Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-300

300. országos ülés 1908 márczias 28-án, szombaton. 219 szombatban meghalt egy öreg honvéd, nem volt senki, a ki gondoskodott volna a temetéséről, 48 óráig hevert a hulla künn eltemetetlenül és azután is a temető árkába temették el. Az a főhadnagy, a ki könnyezve intézi hozzám a levelet, azt kéri — és csakugyan ugy is van — hogy nem arról kell intézkedni, hogy a ki eltemettette, utólag megkapja a 30 koronát, hanem méltóztassék utasitani a hatóságokat, hogy ha nincsenek az elhunyt aggharczosnak hozzátartozói, akkor a hatóságnak kell eltemettetni. (Elénk helyeslés.) Egy agg honvédnek a sóhajtása jut eszembe, a ki, mikor beszéltem vele : azt mondotta : nem. meghalni nehéz, tisztelt uram, hanem élni nehéz. Igen, élni nyomorban! Ök szivesen meghaltak volna ott a csatatéren, mikor ágyúdörgés, vagy — a mint Petőfi mondja — a trombitáknak csalogányai szóltak volna felettük, mikor zászlót bontottak volna föléjük mint hősök fölé. Most 48 óráig kell annak a hullának eltemetetlenül a czinteremben hevernie, a mig vitáznak felette, hogy a nemzet hőseinek temetési költségeit ki viseli. (Mozgás balfelöl.) Hoffmann Ottó : Botrány ! Mezőfi Vilmos: Krajczáros újságot árulnak! Rátkay László : Visszatérek oda, a hol kezdettem interpellácziómat és most is azt mondom, hogy sem a törvényhozás, sem a nemzet, sem a társadalom, sem a vármegyék, sem a községek ezt a nagy kérdést nem fogták fel azzal a forró szeretettel, a mint felfogni kellett volna. El-elnézem, hogy egy községnek van egy-egy agg harczosa. Mennyibe kerülne azt annak a községnek eltartani ? Nem is kellene idejönni, nem is kellene törvényhozási kérdéssé tenni, ha a társadalom forró szivvel és igazi becsületérzéssel ezt a kérdést megfogná. Nem kellene akkor az aggharczosok sorsáról intézkedni. De szivarvégeket küldeni, vagy márczius 15-én nagyhangú beszédeket mondani és 364 napig azután nem gondoskodni arról, hogy mi lesz velük : (Igaz ! XJgij van ! Taps.) ez megszégyenítő mindnyájunkra nézve és ebből a szégyenből, a mely minket, képviselőházat is megillet, csak vegyük ki a magunk részét. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház! A múlt évnek, gondolom deczember havában tartott pénzügyi bizottsági ülésen én ezt a kérdést szintén felvetettem. Abból az elvből indultam ki, hogy a midőn kerületem, első izben ide, a képviselőházba beküldött, meg voltam győződve arról, hogy nagy közjogi kérdésekben, a szabadság és függetlenség nagy kérdéseiben ennek a szegény nemzetnek talán valamelyes szolgálatot tehetek, de hogy az eredményt el is fogom érni, arra kevés reményem volt. Egy fogadalmat azonban tettem, a midőn a régi képviselőház kapuján beléptem : azt a fogadalmat, hogy az öreg honvédek segélyének kérdését, a nemzeti nagy hősök emlékezetének fen tartása ügyét fogom szolgálni és e tekintetben teljesiteni fogom kötelességemet. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Én nem tagadhatom, t. ház, hogy felfogásom talán, mondjuk, túlzott, s az én forró szivem és eszményeim szerint ugy látom, hogy ezt a kérdést az egész képviselőháznak nem igy kellett volna megoldania. (Helyeslések.) A midőn a magyar nemzet visszakapta alkotmányos rendelkezését, első törvényének, nem rendeletének, hanem első törvényének kellett volna lennie annak, a melyben a szabadságharcz vitézeinek, élő és eltemetett hőseinek emlékezetét clicsőiti és ennek a törvénynek kellene boglárként ott ragyogni törvénykönyvünknek homlokzatán. Eltaktikáztuk ezt a kérdést mi is és kiveszszük a részünket belőle, bevallom, t. képviselőház. De most többségre jutott a függetlenségi párt. Én ugy állítom fel a kérdést, hogy a függetlenségi pártnak ezt az ügyet eltemetni és abban a nyomorúságos helyzetben hagyni, a melyben ma van, nem szabad, mert ez a kérdés különösen is a függetlenségi párt politikai becsületéhez van kötve, (Élénk helyeslések és taps.) és én,t. képviselőház, ezt a kérdést — ne méltóztassék tőlem rossz néven venni, talán nem találom meg a helyes szavakat — nem is fogom többé erős kezemből kiereszteni. A párt elé fogom azt vinni és nem rendelet, hanem törvényhozási intézkedés utján akarom azt megoldani. (Helyeslések.) Legyen egyszer vége, t. kipviselőház, annak a félelemnek, annak a túlzott tapintatosságnak, (Helyeslések.), hogy a nemzeti becsületnek ügyeit ne lehessen törvényhozási utón elintézni. (Helyeslés.) De'addig is kérve kérem a miniszter urat, — mert ha valamelyik kérdésnél, hát ennél áll az a latin közmondás, hogy a ki gyorsan ad, az kétszer ad — hogy teljesítse a t. miniszterelnök ur azt az ígéretét, a melyet a pénzügyi bizottságban tett. Legyen szives ennek a rendeletnek a hiányait mennél előbb pótolni és legyen szives azt a felemelést, a melyet akkor kilátásba helyezett, s a melyet bár csekélynek tartok, de a mely ahhoz az alamizsnához képest, a mit különösen most kapnak azok a szegény harczosok, mégis némi javítást jelent, kegyesen megadni. (Elénk helyeslés.) Ezt az alázatos hangot nem magamért használom a t. miniszterelnök úrral szemben, hanem azoknak a szegény embereknek a nevében, a kiknek a könnyei sorsuk iránt engem igazán megindítottak. (Elénk éljenzés és taps.) Interpelláczióm, a melyet a t. miniszterelnök úrhoz intézek, a következő (olvassa) : »Interpelláczió a miniszterelnök úrhoz, úgyis, mint pénzügyminiszterhez. 1. Hajlandó-e a miniszterelnök ur az 1848— 49-iki agg honvédek segélyezése ügyében 1901-ik évi 3000/11. szám alatt, kiadott miniszterelnöki rendeletnek hiányosságait, sérelmeit, ugy az igazolás, az özvegyek segélyezése és a temetkezés tekintetében megváltoztatni és enyhíteni ? 2. Hajlandó-e a segélyösszeg felemelése iránt sürgősen intézkedni és erről a képviselőházat értesíteni? (Elénk helyeslések és taps.) Elnök: Az interpelláczió közöltetik a miniszterelnök úrral. 28*