Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-318

318. országos ülés Í908 május 8-án, pénteken. 109 ket fizettek, a mely ösztöndíjból naszódvidéki szegény tanulók lettek volna segélyezendők. És eddig tényleg évente bizonyos számú tanuló 100 vagy 200 forint segélyt is kapott. Néhány évvel ezelőtt azonban két olyan tanuló is kérelmezte az ösztöndíjat, a kik sem vallásra, sem származásra nézve nem tartoztak a naszódvidéki lakosokhoz, a kik leszármazásukat nem tudták visszavezetni az ösztöndíj alapitóira, pedig az alapszabály értelmében az ösztöndijat kérelmezni csak ilyenek vannak jogosítva. Ezt a két tanulót a szolgabíró beczitálta. Az ösztöndíj alap-bizottság ezen két kérésnek természetesen eleget nem tehetett, mivel azok nem feleltek meg az előirt feltételeknek. A két folyamodó pedig megfelebbezte ezt a határozatot a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. Ehhez joguk volt. Mi lett volna most már a természetes következmény ? Az, hogy a miniszter jóváhagyja a megszavazott ösztöndijakat és ha mégis valami slmipulusa van, akkor talán függőben hagyja azon két nem kompetens tanulónak az ösztöndíj ügyét. Azonban nem ez történt, hanem négy év óta a vallás- és közoktatásügyi miniszter függőben tartja az összes pályázók kérvényeinek elintézését és ma már ugy áll a dolog, hogy legalább is 200 érettségizett tanuló van Naszód vidékén, a ki otthon henyél vagy gazdaságot folytat, mert ösztöndíj nélkül nem mehet sehova, kérvényének sorsáról pedig mitsem tud. Méltóztassék most már megmondani, van-e ebben a képviselőházban csak egy jobb érzéssel biró egyén is, a ki ne tartaná ezt a legnagyobb gtalanságnak és a legnagyobb törvénytelenségnek ? (Zaj.) Az iratok a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnál vannak, a ki érdeklődik, tanulmányozhatja a kérdést, s meg fogja látni, hogy nekem van igazam. Végül, t. képviselőház, szükségesnek tartom még egy olyan sérelmet is felhozni, a mely Batthyány Tivadar t. képviselőtársam állítása vagy klasszifikálása szerint csakugyan nem egyedül a román nemzetiségűeket, hanem a magyarokat és a székelyeket is érdekli. (Halljuk! Halljuk! a közéfen.) Eltekintve attól, hogy mi a közgazdasági vezetéssel sem vagyunk megelégedve — különösen sok tekintetben a földmivelésügyi minisztérium eljárásával — mert már felhoztuk, hogy a legelési és erdőkezelési szabályok tulszigoruan alkalmaztatnak és hogy azok enyhítésére tegyen valamit a miniszter ur és bebizonyítottuk, hogy az országban százezer és millió büntetést szabnak ki a népre, a ki tulajdonképen nem is akart kihágást elkövetni, s ma már, midőn az állattenyésztésre fekteti maga a miniszter ur is a fősúlyt, nagyon is időszerű volna, hogy változtassa meg a törvényt és pedig annak legszigorúbb intézkedéseit, hogy bizonyos esetekben a nép a levágott erdőterületeket lehetőleg legelő czéljaira használhassa. Az erdőket letarolják és vannak esetek, a midőn a letarolt erdőterületeket hasznosabban I lehet értékesíteni legelő gyanánt, mint akkor, a midőn erdők voltak. A magyarországi részekben vannak különösen ilyen esetek és nem értem, hogy miért forszírozza az állam azt, hogy az az úrbéres közönség, az a szegény ember tartson fenn az országban erdőségeket, mig az az arisztokrata nagy földesúr tetszése szerint vágathatja, pusztíttathatja ki erdőségeit. Látjuk, hogy van ez keresztül vive a gyakorlati életben ; tény az, hogy az úrbéresek erdei állami felügyelet alatt vannak és az a szegény úrbéres közönség, legyen az román vagy magyar, csakis ugy használhatja ki az erdőségeket, a hogy azt az állam által elkészített tervek előírják. Ugyanígy vagyunk az állattenyésztéssel is. Lehet, hogy sok üdvös intézkedést hoztak e téren, de bizony nem mondható, hogy az állatorvosi intézmény sokat használt volna, különösen a kisgazda közönségnek, elannyira, hogy én egy Vaskón tartott népgyűlés alkalmával egy józaneszű és logikusan gondolkodó paraszttal beszélvén erdészeti és állattenyésztési ügyekről, ő azt mondotta : »Uram, a mióta az országban olyan sok az erdész, nincsen erdő s a mióta olyan sok az állatorvos, nincsen állat.« (Derültség.) Én gondolkoztam a kérdés felett és ugy találtam, hogy ha a statisztikai adatokkal egybevetjük annak a természetes eszű parasztnak az állítását, akkor csakugyan igazat kell hogy adjunk neki. Azt mondtam, hogy enyhíteni kell az erdőtörvény szigorú intézkedésein, s egyáltalban oly irányban kell vezetni e téren a földmivelésügyi politikát, hogy ugy az álattenyésztés és legeltetés, mint az erdészet hasznát előmozdítsuk. Én nem teszek indítványt az erdészetre vonatkozólag, csak felhoztam ezeket a sérelmeket és meg vagyok győződve arról, hogy a jelenlegi törvények épségbentartásával is mindent el lehet érni, ha a kormányzatban megvan a jóakarat, mert nem a törvény betűje, hanem annak szelleme határoz és ha innen a központból a megfelelő szellemet hintik el, jobban mondva oltják be a közigazgatási törvényekbe, akkor azok más eredményekhez fognak vezetni. De van egy konkrét esetem, a melyet ez alkalommal közgazdasági szempontból szintén fel akarok hozni és a mely nemcsak minket románokat, hanem a magyar népet is érdekli. A Romániával szomszédos községekben lakó román és székely lakosság többnyire juhtenyésztéssel foglalkozik. Ezek Romániában teleltetnek, a mikor is az illető juhgazda megfelelő bárczát kap, hogy az itteni közigazgatás ellenőrizhesse, hogy mennyi juh ment ki és hogy visszajön-e a juhállomány, a mi az illető gazdákra is előnyös. Mi történt tavaly, késő őszszel novemberben % A t. földmivelésügyi miniszter urnak eszébe jutott, hogy egy rendeletet bocsásson ki, a mely szerint minden Romániával határos községből való juhosgazda november 30-ikáig hozza vissza juhait Romániából. A rendeletet október végén irta alá a miniszter I ur és körülbelül november 13-án adták ki a rendele-