Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-323

230 323. országos ülés 1908 1000—2000 formtocskájukat és kimenekültek Amerikába. Igaz, hogy ebben a tekintetben ujabban változtak a viszonyok, különösen az erdélyi részekben, a hol ilyen telepek vannak. Végre belátta a kormány, hogy hiába igyekszik veszprémi és fejérmegyei embereket telepíteni Erdélybe, a Mezőségbe, mert azok az emberek más viszonyokhoz vannak szokva, oda nem ők, hanem a székelység való. Mióta a székelységet irányították oda, a telepítés sokkal jobban is prosperáll. Továbbá arra kérem a t. földmivelésügyi miniszter urat, tegye azt is gondolkodás tárgyává, hogy olyan telepesek, kiknek kettőnél több gyermekük van, bizonyos prémiumban részesüljenek, mert sajnosán tapasztaljuk a Tisza—Duna-szögében és a Dunántúl, hogy az egy-gyermekrendszer milyen pusztítást visz végbe a parasztság között. A paraszt nem tud kel lőföldhöz jutni, s a nehéz jövőtől féltvén családját; nehogy családja szaporodjon, megakasztja a természet működését. Én egészen őszintén mondom el ezeket a dolgokat, t. ház, mert tanulmányoztam ezeket a kérdéseket. Azt hiszem, t. képviselőtársaim legnagyobb része tudja is azt, hogy az ország egy igen fontos intézménye, a gazdasági munkásházak létesitése, tőlem ered. (Helyeslés baljelöl.) Főispánkoromban egy kerek esztendeig kellett a földmivelésügyi minisztériumban kínlódnom, veszekednem, mig végre a földmivelésügyi miniszter ur belátta ezen intézmény nagy horderejét; ez az intézmény el is terjedt Magyarországon, s én természetesen nem bántam, ha más szedi le a tejfelt; én visszahúzódtam szerényen, nyugodt lelkiismerettel, mint a ki munkáját jól elvégezte. Vannak olyan dolgok is, a melyeket nem ez a kormány kezdeményezett, hanem csak eltűr, de a melyek épen ott támadják meg a nemzetet, a hol legkönnyebben megtámadható: a szegény osztályban. Ilyen az állami sorsjáték intézménye, a melylyel nem akarok bővebben foglalkozni, mert más alkalommal fogok majd arra bővebben kitérni. Meg kell azonban említenem, hogy majdnem botrányszámba megy, hogy idegen, Sziléziából jött zsidók zsebre vághatják épen a legszegényebb néposztály keresetét és évenként százezreket és milliókat vihetnek ki külföldre. Ezt az előbbi kormány azért csinálta, hogy néhány százezer koronát kapjon agitaczionális, illetve képviselőválasztási czélokra. Nem is vádolom a mostani kormányt, hogy ő ennek a főoka ; ő csak a madame Tűri szerepét játszsza itt. Másik ilyenforma dolog a sószállitás. Tudjuk, hogy a Kereskedelmi Részvénytársaság bizonyos monopóliumot élvez a kormánytól arra nézve, hogy a sót ő szálhtja nemcsak az országban, hanem az ország területén kivül is. Ezt a pénzügyminiszter ur is jól tudja ; hallottam, — s el is várjuk tőle — hogy erre nézve intézkedést fog tenni. ö ezt természetesen elődjeitől vette át és kénytelen ezt az u. n. só-panamát eltűrni. Mélmájus 14-én, csütörtökön. tóztassanak t. képviselőtársaim csak elgondolni, hogy körülbelül 37 millió korona értékű sót szállít a Kereskedelmi Részvénytársaság részben szerte az országba, részint pedig a külföldre, s akkor, a mikor a sót kilenez havi fizetésre megkapja az államtól, ő a sót eladja, s azonnal inkasszálja az árát. Méltóztassanak most már kiszámitani, hogy 32 millió koronánál mennyi a differenczia kilenez hónapon keresztül! Azt hiszem, hogy ez százezrekre, sőt milliókra rug ! És ez az állapot kiváltképen a legszegényebb néposztályt sújtja, mert hiszen tudjuk, hogy a legszegényebb emberek vannak leginkább rászorulva arra, hogy sót vásároljanak. De van még hasonló eset, például a dohánymonopólium. Méltóztatnak tudni, hogy ma külföldről sok dohányt szállítanak be, mely dohány finomabb szivarok részére az állam által megvásároltatik. Megjegyzem, hogy nem a mostani rendszer hibája, hanem a korábbi rendszer hagyománya az, hogy csak egy-két ilyen vállalkozó van, a kik már benne vannak ebben az intézményben, és a nélkül, hogy a t. kormány idegen konkurrens nagy vállalkozókat meghívna versenytárgyalásra, megtartja a versenytárgyalást versenytárs nélkül, s rendesen megkapják a monopóliumot azok a szállítók, a kik már évtizedek óta milliókat gyűjtöttek ezen a réven a magyar állam terhére. (Zaj.) Minden esetre elég hiba, hogy így van, és arra kérném a miniszterelnök urat, hogy méltóztassék gondoskodni arról, hogy kellő számban idegenek is meghivassanak és a versenytárgyaláson részt vegyenek ; hiszen ez az országnak évenként több százezer koronára menő hasznot tudna biztosítani. A dohánykérdéssel foglalkozva, még csak egy ideát kívánok felvetni, a melylyel már foglalkoztak ugyan, de még kellő eredményre nem jutottak ; nevezetesen én azt tartanám, hogy igen jó volna, ha a dohánytermelést felszabadítanék a mostani béklyók alól és ugy csinálnók, a mint Németországban van, hogy adjuk meg a jogot mindenkinek arra, hogy dohányt termeszthessen, de természetesen fizesse meg a kirótt adót. Ezzel mit érünk el ? Elérjük azt, hogy a mostani intenzív gazdálkodási viszonyaink között sokkal nagyobb területek lesznek dohánynyal beültetve, de elérjük azt is, hogy meglesz a konkurrenczia, meglesz a verseny, az egyes termelők között, ép ugy, mint Németországban megvan a szivarkészítők között, minek folytán mindenki igyekezni fog nemcsak több, hanem jobb dohányt is produkálni, és ez által megkönnyítjük a külföldre való kivitelt, mert a külföld látja, hogy jobb dohányt tudunk produkálni, ennek következtében több dohányt is fog megrendelni, a mi Magyarország földművelésére nézve nagy előnynyel járna. Megvallom, t. ház, hogy mint erdélyi ember, lelkesedem Erdély iránt és szeretem Erdélyt, mert az nekem szűkebb hazám. Nagyon sajnálom, hogy pl. az áruforgalomra nézve Erdélynek, a mely meglehetős messze esik a kereskedelmi központtól a t. kormány nem tud még nagyobb kedvezményeket biztosítani. Hiszen az erdélyi gazdának,