Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-321

174 321. országos ülés 1908 május. 12-én, kedden. Tegnap Maniu Gyula t. képviselőtársam poli- . tikai fejtegetése közben felhozták, hogy mi, a román nemzetiség fiai, (Mozgás.) nem tartjuk meg a nemzetiségi törvény 1. §-át, és az első szakaszban kifejezett egységes magyar nemzetre vonatkozó intézkedéseket. Tisztán ki van ott fejezve a mi alapunk és mi ezen az alapon akarunk állani. Minden törvényes intézkedést tiszteletben tartunk addig, a mig törvényes intézkedés és hogy ha nem is tetszik nekünk a törvény, kimondjuk nyíltan, hogy nem tetszik, de a megváltoztatásra alkotmányos utón, törvényes eszközökkel akarunk törekedni. Ezt a kifejezést mi nem tekintjük egészen szabatosnak, egészen világosnak, épen azért, mert látjuk, hogy az idők folyamán e törvényszakasz magyarázatával úgyszólván visszaélnek. Csak a lehetőséget nézik, csak az ad posszén lovagolnak, s azt mondják, ez nem kötelező, a másik nem kötelező, és azt pedig, a mi lényeges, a mi a törvény ezimében van, a mi az 1. §-ban van, csak azon értelemben magyarázzák, a mint az a magyar faji politikának, nem pedig a magyar állami politikának javára szolgál. Ez tisztán ki van fejezve a törvényben, a mely azt mondja : ». . . az oszthatlan egységes magyar nemzetet képezi, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is . . .« íme t. ház, az egységes magyar nemzet fogalma és a nemzetiség fogalma egyaránt benne van a törvényben. Én tehát akkor, midőn tiszteletben tartom a törvénykönyvnek azon intézkedését, melyben az egységes magyar nemzet kifejezésre jut, ugyanakkor megkövetelem t. honfitársaimtól és annál inkább a törvényhozás tagjaitól, hogy azt a kifejezést is tiszteletben tartsák, a mely kifejezésben az én nemzetiségem itt törvénybe van iktatva. íme tehát, a különböző nemzetiségek léte törvénybe van foglalva :és törvényben van biztosit va. Kmety Károly: Nem tagadja senki. Lukács László : Ha nem tagadja senki, méltóztassék ennek kifejezést adni és szent a béke. Midőn ezen nagyhorderejű kérdésről beszélünk, azon czélból, hogy a mi álláspontunkat teljesen kidomboritsuk az ország szine előtt és képviselőtársaim előtt, történelmi visszapillantással kell élni, mert ez a nemzetiségi törvény nemcsak ugy az égből hullott alá, hanem ez Magyarországnak létérdeke, életszükséglete volt, és ennek nem a megváltoztatása, hanem azon alapelvek irányában való fejlesztése a létérdeke Magyarországnak, a mely alapelvek parancsolták, hogy ez a törvény létrejöjjön. Minden intézmény, legyen az bank vagy temetkezési vállalat, vagy olvasóegylet, vagy kaszinó, vagy akármiléle intézmény, csakis azon alapelvek alapján létezhet és fejlődhet, a melyeknek alapján létrejött. így vagyunk ezzel az állami életben is, igy vagyunk édes hazánkkal, Magyarországgal is. Ott van a megalakulás stádiuma Szent István király idejében. Szent István király lángelméjével és hazafias érzületével beverhette Magyarországot az európai népek sorába. És mi van megirva Szent István király örök emlékű hagyományaiban ? Regnum unius linguae üniusque nationis fragile et imbecille est. Ez az alapelve Magyarország politikai létének és ezen alapon alakult ki és áll fenn ezer esztendő után ma is. Épen ezért én a leghazafiatlanabb működésnek tartom megbolygatni ezen ezeréves elvet, mert azon milliók nemzeti öntudata, mely Szent István király ezen hagyományán alapszik, nem fogja soha engedni, hogy ez semmivé tétessék valakinek sovinisztikus ábrándjai miatt. Ezért keresem egész elfogulatlansággal, higgadt megfontolással a mi együttlétünk alapjait. Ez is megvan Magyarország történetíróiban. Ott van az Anonymus Belae regis nótárius kifejezése, a mely a mi együttlétünk alapját és rezónját kifejezi: »Dexteram dantes pactum fecerunt!« A gondviselés összehozott különféle népeket és nemzetiségeket, de a testvériség érzete kell, hogy összetartson bennünket. Dexteram dantes pactum fecerunt. Miért nyújtottak egymásnak jobbot ? Hogy egyik a másik nemzeti műveltségét elvehesse ? Nem erre fecerunt pactum, hanem arra, hogy kölcsönösen működjenek egymás kultúrájának és közgazdaságának fejlesztésére az államhatalom eszközeivel és a közös külellenség ellen is közös erővel működjenek, a mint ez az évszázadok folyamán meg is történt és a mint ez meg van írva Magyarország történetében, még mielőtt a nemzetiségi törvény megalkottatott volna. Kire hivatkozzam másra, mint Horváth Mihály nagynevű történészünkre, a ki megírta Magyarország története második kötete 122. lapján, az 1872-ik kiadásában, midőn III. Endre király erdélyországi útjáról beszél és azt mondja : »Cum nos cum universis nobilibus saxonibus siculis et vlahis . . . congregationem fecissemus« Ezt mondja Horváth Mihály : »Ime, az oláhok még az ország rendjei közé tartoztak.« Horváth József (marosujvári) : Akkor jól viselték magukat! Lukács László : Mit jelent az, hogy az oláhok az ország rendéi közé tartoztak ? Méltóztatnak tudni mit jelent a »jus aequisitum.« íme nemzetiségi létünk történeti és jogalapja a jus acquisitum; bármennyire akarják is azt elmagyarázni, elrabolni, az sohasem fog sikerülni, mert igy van az a következő századokban is. Mikor a nobilisek, a nemesi rend, a főúri osztályról van szó, mit találunk feljegyezve Magyarország történetében ? Benkő József történelmének 1. kötetében a 278. lapon a következőket irja: »Saeculo pariter 14 o nobilis valachus Bogdán, cum Valachis e Transilvania conscriptis, Cumaniam occupavít.« Horváth József (marosujvári).: Sajtóhiba! Lukács László: Egy másik dokumentumot is tartok az önök szemei .elé ; ez dicsőséges Mátyás király idejéből Való, az 1465. évi.május 29-én kelt legfelsőbb elhatározás, mely a következőket mondja : »Pro parte fidelium, nostrorum nobilium yalachorum, Stephani, Joannis, etc.,«. .