Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.
Ülésnapok - 1906-324
302 324-. országos ülés 1908 májas 15-én, pénteken. czikkekből szedett theoriákkal, hogy ime, mit akartok ti oláhok, ti gyűlölitek a magyarokat, ott a Hóra-Kloska lázadás, ott a 48, ott a memorandum, azután ott Tannak a bankok. Csakugyan, olyan finom vegyes ez, hogy szinte restellem ezen kérdést igy tárgyalni. E kérdésnek tárgyalásánál több szempont vezette a képviselő urakat. Először annak kidomboritása, hogy már a történelemben meg van állapítva a nagy gyűlölet a magyarság iránt és ennek igazolására hivatkoznak flórára és Kloskára meg 1848-ra. Hogy minket diszkreditáljanak, hivatkoznak arra, hogy irredentisztikus politikát űzünk. És hogy a nép előtt meggyalázzanak, azt mondják, hogy kifosztjuk őket, és hogy ez a politika kizárólag a mi zsebünk javára szól, és önző a politikánk, melynek nincs gyökere a népben. Én körülbelül 18 éve hallok igazságtalan vádakat, de nagyon ritkán hallottam egy-egy méltányos kijelentést. Ennek daczára sem rendült meg bennem a hit, hogy sikerülni fog a magyaroknak ezt az ügyet velünk együtt méltányosan elintézni, azonban nem a gyűlölet hangján, mint a hogy az a két ur igazságtalanul beszólt, mint a hogy azok nyilatkoztak a múltról is, hanem ha visszatérnek a 67-es forrásokhoz, ha ugy fognak beszólni, mint beszélt Deák Ferencz, Eötvös József és gróf Andrássy Gyula. Igen veszedelmesnek tartom, hogy minduntalan arra törekszenek a t. urak, hogy minket kvázi kikapcsoljanak a nép szivéből és ugy prezentáljanak, mintha mi tényleg valami meg nem engedett csalfa módon jutottunk volna ide. Ha önök ezt mondják rólunk, akkor feljogosítanak minket is, hogy mondjuk, mint önök, hogy a ministerek salvus conductus-ával jöttek ide. Én azonban ezt nem mondom, hanem respektálom mindenkinek a képviselői mandátumát, mert ez kötelességem. Én azt mondom, hogy nem való, nem igaz, a mit mondanak, mert a románságban nincs és nem is volt gyűlölet a magyarság iránt, és ha a gyűlölet alakját felöltő szomorú, fájdalmas események még is mutatkoznak, azoknak mély történeti okaik voltak. Ezért sajnálom, t. képviselőtársaim, azt, hogy nem konzultálják a történelmet, azokat, a kik szakszerűen irtak óriási felelőség mellett az igazság pallosa alatt, a kik büszkék voltak arra, hogy mint történészek foglaljanak helyet Magyarország történetében. A múltban a közállapotok, a jogfosztottság — mely hála Istennek, ma nincs meg oly nagy mértékben mint akkor, — voltak az oka annak, hogy megtörtént a Hóra és Kloska lázadása, ez volt az oka az 1848-iki szomorú eseményeknek is. Eu azt hiszem, nagy szolgálatot tesznek Önöknek azok, a kik ezen kérdésekkel tudományosan foglalkozva kipuhatolják, hogy a románok nem voltak soha a magyar faj ellenségei. Elolvashatok erre nézve egyes kijelentéseket hazai történészek, igy pl. Horváth Mihály művéből, (Zaj balfelöl.) hogy mik voltak azok az okok, a melyek elő szokták idézni a belzavarokat, hogy a ki akar, okuljon, és a törvényhozók kellő időkben távolítsák el azokat az okokat, a melyek akaratunkon kivül szokták szülni az akasztó fákat. (Olvassa) : De valamint minden néplázadás nem azon látszólagos okokból, melyek a kitörést közvetlen megelőzik, hanem a társadalmi viszonyok hibás állapotából származik: ugy az oláhok e lázadása is a népállapot viszonyaiban mélyen gyökerező okokból vette eredetét és anyaga már rég össze volt gyűlve. Tovább azt mondja: Az oláh népnek Erdélyben, bár e tartomány legrégibb és számra nézve is túlnyomó lakosa legtöbb oka lehetett a panaszra. Míg a magyarok, székelyek, és szászok, kik hajdan a törökök betöréseinek korában a haza védelmére összeszövetkezvén, mint külön törvényes nemzetek, külön alkotmányos helyhatósági jogokkal birnak vala, az oláhok semmi ilyféle jogoknak nem örvendhetének. Folytatom : »Ehhez járul még, hogy az oláh nép még vallása tekintetében is sok igazságtalanságot tapasztalt, mind a többi kiváltságos nemzetek, mind a kormány részéről.« Tovább nem olvasom. A ki érdeklődik, olvassa el, és látni fogja, milyen mély okai voltak ezeknek a lázadásoknak, s ne tüntesse ugy fel, mint hogyha a mi népünkben szunnyadozna a gyűlölet. Azt is állítják, hogy mi a népet félrevezetjük és valahányszor valamely közigazgatási baj keletkezik, a mely közös a magyar faj bajaival, mindig a magyarokat okoljuk. Ez nem igaz. A mélyen t. miniszter ur tudja, miképen történnek ezek a dolgok. Igaz, vannak a magyarok ellen és a románok ellen elkövetett közigazgatási hibák, de mi a különbség ? Ha én azt a közigazgatási hatóságot felelőségre vonom, az a közeg azt hiszi, hogy neki jó palládium, jó takaró, ha azt mondja, hogy azért, mert én a magyar állameszmét képviselem, ezek az elégületlen emberek mindent felpanaszolnak. A nép azután látja, hogy neki igazságot nem szolgáltatnak, s akkor azt mondja, hogy ime mit csinálnak velünk a magyarok. Az ilyen vétkes tisztviselő valóságos nemzeti veszedelem. Mi kioktatjuk a népet, hogy ez nem való, hogy ezt nem a magyarok csinálják, hanem a tisztviselő maga, de ez a tisztviselő azt mondja, hogy ő az állameszme képviseletében cselekszik, s elköveti ezeket a törvénytelenségeket és nem lehet védekezni ellenük. Ha ezeket a magyarok ellen követik el, azzal a kifogással nem állhatnak elő, a magyarok ellen nem kell az állatceszmét védeni, ha az illetők nem szocziálisták, és igy az orvoslás tekintetében kedvező helyzetben vannak a magyarok. Igen súlyos vádat hallottam, különösen