Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-300

220 300. országos ülés 1908 márczius 28-án, szombaton. A miniszterelnök ur kivan szólni. Wekerle Sándor miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Arra kérem a t. házat, hogy én ezen interpelláczióra válaszomat a legközelebbi napokban adhassam meg, a midőn számszerű adatokkal is szolgálhatok a t. képviselő ur által hozzám intézett interpelláczió tekintetében. Most csak egyet vagyok bátor kijelenteni: (Halljuk!) a kegyelet megnyilvánulása az agg harczosok irányában nem lehet Magyarországon egy pártnak a kérdése. (Igaz! Ugij van!) Ezt, bocsánatot kérek, egy párt sem foglalhatja le magának, ez a nemzet közérzületének és tisztességének kérdése. (Igaz! ügy van!) Azt a szemrehányást sem fogadhatom el, hogy a magyar törvényhozás ezzel a kérdéssel nem foglalkozott volna. Foglalkozott többszörösen, foglalkozott 1867-ben, az alkotmány helyreállitásának úgyszólván első pillanatában, midőn az által, hogy a királyt szólaltatta meg ez ügyben, azt a legnagyobb erkölcsi elismerést adatta meg az agg harczosoknak, a mely őket esak megillette. Én kérem a t. házat, méltóztassék ezt a kérdést ugy kezelni, a mint egyrészt az a tisztelet és kegyelet megkívánja, a melylyel az aggharczosok iránt kell viseltetnünk, másrészt avval a higgadtsággal is, hogy túlzásokba ne menjünk a bajok feltüntetésében. Mert, hogy egyebet ne mondjak, az, a mit a t. képviselő ur mond, hogy 48 óráig temetetlenül volt egy aggharczos . . . Rátkay László: Itt van a levél! Wekerle Sándor miniszterelnök: Kérem, levelet sokat méltóztatik felmutathatni. De nálunk, hála Istennek, általános törvények és általános szabályok vannak, a melyek szerint a temetésekről köteles gondoskodni a község, nemcsak, ha aggharczosról van szó, de akárkiről; 48 óráig nem hevertethetik ott, a temető árkába pedig épen nem temettethetik el. Nem szükséges tehát itt külön rendelet; fennálló közigazgatási jogunk értelmében a község köteles a tisztességes eltemettetésről gondoskodni. (Igaz ! Ugy van !) Legyen meggyőződve a t. képviselő ur, hogy különben ezen temetés-kérdés rendezésében sem fogunk szűkkeblűén eljárni. Kérem, hogy ezen válaszomat egyelőre tudomásul venni méltóztassék. (Helyeslés.) Rátkay László : T. képviselőház !" Mikor azt mondottam, hogy a függetlenségi párt kötelessége ezt az ügyet kezébe venni, nem ugy értettem, hogy csak a függetlenségi pártot illeti meg ez a dolog. Elismerem, a mint a t. miniszterelnök ur mondotta, hogy a magyar képviselőház 1868-tól kezdve gondoskodott az agg harczosokról, 800.000 K segélyt beillesztett a költségvetésbe, de nem törvénynyel gondoskodott, hanem csak rendelettel, a mennyiben mindig a miniszterelnököket bizta meg azzal, hogy a segélyt adják ki. Elismerem, hogy a képviselőház bizonyos jóakarattal szemet is hunyt a felett, hogy nem 800.000 K-át, hanem a kétszeresét, 1,600.000 K-át adtak ki. Különben nagyon örülök, hogy a t. miniszterelnök ur azt válaszolja, hogy ez a kérdés nem lehet csak egy párté, a függetlenségi párté. Ennek, ismétlem, nagyon örülök és nem képzelek rám nézve kellemesebbet, mint hogyha a férfias kötelességet, a melyet felszinre hoztam, az egész képviselőház magáévá teszi. (Helyeslés.) Elnök : Azt hiszem, kimondhatom, hogy a ház a miniszterelnök ur válaszát, oly értelemben, hogy érdemben a legközelebbi napokban fog válaszolni, tudomásul veszi. Ki következik ? Gr. Thorotzkai Miklós jegyző: Pető Sándor! Pető Sándor : T. képviselőház! Az egyesületi jog köréből már háromszor volt szerencsém a belügyminiszter úrhoz kérdést intézni, de én egyetlenegy esetben sem jutottam abba a szerencsés helyzetbe, hogy választ is kaphassak. (Zaj. Elnök csenget.) Ilyen előzmények után, mikor talán az interpelláló személy-csekélységénél vagy az ügy csekély érdekességénél fogva az ember a feltett kérdésre választ nem kap, nem tudom, nem felesleges munkát végzek-e, a mikor e tárgyban, egy közérdekű egyesületi jog kérdésében (Zaj.) rövid ideig igénybe veszem a t. ház türelmét és ismételten kérdéseket intézek a t. belügyminiszter úrhoz. Arról, azt hiszem, felesleges sokat beszélnem, hogy a mai társadalmi rend, nem mondom, hogy a legtökéletesebb társadalmi rend, alapja a magántulajdon. Törvényeink, biróságaink, a katonaság, a csendőrség mind védelmezi a magántulajdon szentségét, minden erő, a melylyel az ország rendelkezik és minden hatóság, a mely az országban szervezve van, rendelkezésére áll azoknak a polgároknak, a kiknek magán vagyonát, magántulajdonát jogosulatlanul bárki érinteni akarja. S a mikor a mai társadalmi rend a magántulajdon szentségére van felépítve, a midőn minden intézmény, minden törvény és minden hatóság készen áll a magántulajdon védelmére, azt a csodálatos jelenséget találom, hogy akkor, a mikor a munkásszervezetek magántulajdonát képező vagyonról van szó, akkor már nem nézik ilyen áhítattal, ilyen szent érzéssel a magántulajdon szentségét, akkor már nem tapasztaljuk azt, hogy a biróság és mindaz az erő, a mely rendelkezésre áll, védelmére sietne a munkásszervezetek magántulajdonának és vagyonának, hanem ellenkezőleg a rendelkezésemre álló adatok szerint azt tapasztaljuk, hogy sok esetben épen a hatóságok sértik meg a magántulajdon szentségének elveit, hogy éjien a hatóságok azok, a melyek a magántulajdon iránt respektussal nem viseltetnek, hanem egyszerűen és jog nélkül elkobozzák a munkásszervezetek vagyonát. Méltóztatnak tudni, hogy nálunk a munkásszervezetek, legalább a nagyobb munkásszervezetekre érvényes alapszabályok szerint, olykép fejlődtek, hogy országos jellegük van, a mely országos jelleg az alajiszabályokban meg van engedve, s a mely országos jellegből kifolyólag azután a vidéken, ott, a hol ezen munkásszövetségek kívánják