnek tartom. Ez kérem t. ház, a kereskedelmi törvény reformja, és hogy ennek keretében is szűkebb teret szabjak magamnak, hogy ebből is a leglényegesebbre, a legsürgősebbre hivjam fel a t. ház figyelmét, különösen a biztosítási törvény kodifikácziója tárgyában kívánok felszólalni. (Halljuk ! Halljuk !) T. ház ! A kérdés nagy jelentőségét és sürgősségét abban látom, hogy alig van ma intézménya mely a változásnak, a fejlődésnek annyi fokozatán ment volna keresztül, mint épen a biztosítás intézménye. Különösen nálunk, mikor a jelenleg érvényben lévő kereskedelmi törvény megalkottatott, a biztosítás intézménye fejlődésének még kezdetén volt. És minthogy, mint előbb emlitém, egy törvénynek természetszerűleg az ép akkor érvényben lévő viszonyokhoz kell idomulnia, magától értetődik, hogy az a kodifikáczió, mely az akkori biztosítási viszonyoknak megfelelt, a mai fejlődött viszonyoknak már meg nem felelhet, azt reformálni, kiegészíteni kell. (Elénk helyeslés baljelől.) Hogy nálunk a biztosítás intézménye a művelt Nyugat fejlődési fokát ma sem érte el, azt én épen a biztosítási kodifikáczió hiányosságában és, nem tudom helyesen fejezem-e ki magamat, abban a bizonytalanságban látom, a melynél fogva sem az egyesek, sem a társaságok nincsenek jogbiztonságban. Csak arra hivatkozom, hogy törvény hiányában a törvény alkalmazására hivatott bíróságok kénytelenek határozatokat hozni és kvázi törvényhozói kötelességeket teljesíteni és e közben ugyanazon biztosítási kérdésekben nem egyszer ellenkező döntvényeket hoznak. Másfelől a biztosítási intézmény közgazdasági szempontból tekintve oly fontos nemzet érdek, hogy főleg azzal kívánom mai felszólalásom okát megindokolni. Ha már a közgazdasági alapra léptem, szükségesnek látom kifejezni azon álláspontomat, hogy véleményem szerint egy modern nemzet joga és az annak alapján létesült törvényalkotás a közgazdasági életen kell hogy felépüljön és azt kell