Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-324

262 324-. országos ülés 1908 május 15-én, pénteken. pártalakulás, a melynek tendencziája egyenesen az állam keretei ellen irányul, a mely egy nem létező közjogi helyzetet tart szem előtt és nem a létező állami helyzet mellett, hanem nyilván az ellen alakul, nem azért, hogy teremtsen, hanem, hogy bontson és romboljon, sem Magyarországon, sem sehol a világon nem tűrhető meg. (ügy van !) Maniu Gyula képviselő ur azt mondotta, hogy teljesithetlennek tartja azon óhajunkat, hogy ők vessék alá magukat az u. n. egységes magyar nemzeti állameszmének. Kijelenti, hogy ezen fogalom nem reális és ezen fogalom sem a történelemben, sem a jogfejlődésben statuálva nincs. Maniu Gyula képviselőnek ezen kijelentése jelent-e egyebet, mint kétségbevonását a magyar állameszme létezésének ? Jelent-e egyebet, mint egyenes negáczióját annak, hogy nemzeti állam vagyunk, ilyennek teremtette a Gondviselés ezt az államot és ilyennek is fog az maradni és fejlődni ? (Ugy van! a baloldalon.) Ha Maniu Gyula ur, t. képviselőház, a ki intelligencziájánál fogva az u. n. nemzetiségi képviselők között is vezető szerepet játszik, ilyen tanokat hirdet, akkor hol keressük azokat az érintkező pontokat, a melyeknek segitségével a nemzetiségiekkel együtt tudnánk békésen, harmonikusan dolgozni az ország érdekében ? Körülbelül ugyanezen hangnemben fuvolázik Lukács László, (Derültség.) csak valamivel hamisabban. Valami túlságos tragikusan Lukács László tirádáit nem veszem, mert lesz alkalmam az ő'szereplését ma kétféle színben bemutatni. Bemutatom őt ugy, a mint itt a képviselőházban békeapostolként szerepel és bemutatom künn a vidéken és a bíróság előtt való szereplésében, a mikor a maga izgatásairól kell számot adnia. (Halljuk ! Halljuk !) Lukács László t. képviselőtársam is azt mondotta (olvassa) : ». . . az a modern politikai evoluczió, a melyet önök rá akarnak erőszakolni Magyarországra, de a mely sohasem fog sikerülni, egységes magyar nemzeti állam, egységes magyar nemzeti eszme, ez olyan virág, a mely Magyarország történelmében nem bir semmiféle létjogosultsággal*. Lukács László : Ez az igaz ! Fenyvesi Soma: A magyar nemzetnek nem lehet egyéb és szentebb feladata, mint magának a nemzeti államnak fentartása és kiépítése ; ezzel kapcsolatban a becsületesen törekvő nemzetiségeknek és azok vezéreinek, a kik belátják nemzetiségük érdekeit, ugyancsak nem lehet más feladatuk, mint hogy ennek a nemzeti államnak keretén belül keressék a maguk elhelyezkedését, a maguk boldogulását. (Ugy van!) És ha a képviselő ur itt a házban hirdeti azt, hogy a magyar nemzeti állam nem bir létjogosultsággal, ha van bátorsága és vakmerősége ezt itt nyíltan kifejezésre juttatni, akkor ugyan mit hirdethet odakünn a nemzetiségieknek, a hol nem áll az ellenőrzés olyan mértéke alatt, mint itt a képviselőházban. Lukács László : Ugyanezt! Fenyvesi Soma: Mi, a kik az erdélyi részeket közelebbről ismerjük, jól tudjuk azt, hogy mi az, a mit a képviselő urak itt mondanak és mi az, a mit a képviselő urak otthon hirdetnek. Ivánka Milán : Hát önök mit hirdetnek kortesbeszédeikben ? Fenyvesi Soma: Kortes-beszédeket a nemzet ellen csak önök szoktak tartani. (Zaj). Elnök: Csendet kérek. Fenyvesi Soma : Hiszen a képviselő uraknak itteni felszólalásukban is mindig benn van a kortesbeszédek ize, tenorja. Benn volt ez a képviselő ur felszólalásában is. (Zaj). Mi igenis, látjuk azt, hogy mit mi veinek az erdélyi részekben a képviselő urak. Látjuk azt a küzdelmet, a mely évtizedek óta folyik és a mely napról-napra, óráról-órára és perczről-perczre tart. Az a küzdelem első sorban Erdély elrománositása és elszakítása érdekében folyik, különféle módon, különféle modorban és különféle tendencziával. Majd ugy jelentkezik az, mint a nyelvterület kívánása, majd ugy, mint Erdély autonómiájának óhaja, majd ugy, — bár óvatosan — mint Dákó Romániának kívánalma. (Zaj a közéfen). Bizonyítani fogok, t. képviselő urak. Egyetlen egy tényt sem állítok, a mit okiratokkal is be ne igazolnék. Nem valami alárendelt jelentőségű ember volt az, a ki már a kiegyezés idejében hirdette, hogy Erdélyt meg kell szerezni a románság részére. Románia egyik legnagyobb embere Rosetti, a kinek nagyságát talán a t. képviselő ur is szívesen honorálja — íratta volt 1867. április 16-án a »Románul« czimű lapban a következőket (Halljuk ! Halljuk ! Olvassa): »A román kérdés kulcsa Erdélyben van, Hóra és Janku hazájában. Abban a drága és szerencsétlen román hazában, a melyből sem a német, sem a magyar nem tudtak sem Német- sem Magyarországot csinálni, valamint az oroszok és görögök a szabad Romániából Orosz- vagy Görögországot. Német és magyar foszszanak meg bár nemcsak jogainktól, de még nyelvünktől is, ha ugy tetszik, a románok azt felelhetik büszkén : Isten és az én jogom ! A Stephanu C'el Maré, a Vitéz Mihály, a Hóra és a Janku hazája nem lehet más, mint román haza.« Annak a kulturligának, a mely Bukarestben alakult meg és a mely foglalkozik az itt lakó románok helyzetével is — a mint erről is szó lesz — és a mely segélyben is részesiti őket, volt egy elnöke : Gradisteanu. Egy hivatalos ünnepély alkalmával, Károly román király jubileuma alkalmával egy pohárköszöntőt mondott ezen elnök ur — és az talán enyhítő körülménynek tudható be, hogy pohárköszöntő volt — a melyben a következőket mondotta : Lukács László : Mi közünk nekünk hozzá ? Fenyvesi Soma: majd rátérek arra is! (olvassa) »A román koronából hiányzik több drágakő, a melyek Vitéz Mihály korában együtt tündököltek, s a melyeknek a közel jövőben újra együtt kell ragyogniok«. Vájjon, t. ház, melyik az a drágakő, a mely Gradisteanu szavai szerint hiányzik a román király koronájáról ? Vájjon Bessza-