Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.
Ülésnapok - 1906-325
358 325. országos ülés 1908 május 16-án, szombaton. Ez alatt azt értem, hogy egyfelől határszéli kapitányságot lehetett volna felállítani, másfelől, a mi szintén szükséges, a rendőrök létszámát lehetett volna emelni. Mert ott, a hol sokszor a karhatalmat is igénybe kell venni, hol a fegyveres erőre szükség van, ott magának az intézménynek erőképességét, megbízhatóságát egyszersmind a számok is jellemzik. Minél több egyén áll rendelkezésére annak a kapitánynak, annál megfelelőbben tudja a maga kötelességét teljesíteni. Ezért kérem a t. belügyminiszter urat, méltóztassék előterjeszteni ezt a rendeletet, mely igazán törvénykiegészitő rendelet, mert az 1903: VIII. t.-cz. ezt a hivatalt egyáltalában nem ismerte, ilyen központi hivatal felállítására legalább expressis verbis nem hatalmazta fel a minisztériumot, és a parlament utólag foglalkozván e kérdéssel, esetleg gyakorlatibb, üdvösebb megoldást tudna találni. En ebben a kérdésben nem vitatkozom a t. belügyminiszter úrral, de esetleg praktikusabban is meg tudjuk ezt oldani. Tisztán a határrendőrségi intézmény érdekében kérem a t. belügyminiszter urat, hogy a jövőben, ha ilyen fontos horderejű rendeletet ad ki, mely a törvényt egészíti ki, a törvényt magyarázza, méltóztassék azt a parlament tudomására hozni. Ezzel a megjegyzéssel a költségvetési tételt elfogadom. Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter: Ha jól értettem, a t. képviselő ur arra kért fel, hogy a háznak bejelentsem ezen központi szervnek szervezését. A dolog ugy • áll, hogy én azt mint az osztály kiegészítő részét szerveztem, de mert mint ilyen nem felelt meg a czélnak, szándékozom egy külön törvényjavaslatot benyújtani, a mely készen van s a melyet legközelebb be is fogok nyújthatni, amely nemcsak ezt a kérdést szabályozza, hanem több más kérdést is, a melyeket az előbbi törvény nem tisztázott kellően. Akkor, azt hiszem, módjában lesz a képviselő urnak esetleges skrupulusait kifejteni. A mi másik megjegyzését illeti, hogy Fiumében eddig nem állíttatott fel a határrendőrség, ez tisztán opportunitási szempontból történt. Vertán Endre jegyző (olvassa): Kiadás. Rendes kiadások. 1. Személyi járandóságok 667.560 korona. Elnök: A tétel meg nem támadtatván, megszavaztatik. Verlán Endre jegyző (olvassa): 2. Dologi kiadások 219.300 korona. Elnök: Megszavaztatik. Vertán, Endre jegyző (olvassa): Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. 1. Fegyverzet és lőszerre 6150 korona. Elnök: Elfogadtatik. Vertán Endre jegyző (olvassa) .• 2. A szaporításokból kifolyólag az első berendezésre felmerülő szükséglet 20.000. korona. Elnök: Elfogadtatik, Vertán Endre jegyző (olvassa): 3. Első tömegbetét 24.600 korona. Elnök: Elfogadtatik. Vertán Endre jegyző (olvassa): Közbiztonsági kiadások. Rendes kiadások: XVII. fejezet, 12. czim. Kiadás. Rendes kiadások. 1. Közbiztonsági alap 300.000 korona. Elnök: Elfogadtatik. Vertán Endre jegyző (olvassa): 2. Tolonczkiadások 100.000 K. Elnök : Elfogadtatik. Veríán Endre jegyző (olvassa): 3. Karhatalmi költségek 10.000 K. Elnök : Elfogadtatik. Veríán Endre jegyző (olvassa): Nyomozási költségek 80.000 K. Elnök: Elfogadtatik. Vertán Endre jegyző (ohassa): Közjótékonysági és emberbaráti kiadások. Rendes kiadások: XVII. fejezet. 13. czím. Kiadás. Rendes kiadások. 1. A kolozsvári Szent Erzsébet aggháznak I. Ferencz O felsége alapítványa folytán kijáró 2000 mázsa só ára fejében 5802 K. Raisz Aladár jegyző: Horváth József! Horváti] József: Nem kívánok szólni. Raisz Aladár jegyző: Csépány Géza! Csépány Géza: T. ház! A közjótékonysági és emberbaráti kiadások tételénél nem találom beállítva az 1903. évi IV. t.-cz. 35. §-ban létesített kivándorlási alapot. Nevezetesen ezen törvény rendelkezése szerint a hazájukba visszatérni szándékozó vagyontalanok útiköltségeinek részben vagy egészben fedezésére, továbbá a kivándorlottaknak a külföldön való útbaigazítására, munkával ellátására, részükre menedékhelyek létesítésére, jótékony ezélokra, vallási és szellemi szükségleteik istápolására külön alap létesítendő. Ezen alap létesítése érdekében az állami költségvetésbe e czélra felveendő összegből, az útlevél kiállítása czimén befolyó összegnek a bélyeg- és kiállítási költségek levonása után fenmaradó részéből, továbbá a szállító vállalatok által fizetendő és az engedélyokiratban meghatározandó dijakból, a kivándorlottak pénzének kezelésével és hazaszállításával megbízandó pénzintézet által fizetendő s szerződésileg megállapítandó évi jutalékból kivándorlási alaj) létesítendő, mely alap javára már kezdeményezőleg a törvény 50. §-a értelmében 80.000 koronát engedélyezett a törvényhozás. Engem egy ilyen jelentéktelen jövedelem elszámolása különösen azért érdekel, mert ugyanezen czimnél a közjótékonysági és emberbaráti kiadások tételénél vélem szerepeltethetni ezt az összeget. Arra kérem tehát a mélyen t. belügyminiszter urat, méltóztassék engem felvilágosítani és megnyugtatni a tekintetben, vájjon a hivatkozott törvény által rendelt összeget ezen czélra méltóztatott-e fordítani, ide tartozik-e ehhez a tételhez, és ha nem, akkor méltóztat-