Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-325

325. országos ülés 1908 május 16-án, szombaton. 351 duplára ezeknek a kiadásoknak a tételét. Hanem igy mégis azt hiszem, akármennyi sok hiány és panasz van is Magyarország közegészségügye tekintetében, ez a közegészségügy Magyarországon ma már egészen szép és eléggé elfogadható nivón áll és azokhoz az elismerő nyilatkozatokhoz, a melyekkel Thaly Kálmán igen t. képviselőtársunk a belügyminiszter ur működését illette ezen a téren, én egészen őszintén és teljes mértékben csatlakozom is. (Helyeslés.) Nekünk magyaroknak csak egy hibánk van, t. képviselőház. (FelJdáltásoh a baloldalon: SoTc van!) A többek között ebből a szempontból az az egy nagy hibánk van, hogyha mi egyegy intézményünket meg akarunk bírálni, ha ítélni akarunk, akkor elmegyünk Berlinbe, Parisba, Londonba . . . (Felkiáltások a jobboldalon : Nagy György sohasem járt arra!) . . . megnézzük, hogy ott is van ez az intézmény, és ha hazajőve azt látjuk, hogy nálunk nincsen az az intézmény azon a nivón, mint a külföldön, akkor rögtön elégedetlenkedünk és azt mondjuk, hogy rettenetesen el vagyunk maradva a művelt nyugattól. Pedig ha egész közállapotainkat hasonlítanánk össze a nyugati államokéval, azok fejlődési stádiumával, akkor talán épen nem azt állapíthatnék meg, hogy a mi intézményeink alacsony nivón állanak, hanem azt, hogy viszonyainkhoz, különösen gazdasági viszonyainkhoz mérten igenis, elég magas színvonalon van a magyar közegészségügy rendszere. Ilyen tekintetben a szertelenségeknek vagyunk a hivei. Ilyen intézmények dolgában könnyen és gyakran súlyos túlzásokba szoktunk esni. Ha mi valamit alkotunk a közegészségügy terén, vagy más téren is, ha mi valamit létesítünk, azt egyszerre tökéletesnek akarjuk látni. Nem azt nézzük, hogy a mi gazdasági viszonyainknak mi felelne meg, hanem parádésan mindjárt ugy akarunk csinálni mindent, (Igaz! TJgy van!) a hogyan azt a világ legeló'rehaladottabb ós leggazdagabb államai csinálják. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mi nem ugy akarunk Ázsiából Európába jutni, hogy fokozatosan haladjunk és fokozatosan fejleszszük intézményeinket, hanem hogy egy intézményt ma megreformáljunk és azt akarjuk, hogy Ázsiából avval az intézménynyel egyszerre Parisba jussunk: ezzel igen sokszor elhibázzuk a czélt és ennek eredménye azután az, hogy Magyarország általában az aránytalanságok országának nevezhető. (Ugy van! balfelöl.) Különösen tapasztaljuk ezt a közegészségügy terén. A közegészségügy egyes részleteiben egyes intézkedéseket elkezdenek forszírozni; valamelyik szakembernek eszébe jut, hogy közegészségügyi szempontból igy vagy ugy kell tenni és azt az intézkedést keresztülhajtják a legkisebb faluban is; ugy létesitik, a hogy Budapesten vagy Parisban van létesítve. Egyáltalában majdnem ugy vagyunk a közegészségügyi intézkedések dolgával, mintha azok a szakkörök, a melyek ezt az ügyet intézik, azt hinnék, hogy az egész ország Budapest; hogy az egész ország azonos a fővárossal. Nagyon ferde és sajátságos dolgokat lát az ember, ha végigmegy pl. a falun. Mindenütt látja a primitív közegészségügyi állapotokat; azután véletlenül megpillant egy specziális dolgot, a mely ott a falun is olyan nivón van, hogy még Budapesten se kivánhatnók magasabb nivóra. Az ország közegészségügyi állapotának ilyen fejlesztése körülbelül olyanféle, mintha egy embert ugy akarnánk felruházni, hogy nadrágot, kabátot nem adunk rá, de a kezére ráhúzunk egy pár finom és elegáns kézelőt. Azt hiszem, hogy különösen Magyarország közegészségügyi rendszerében nagyon kellene óvakodnunk az ilyen túlzásoktól. Hogy mennyire belementek kormányaink a közelmúlt időkben az ilyen túlzásokba, annak illusztrálására szives engedelmükkel csak egykét példát leszek bátor felhozni. Pl. estébe jutott a közegészségügyi szakembereknek, hogy a ragadós betegeknek megmaradt ruhaneműi vagy ágyneműi igen súlyos mértékben terjesztik azokat a ragadós betegségeket és micsoda orvoslási eszközt eszeltek ki erre a czélra! Azt, hogy minden községnek és körjegyzőségnek kötelességévé tették, hogy szerezzenek be olyan fertőtlenitő gépeket, a melyekbe azután beledugják a ruhaneműeket; azokat felfőzik és azok azon módon dezinfieziálva vannak; az összes mikrobák és baczillusok le vannak gyilkolva. Minden körjegyzőséggel beszereztettek egy ilyen fertőtlenítő gépet, a melynek ára 6 —700 forint között váltakozik. Egy ilyen fertőtlenitő géphez nekem is szerencsém volt; születésétől, illetve beszerzésétől fogva ismerem azt a gépet. Körülbelül 15 esztendős múltra tekinthet vissza és határozottan mondhatom, hogy 15 esztendő alatt összesen két esetben történt, hogy abban a gépben ilyen ragadós betegeknek ruhaneműit fertőtlenítették. Határozottan mondhatom, hogy azon két esetben fertőtlenített ruhanemű összesen nem tett ki 30 frtnyi értéket, tehát annyit, a mennyi a fertőtlenitő gép beszerzési árának egy esztendei kamata. Azt hiszem, hogy ez egyike azon szertelenségeknek, a melyekbe mi közegészségügyünk fejlesztése körül bele szoktunk esni. Láttam a múltkor egy még jellemzőbb és érdekesebb, ámbár nagyon apró dolgot. T. i. a patikárusok tudvalevőleg midőn a porokat expediálják, azokat papírzacskókba, papirtáskákba szokták tenni. Az expediczió alkalmával" azt a papirtáskát kezükben tartják és hogy szétnyíljék a por beletehetése végett, belefújnak. Most eszébe jutott egy közegészségügyi szaktekintélynek, hogy ez nem jól van igy; az a patikárus esetleg tüdővészes lehet és belefújhatja abba a papirtáskába az ő betegségének mikrobáit, ugy