Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-321

321. országos ülés 1908 május 12-én, kedden. 185 ä tényeket, és az illetőnek dolga azokat megkritizálni, a ki e tényeket tudomásul Teszi. Hiszen az angol kormány a Grladstone minisztérium idejében kiküldött Erdélybe egy igen előkelő külügyi hivatalnokot — sajnálom, hogy nem találkozhattam vele, mert nem tudom, hogy épen akkor miért ültem megint fogházban — a ki saját tapasztalatai alapján győződjék meg az itteni állapotokról. Ez átment Eomániába és a balkán államokba és később megirt jelentésében azt mondotta, hogy a keleti kérdésnek az akkori politikai állapotok szerint megoldása — méltóztatnak tudni, hogy honnan fog kiindulni ? Erdélyből fog kiindulni. Ez volt azon államférfiú jelentése saját kormányához. Lehet-e megakadályoznunk azt, hogy az idegenek idejöjjenek és keresztül-kasul járják az országot? A múlt nyáron is turisták czinie alatt külföldi publiczisták bevándorolták az országot. A mi vidékünkre, Nagy-Bányára is eljöttek. Beszélni akartam velük, de az igazi nevüket nem tudtam meg, mert álnevet használtak, és hiába hivtam őket házamba, nem akartak hozzám jönni. Általában sem hozzám, sem magyar intelligens emberhez be nem mentek, csak a kis kunyhókat járták, a nép embereivel beszéltek, azokat fotografirozták. Azoktól, a kiket fotografikus felvételek czimón meglátogattak, tudom, hogy milyen kérdéseket intéztek hozzájuk és ebből tudom megállapítani, hogy mi volt a czéljuk. Ezekkel a dolgokkal tehát egészen más irányban kell foglalkozni. A szellem az legyen, a melyet megjelölt gr. Andrássy Gyula belügyminiszter, midőn igy szólt: Önök románok és az önök nemzetiségi honfitársai, a kik vagy itt vannak a képviselőházban, vagy künn élnek a hazában, kell, hogy összekötő kapcsot képezzenek ezen ország és a körülötte lakó nemzeti államok: Szerbia, Románia, Bulgária között. Önök, kell, hogy megszerezzék nekünk a szimpátiát, hogy nemcsak diplomácziai utón, hanem az érzelmek, az érdekek azonossága révén tegyék bensőbbé közöttünk az érintkezést. Igen szívesen tennők ezt meg, de elmennek-e velünk gr. Andrássy Gyula belügyminiszter és Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter, kinek az ilyen utazások a reszortjába tartoznak, eljönnek-e velünk, hogy elmondhassuk, a mit mondhatott Lueger, mikor Bukarestbe ment, Bukovina románjaitól körülvéve, hogy: íme kedves román testvéreim, milyen boldogul és megelégedetten élünk ? íme, hány gimnáziumot tart fenn ez a minisztérium a mi számunkra, ime hány főispánunk, hány törvényszéki elnökünk van, ime. mennyire élvezzük közgazdasági érdekeink istápolását, a mint azt Deák Ferencz mondotta halhatatlan beszédében, mondván: »a nemzeti becsület védőpajzsa alá helyezzük a ti érdekeiteknek hathatós istápolását.« Ha beváltva látnám ezeket a nagyszerű elveket, ha látnám, KÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. XVIII. KÖTET. hogy az állami institucziók terén ugy respektálnak bennünket, mint azt számarányunk és hazafiasságunk indokolttá teszi, akkor azt mondanám : Az igen t. miniszterelnök ur nemcsak szóval, de tettekkel is megmutatja a nemzetiségi kérdésekben a maga fenkölt szellemét és intézményesen véd bennünket az élet küzdelmeiben, védi egyházunkat, iskolánkat ós gazdasági érdekeinket. Erre van szükségünk, ez volna jó a hazára nézve. De vájjon mondhatjuk-e ezt ? Bukovinában alig van 200.000 román és mégis törvényben van kimondva, hogy hány képviselőt küldenek a Reichsrathba. Nálunk is van statisztika, meg van állapitva, hány millió román lakos van, ennyi és ennyi szerb van, tehát ennyi és ennyi képviselőjük kell, hogy legyen az országházban. Ne méltóztassék rossz néven venni, hogyha én ezeket itt elmondom, mert én azért mondom el ezeket, mert szivem legőszintébb sugallatából, minden erőmből közreműködni szeretnék a nemzetiségi kérdés méltányos, a törvényesség és az ország legvitálisabb érdekeinek megfelelő megoldásában. Akkor, a midőn a legnagyobb veszedelemben voltam, a midőn birói ítélet előtt állottam, egy nagy, napokig tartó politikai per után Szatmáron az volt a végszavam: éljen az apostoli magyar király, éljen a magyar-román testvériség! Nem volt ez képmutatás, t. képviselőtársaim, és azon küzdelmek után, ha elcsüggedtem volna, ha lemondottam volna, vagy kétségbe estem volna arra a gondolatra, hogy itt többé segiteni nem lehet, hogy minket az üldöztetés és az elnyomatás végletekre fog vezetni, akkor nem jöttem volna ide, nemzeti jogaim kivívása végett, hanem Bercsényi, Kossuth és Klapka útját jártam volna, csakhogy megvédjem saját véreim jogait és nemzeti kultúráját. Abban a meggyőződésben vagyok, hogy akkor, a midőn mi ezen hibákat itt felsoroljuk, mi nem a magyar nemzet, nem a magyar nép ellen akarunk izgatni, sem dolgozni, sem véteni, hanem azon kormányrendszer megjavítását követeljük, a mely kormányrendszerből kifolyóknak tartjuk ezen hibákat. Önök folytonosan hangoztatják, hogy mi nemzetiségi sérelmek miatt panaszkodunk, de orvosságot, balzsamot, törvényeket nem akarnak, vagy nem tudnak ajánlani. Az én szerény meggyőződésem szerint megvan az orvosság mindezekre a bajokra. Magyarország történetében sokkal vészteljesebb körülmények és állapotok is voltak a századok során, mint ezek a nemzetiségi kérdések által felidézett bajok. Ilyenek voltak a vallási villongások. Méltóztassék visszaemlékezni, hogy patakokban ömlött a vér . . . Nagy György: Nagyenyeden, mikor az oláhok gyilkoltak! Lukács László: ... mikor kimondották, hogy »Lutherani comburantur«. Méltóztassék 24