Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-322

322. országos ülés 1908 május 13-án, szerdán. 195 terelnök ur azon nyilatkozata, hogy a bán az ő ekszponense és hogy nem felelős a hqrvát-szlavondalmát országgyűlésnek. Ez kétségen kivül csak b. Rauch úrra vonatkozik, nem pedig a bán törvényes állására, a melyet az előtt felhoztam. Itt pedig egy oly igazságot modott a miniszterelnök ur, mely ellen maga a bán sem tiltakozott, mert igazán egy horvát bán, a kinek nincs országgyűlési többsége, nem is lehet más, mint a miniszterelnök ur ekszponense. Es hogy ne legyen alkalma számot adni az országgyűlésnek, elnapolta azt, mert ellenkező esetben nagyon is gyorsan a legnagyobb hálával vissza lett volna küldve a miniszterelnök urnak. Hogy a nagyméltóságú miniszterelnök ur nyilatkozata csupán b. Rauch úrra vonatkozik, láthatni abból, mivel ellenkező esetben ellenmondásba jönne a kiegyezés 50. §-ával és igy nem volna értéke. Jó tehát tudni azt is, hogy ma a báni széken nem ül parlamentáris és alkotmányos bán, a ki az országgyűlésnek felelős, hanem Wekerle ur ekszponense. Ez nagyon fontcs és az egész abszolutisztikus kormányzatnak a magyarázatára szolgál. Ezen őszinteségért hálásak lehetünk a miniszterelnök urnak, de ez a hála mégsem foszt meg bennünket attól a szükségtől, hogy megtudjuk, mely törvény alapján tartja Horvátországban felelősség nélküli ekr zponensét a miniszterelnök ur, midőn a kiegyezés alkotmányos, az országgyűlésnek felelős bán kinevezését követeli tőle. Miután autonóm kormányunk, nem lévén többsége az országgyűlésen, látta, hogy nem tarthatja fenn magát, a bán királyi leirattal elnapolta az országgyűlést, még pedig az addig csakugyan páratlan módon, mielőtt az megalakulhatott volna. Ez törvénytelenség. De ez a törvénytelenség logikussá válik, mihelyt tekintetbe veszszük azt a körülményt, hogy Rauch ur csak egy ekszponens, nem pedig bán,-az országgyűlésen pedig nem ülhet a báni székben egy ekszponens. Érdekessé azonban a dolog csak akkor válik, ha figyelembe veszszük, hogy az országgyűlés ezen elnapolása nemcsak az ekszponens ur kivételes állásának a következménye, hanem hogy az elnapolás tulaj donképen folyománya a bérleti jog telekkönyvi bekebelezésének, melylyel Rauch kormánya néhány évre bérbevette Horvátországot. Senkinek sem volt tudomása erről a bekebelezésről, mig azt az autonóm kormány hivatalos lapja 1908. évi márczius hó 7-én kelt 57. számában fel nem fedezte, még pedig a következő szavakkal (Halljuk ! Halljuk ! a jobbközépen. Olvassa) : »Báró Rauch Pál bán ma befejezte a magyar kormánynyal folytatott tanácskozást. Az összes kérdésekben teljes egyetértés jött létre. Báró Rauch megkapta az összes szükséges felhatalmazásokat a korona és a magyar kormány egyetértésével teremtett programmjának kiviteléhez. Egyidejűleg biztosítékot is nyert, hogy keresztül is fogja vinni ezt a programmot. . .« Supilo Ferencz: Ajjaj ! Bozse, bozse ! (Derültség.) Popovics Dusán (olvassa): ...mivel állása néhány évre biztositva van számára, hogy azt a magyar kormánynál történhető esetleges változások nem fogják megrendíteni.« Vájjon ez az állandóság, a melyet a hivatalos lap tett közhirré, a saját szemében nem képez-e plasztikus jelenetet és annak a bizonyitékát, hogy Rauch kormánya abszolutisztikus ? Kossuth, Apponyi, Günther és a többi miniszter uraknak, a kiknek nincs több évre biztositva a miniszteri bársonyszék, gyorsan az exponens úrhoz kellene fordulmok azon társaság czime végett, a mely a báni székek és a többi kisebb-nagyobb állásoknak biztositását eszközli. SlipÜO Ferencz: Ez a Kossuth-párt eredménye ! Popovics Dusán : Tehát már maga a kormányunk nyújtotta ekszponensünk főjellemvonását, azaz állása több évre biztositva van. A kiegj-ezés nem vonatkozik az ekszponensre ; neki kivételes helyzete van, a mely nincs törvényekhez kötve. Az ilyen kormánynak hosszú élet van biztositva, teljes felelőtlenség mellett. Vájjon a miniszterelnök ur azt fogja-e állitani, hogy ez alkotmányos dolog ? Ebben kételkedem, mert különben az ő kormánya is keresne ilyen biztositást és egy kis sérthetetlenséget, különösen pedig felelőtlenséget. És természetesen az olyan kormány, a mely minden baleset ellen több évre be van biztositva, nem tartozik most semmiféle tekintettel. Feladata a politikai üldözések, terrorizmus és megfélemlítéssel többséget teremteni és ezért nála is a czél szentesíti az eszközöket. Épen ezért nálunk a politikai üldöztetések olyan éráját éljük, a melynél brutálisabbat, fejetlenebbet, érthetetlenebbet egy alkotmányos államban sem látott a világ. A választások óta a tisztviselők mást se tesznek, mint utaznak. Tömegesen áthelyezik őket; a magán embereknek kárt okoznak, a hol csak lehet és minden lehető módon ; az egyetemi hallgatóktól megvonják a stipendiumokat, a melyeket az ország adott nekik, azon gimnáziumi tanulók pedig, a kiknek szülőik ellenzékiek, nem kapnak tandij mentességet. Mindez pedig csak elkeseredést szül, a mely már is olyan magas fokot ért el, hogy mindenki, a kinek nem mindegy a horvát és sziavon királyság fejlődése, kénytelen azt kérdezni, hová vezet ez ? Értelmes és czélravezető, békülékeny működés helyett csak k hívást, daczoskodást, brutális buta erőt látunk, a melynek láttára a leghivebb unionistának is megingania kell! Be kell vallani, hogy az 1848-tól máig történt események semmire sem tanították meg a magyar államférfiak némelyikét, Rauchnak pedig valószínűleg sikerülni fog befejezni. Magyarország és Horvátország kölcsönös elidegenítésének művét, a melyet a pragmatikával oly könnyelműen kezdtek meg. T. uraim, mint a magyar nemzet barátja mondom ezt, mert nem hiszem, hogy ez helyeselné, 25*