Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-307

380 307. országos ülés 1908 április 6-án, hétfőn. elnök, a ki ezen önkényuralomnak birtokában lesz, a ki azt gyakorolni fogja és a ki annak az elnöki önkényuralomnak korlátlan hatalmával úgyszólván rendelkezni fog a parlament munkássága és a szólásszabadság felett. Annak a kérdésnek tárgyalása, hogy milyennek kell lennie annak a parlamentnek, a mely ilyen házszabályok mellett munkálkodhatik és munkálkodni fog, a mely ilyen hatalmas eszközök birtokában lesz hivatva az ország ügyeit, a közügyeket dűlőre vezetni: e kérdésnek tárgyalása az általános vitához tartozott és ott már voltunk bátrak kifejezni azon legőszintébb meggyőződésünket, hogy a házszabálynak ilyen mindenhatósága mellett csak oly parlamentben lehet dolgozni, mely valóban az ország politikai közvéleményének hű kifejezője, a mely polgárok szabad és őszinte akaratával létesült, és melyről jogosan elmondható, hogy az ország valódi politikai meggyőződésének tükre. Épen ezért nem tartom ugyan idevalónak, de mégis vissza kivánok rá térni, hogy ez volt az indoka annak, a miért mi a házszabályreviziót elvben junktimba hoztuk az általános választói jog kérdésével. Abból az álláspontból indultunk ugyanis ki, hogy majd csak a létesítendő választójogi törvény alapján megalakulandó uj parlament lesz hivatva ilyen házszabályokat alkotni. Ezen felfogásunkat bővebben indokoltuk az általános vitában, és mivel ez nem tartozik a jelen szakasz tárgyalásához, nem is terjeszkedem ki erre bővebben, hanem ezúttal azon második, igen fontos kérdéssel kivánok foglalkozni, hogy milyennek kell lenni annak az elnöknek, a kinek a kezébe ilyen korlátlan hatalmat teszünk le, a ki feltétlenül a népszuverenitásnak egy személyben való képviselője, a kire nézve teljesen nyugodtak lehetünk, a kiben teljesen megbízhatunk abban a tekintetben, hogy az ezen házszabályrevizióban részére biztosított valóban korlátlan hatalmat megfelelően gyakorolja. Epén ezért határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani (olvassa) : »Mondja ki a ház, hogy a képviselőház elnöke nem lehet politikai pártnak vagy körnek tagja és politikai tanácskozásokban részt nem vehet.« Legőszintébb meggyőződésem, hogy, a ki a képviselőház elnöki tisztét tölti be, a ki politikai vagy társadalmi munkásságával megérdemelte e nagy bizalmat és kitüntetést, annak mentnek kell lennie minden pártszenvedélytől, minden, nem mondom intrikától, hanem pártszövevénytől, mindazon törekvésektől, melyek a pártélet természetes következményei. Méltóztatnak jól tudni, hogy az angol parlamentben, a melyre oly gyakran szeretnek hivatkozni, ez így van. Az angol parlament elnöke (Halljuk ! Halljuk !) nem lehet politikai pártnak, politikai körnek tagja, politikai tanácskozásokban nem szabad részt vennie, sőt előtte napipolitikai kérdésekről még a magánéletben sem szabad beszélni, mert ő a ráruházott jogkörnél fogva döntő, irányító hatással és hatalommal bír abban a tekintetben, hogy a parlament munkálkodása miként irányuljon, miként fejlődjék, hogy miként végezze a parlament a maga dolgait és ennek következtében kétségtelen, hogy elhatározó erővel bír abban a tekintetben, hogy milyen módon nyilatkozzék meg tényleg a népszuverenitás, a melyet képvisel. (Mozgás balfelöl.) Muzsa Gyula: Súlyos tévedés! Maniu Gyula: Lehet, hogy tévedek, t. képviselő ur; ha igen, kérem, szíveskedjék engem megezáfolni és kimutatni, nem feltétlenül áll az az álláspont, hogy a képviselőház elnöke munkálkodásában ne egyes pártok, egyes pártfelek által irányittassék, hanem kizárólag az országnak, a ház tekintélyének közérdeke vezesse és az a politikai czélszerűség minden .tekintetben felszínre jusson, hogy a ház elnökére nézve csakis ez a magas szempont legyen irányadó. De talán azt találnák önök mondani, hogy ez teljesen lehetetlen oly parlamentben, olyan testületben, a hol a politikai küzdelmek adják meg tulajdonképen a jelentőséget az egyes szereplő személyeknek, a hol az intellektuális erők különböző formákban nyilvánulnak meg. Lehet, hogy önök azt mondják, hogy ez ideális felfogás, olyan szempont, a mely idealiter megfelelhet a követelményeknek, de gyakorlatilag keresztül nem vihető. Hát én ellenkező véleményen vagyok. Nem találom kizártnak, hogy a politikai életben bizonyos nagy tekintélyre szert tett politikus, olyan polgár, a ki a maga politikai ténykedéseivel, ámbár azokat egy párt életében fejtette ki, mégis köztekintélyt szerzett és a politikai élet küzdelmeiben magas szelleme kikristátyozódott, mondom, egyáltalában nem találom kizártnak, hogy az ilyen férfiú mentesíteni tudja magát a szenvedélyektől és meg tudja különböztetni a pártérdeket az ország érdekétől, meg tudja állapítani, hogy mi áll az ország ideáhs, igazi érdekében és mi az, a mi csak egy pillanatnyi pártküzdelemnek, pártfelfogásnak a szüksége, a czélja vagy eredménye. Én igenis tudok példát épen a mi országunk történetében, hogy voltak emberek, a kik a politikai küzdelmekben nőttek olyan nagyra, hogy a közmegbecsülés erre a magas polezra emelte őket, a mely magas polcz nem az ő személyüknek, hanem a közjónak volt azután a javára. Épen a mi országunk történetéből tudok példát, hogy a legnagyobb harezok és forrongások közepett találtak férfiút, a ki képes volt az országnak magasabb érdekeit, exigencziáit felfogni és képes volt az ország dolgait ugy intézni, hogy azok intézése megfeleljen az állam igazi érdekének. És habár a pártélet emelte föl őket, de a pártok fölött állott. Elég talán e tekintetben Deák Ferenczre hivatkoznom, a ki feltétlenül a politikai élet tusájában nőtt nagygyá, a ki közmegbecsülését politikai életével érdemelte ki és a ki ezt a közmegbecsülést nem pártérdekekre, hanem arra használta fel, hogy a politikai párttusák a túlzásokkal szemben a közérdeket képviselje.