Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-324

324. országos ülés 1908 május 15-én, pénteken. 303 Fenyvesi Soma képviselő úrtól, a ki még a meg nem engedett személyeskedésig is elment. Fenyvesi Soma: Nem áll! Pop Cs. István : Beszélt arról, hogy a bankok miként dolgoznak, s megnevezte Maniut, a legideálisabb emberek egyikét, a ki mindenét feláldozta a közügynek (Mozgás balfelöl.) és őt megvádolta kapzsisággal. Fenyvesi Soma: Nem igaz! (Zaj a középen.) Elnök : Csendet kérek ! Pop Cs. István: Megnevezte saját nevén. Hivatkozott azután egy nem tudom miféle nagyságra, Farkas Pálra. Ez a Farkas Pál az újságban azt irta, hogy én az aradi Aradiána vezérigazgatója vagyok, és kapok évi 12.000 forintot, azért izgatok. Aradon nincs is Aradiána, hanem Viktória, de én soha életemben ennek sem vezérigazgatója, sem igazgatója, sem felügyelő-bizottsági tagja nem voltam, sem ügyésze, itt van Barabás Béla, igazolhatja, s ennek daczára ezen jól informált ur azt mondja, hogy én az Aradiánától évi 12.000 forintot kapok. Nagy György: Honnan kap ? Pop Cs. István : Sehonnan! Nagy György: Lukács László választási költségét ki adta? Pop Cs. István: Mi együtt! Bizony nem kaptuk Kardos Árpádtól, mert ő csekkeket adott. Mi az ilyen támadásokat visszautasítjuk, veszedelmeseknek tekintjük, éppen a közélet szempontjából, mert az nem járja, hogy nap-nap után ilyen vádakat kelljen hallgatnunk nekünk, a kik habár szerény tagjai vagyunk a háznak, de arra igyekezünk, hogy tisztességben éljünk, hogy reánk a tisztességtelenség bélyegét ne nyomhassák, a privát életben sem, ha politikailag támadnak is. Feny/esi Soma: Senki sem tette! Pop Cs. István: A^ ki a népet kirabolja, az akasztófát érdemel. Érti? Még a testvéremet sem kímélném. A ki azt mondja, hogy a népet raboljuk, az rágalmaz. S az ilyennek itt nincs helye. Fenyvesi Soma: Álmodta az egészet. Elnök: Kérem tessék a tárgyhoz szólni. Pop Cs. István: Mondottam beszédem kezdetén, mennyire fontosnak tartom a belkormányzatot. Sajnálattal kell, hogy bevalljam, miszerint abszolúte semmi okom sincs, hogy elismeréssel adózzam a vezetésnek, s nem lehetek abban a helyzetben, hogy azt mondjam, hogy ha valami uj nem is történik, de legalább jobban ment a gépezet, mint előbb. A mélyen t. belügyminiszter ur azt mondotta 1896. évi november havában, mikor a belügyi tárczát tárgyaltuk, hogy velünk szemben kíméletlenül fog eljárni, de a népet szereti és felfogja karolni. Megígérte azt is, hogy gondoskodni fog arról, hogy a tisztviselők a lakosság nyelvét ismerjék, kijelentvén azt az igen helyes princzipiumot, hogy lehetetlen, hogy valaki jól kormányozzon, a ki a lakosság nyelvét nem ismeri. Lássuk, miként megy ez ? Abban a körben, a hol én szoktam megfordulni, számtalanszor panaszolták és más is felhozta itt, hogy a kihágási rendeleteknek olyan tömkelege van a belügyminisztérium részéről, hogy azoknak megismerése egész jogi lexikont kivan. Annyi rendelet van, hogy az a szegény ember nem tudja, hova lépjen, hogy valami belügyminiszteri rendeletbe bele ne lépjen. Megesik azután az, hogy sokszor annyi a büntetések száma, hogy szinte vérlázító. Hogy egy esetet mondjak, tavaly nagy szárazság volt kerületem egyes községeiben, de az egész országban. Van egy miniszterileg jóváhagyott megyei reddelet, melynek értelmében Mnek harmincz kereszt búzája van, behozhatja azt a községbe, de a kinek már 31 van, az már be nem hozhatja és ha megteszi, jaj neki, mert ott van a kihágási büntetőtörvénykönyv. Megtörtént, hogy az egész mező száraz volt, a kutak mind kiszáradtak és bevitték a búzát, azokat a szerencsétlen embereket, a kik bevitték a búzát a községbe, megbüntették oly tételekkel, hogy a hasznot, a mit elérhettek volna a rossz időben, a büntetés felemésztette. Az még boldog volt, a ki magas büntetést kapott, mert megfelebbezhette a miniszterhez, a ki mégis humánusabban járt el. Akkor azt mondottam és kértem a mélyen t. miniszter arat, hogy nem kell tételes törvény, intézkedhetik a saját körében, mert azokat a törvényeket meghozzák, de a végrehajtás a lényeg, és ha a végrehajtás humánus, méltányos, a méltányosság minden elvét érvényre juttatja, akkor, legyen az akármilyen szigorú, még sem szigorú. A miniszter megígérte, hogy gondoskodni fog, hogy a tisztviselők tanulják meg a nép nyelvét. No már szeretném tudni, hol foglalkoznak, hol tárgyalnak a szegény néppel anyanyelvén, sőt talán még rosszabbul bánnak a szegény emberekkel, mint bántak a szabadelvű érában. Azután azok a községekre vonatkozó törvények végrehajtatnak-e ugv, a mint azt megkövetelhetjük ? Az 1868 : XLIV. t.-cz.-ben az áll, hogy tisztviselőt leginkább a lakosság köréből kell venni, de ha nem telik, különösen olyanokat kell venni, a kik tudják a nép nyelvét. Már pedig annyi sok jegyzőt tesznek oda, a ki nem tudja a nép nyelvét, hogy az ember szinte elborzad. Volt nekem egy szerencsétlenségem, hogy két község, a mely vagy tizenöt évvel ezelőtt egyesült egy községbe, — a két Simánd volt az, még az utczák is egybefolynak, — felkért, hogy menjek a mélyen t. miniszter úrhoz, megkérni őt, hogy hagyja meg az állapotokat, mert ugy sem bírják a költségeket. Azt mondottam, hogy a kötelességek teljesítése elől sohasem zárkózom el, azért el is megyek, de rosszabb szószólót nem találhattak, mert a miniszterek minket nem szívesen látnak. A miniszter ur engem csak-