Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.
Ülésnapok - 1906-309
309. országos ülés 1908 április 8-án, szerdán. 455 vagy tovább az Al-Dunán és hogy végződni fog az Adriánál. A mai napig is vitás Szerbia és Montenegró közt a kérdés, bogy hol végződjék a vasút ? Montenegrónak az a terve, hogy Antivar legyen a végállomás. Hogy mily fontos ez Montenegróra nézve, mutatja, hogy a montenegrói öreg fejedelem zord időben nem restellte kiállani a tengeri utat és a messze szárazföldi utat egész Pétervárig, hogy ott informácziót szerezzen és megtudja, hogy miben áll a szituáczió a balkáni vasút tekintetében. Útközben elment Velenczébe és találkozása volt a német császárral. Ezt megczáfolták ugyan, de a német császár vendége volt az olasz királynak, az olasz király pedig veje a montenegrói herczegnek, nem képzelhető tehát, hogy mikor a német császár vendége az olasz királynak, ne fogadja ipáját, ha Velenczébe megy. Lehet, hogy nem volt ünnepélyes találkozás, de összejövetel mégis történt Velenczében a német császár és a montenegrói fejedelem közt. Már előbbi interpellácziómban a szandzsáki vasútra nézve hangsúlyoztam, hogy monarkiánk most a keleti, a Balkán-félszigeti kérdéseket illetőleg egészen izoláltan áll, egyetlenegy támasza csupán Németország, de már akkor azt mondtam, hegy ez az az oltalom, melyet a bárány a farkasnál keres. Jogunkban áll a magyar kormánytól felvilágosítást kérni. Nem kell várni, inig az a szerződés szőnyegre jut, mert a Balkán-félszigeten sem a nagy-, sem a kis balkáni hatalmak vagy országok nem fognak arra várni, hogy Magyarország mikép fogja ezt a dolgot elintézni. Mi itt olyan apró dolgokkal foglalkozunk és nem törődünk olyan nagy dolgokkal, a melyektől Magyarország jövője függ. Pedig legkomolyabb meggyőződésem szerint azok az állami formácziók, a mely a Balkán-félszigeten keletkezni fognak, nagy hatással lesznek Magyarország jövőjére — nem akarom mondani — sorsára. Azért Magyarország érdekében áll ezeket az ügyeket mind komoly figyelemmel kisérni és ha igaz az, hogy Magyarország független állam, akkor a magyar kormánynak kötelessége éber szemmel kisérni azt, a mi Bécsben történik. De ugy látszik, a magyar kormány szentesíteni akarja azt a véleményt, a mely Bécsben uralkodik, mert Bécsben az a vélemény, hogy hiszen a magyar képviselőházat, a magyar parlamentet nem illeti az ilyen a külügyet érdeklő ügy, hanem a külügyminisztert illeti az és nem a magyar kormányt, bár tudjuk, hogy az 1867. évi XII. t.-cz. 8. §-a jogot ad Magyarországnak, hogy a külügyekre befolyást gyakoroljon és ha a magyar kormány jól felfogja Magyarország érdekeit, akkor az egész külpolitikának bizonyos más irányt lehetne adni. Sajnálatos, hogy ez nincs igy, hogy a magyar kormány ezt nem teszi. Én számos interpellácziót intéztem a Balkán-félszigeten levő bonyodalmak ügyében, de soha nem kaptam feleletet, mert manapság az a divat, hogy a magyar kormány nem tartja kötelességének felelni minden interpelláczióra. Hajdan egészen mások voltak a viszonyok. A mikor még a 70-es években interpellácziókat intéztem az akkor hatalmas Tisza Kálmánhoz, mindig 30 nap alatt kaptam feleletet, és bár nem voltam hive Tisza Kálmánnak, mégis olyan udvarias volt, hogy mindig előre jelezte, mikor fog felelni az interpelíáczióra. Pedig fontos interjDellácziók voltak azok a szerb-török és az orosztörök háborúra vonatkozólag és az ezek ügyében előterjesztett interpellácziókra mindenkor kaptam feleletet. Mostanában két vagy három interpellácziót intéztem már a Balkán-félszigeten uralkodó viszonyok ügyében, de feleletet soha nem kaptam. Nem tudom hogyan fogok járni ezzel az interpellácziómmal. (Felkiáltások: Halljuk már az interpellácziót.) A Szerbiával való kereskedelmi szerződésben van valami, a mi közelebbről érinti Magyarország viszonyát Ausztriával szemben. Mikor az őszszel az Ausztriával való közgazdasági viszony kérdését tárgyaltuk, nagy vivmánynak tekintettett az, hogy akkor szerződést kötött Magyarország Ausztriával. Megvallom, hogy ez vivmány, ha reális a dolog. Most a Szerbiával való kereskedelmi szerződés az első nemzetközi szerződés, a melyben kell hogy megnyilvánuljon Magyarország internaczionális állása a külfölddel szemben. Nekünk országos képviselőknek semmi tudomásunk sincs arról, hogyan áll ez, aláiratott-e már ez a kereskedelmi szerződés, hogy van aláirva, vájjon Magyarország, illetőleg a magyar kormány részéről is aláiratott-e ezen kereskedelmi szerződés. Interpellácziómnak egyik pontja erre is kiterjed egy kissé. (Felkiáltások a jobboldalon: Halljuk már az interpellácziót! Elnök csenget.) Ezeket előrebocsátva (Zaj. Elnök csenget.) vagyok bátor az igen t. miniszter úrhoz a következő interpellácziót intézni (olvassa) : »Interpelláczió a m. kir. miniszterelnök úrhoz a Szerbiával kötött kereskedelmi szerződés ügyében. 1. Aláiratott-e már a Szerbiával kötött kereskedelmi szerződés ? Aláirta-e a szerződést a magyar kereskedelemügyi miniszter is ? 2. Milyen része volt Magyarországnak a szerződéses tárgyalásokban és a szerződés megkötésében '? 3. Mikor szándékozik a magyar kormány ezen szerződést parlamenti tárgyalás végett előterjeszteni ? 4. Mit szándékozik tenni a magyar kormány azon esetben, ha a szerb skupstina vagy pedig a bécsi Reichsrath nem fogadnák el ezen szerződést ? 5. Milyen álláspontot szándékozik a magyar kormány a tervezett transbalkáni vasúttal szemben elfoglalni és miképen szándékozik Magyarország kereskedelmi érdekeit e vasúti iránynyal szemben megóvni, a nélkül, hogy a kis Balkánállamok jogosult érdekei érintessenek.« Még csak egy szót kérek (Folytonos zaj és felkiáltások : Elég volt már! Elnök csenget.) és befejezem beszédemet. (Felkiáltások a baloldalon : Elég volt!) Annak idején, a mikor interpellácziót