Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.
Ülésnapok - 1906-296
114 296. országos ülés 1908 ha^mi annyira ragaszkodunk az önök elveihez, mert ezek az elvek helyesek, és ha ezeket az elveket helyeseknek találjuk, kell, hogy kövessük is őket. T. elnök ur, kérhetek egy kis szünetet ? (Derültség.) Elnök : Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Pop Cs. István képviselő urat illeti a szó. Pop Cs. István : T. képviselőház ! A tekintetben, hogy a mai többség akkor, a mikor az ellenzéki padokon ült, a házszabályrevizió kondiczio szine qua non-jául az általános választói jog behozatalát követelte, hivatkozom épen Apponyi t. miniszter úrra, a ki ékes szavakkal fejtette ki ezt. Erre vonatkozó szavait, melyek a mai állapotra épugy ráillenek, mint az akkori viszonyokra, fel fogom olvasni. (Olvassa) : »Azok között a hiányosságok között, a melyekre előbb rámutattam, s a melyek útját állják a nemzeti többség teljes őszinteséggel való megnyilvánulásának a parlamenti többség képében, egy része olyan, a melyet reformokkal, törvényekkel ki lehet küszöbölni. Egy része azonban olyan, a melyet lehet enyhiteni, de marad egy rész, a mely még jó időn át, ép ugy, mint más országokban a múltban, nálunk jelenleg, a mi társadalmunk állapotában gyökeredzik. És ha a t. miniszterelnök ur angol példákra hivatkozik és azokra a drákó rendszabályokra, a melyeket az angol parlamentben az obstrukezió ellen felhoztak, akkor vagy r ok bátor őt arra figyelmeztetni, hogy ezeket a rendszabályokat az angol parlament nemcsak olyan állapotban hozta meg, a melyben, hogy Anglia részesült, Isten adománya, hogy t. i. teljesen független ország, nincs kapcsolatban egy más országgal, hogy egy más ország koronája csak mint kolóniáé ékesíti az ő fejedelmének fejét, de várt vele addig is, mig az alkotmányos tényezőknek a túlsúlyért való versengésében a népképviseleti tényezőnek hatalmi túlsúlya befejezett ténynyé vált. Ezzel a helyzettel összehasonlítani akarni egy olyan ország helyzetét, a mely ország fejedelme egyszersmind más országoknak fejedelme is és igy a legjobb akarat mellett is idegen befolyásoknak organicze hozzáférhető, ezzel összehasonlítani akarni egy olyan ország helyzetét, a melyben a népképviseleti tényező még korántsem érte el a hatalmi pozicziónak azt a fokát, a melylyel Angliában már ötven év előtt birt: ez nem komoly dolog ; ebből érvet kovácsolni a mi viszonyainkra egy tisztán formalisztikus eljárás, a mely nem állja ki a dolog lényegébe való legkisebb betekintés jiróbáját sem. Azért mondom, hogy még abban az esetben is, ha az, a mit a többség kialakulásában rejlő hibák közül törvényhozási és intézményi utón kiküszöbölni lehet, kiküszöböltetett, abban az esetben is csinján és mérséklettel kell hozzánymlni a házszabályok kérdéséhez. De ha előbb márczius 23-án, hétfőn. nyulunk hozzá, mielőtt amazt a sokkal lényegesebb és fontosabb akcziót keresztülvittük ; mielőtt a magyar parlamentarizmusnak alapbaját gyógyitottuk : akkor kettőt cselekszünk ; először súlyosbitjük azt a bajt, a melyet a kisebbségnek adott nagyobb hatalmi kör ugy a hogy, szabálytalan módon, de valamiképen mégis ellensúlyoz ; másodszor pedig lemondunk a parlamenti reform megvalósításának reményéről is ; mert ha egyszer a házszabályszigoritás megtörtént, akkor megengedem, hogy lesz egy olyan tessék-lássék-féle előterjesztés, a melyet választási reformnak lehet nevezni; de hogy azután komoly, mélyreható s igazi legyen, hogy az belevágjon a dolgok elevenébe és a mikor az egész akcziót a t. többség hatalmi politikájának legtipikusabb képviselője veszi kezébe, akkor az az akczió oda irányuljon, a hova kell irányulnia, hogy t. i. lehetőleg véget vessen egy párt hatalmi monopóliumának : a ki ezt hiszi t. Ház, azt a t. miniszterelnök ur megteheti »komoly és higgadt« ellenzéki politikusnak, de ez a kinevezés azután inkább lefokozásnak, mint előléptetésnek lesz nevezhető. A mellett, hogy én az egész akcziót gyökerében elhibázottnak tartom — s hogy miért, arról most adtam számot — szinte elenyésznek azok a kisebb hibák, a melyeket a t. miniszterelnök ur annak bevezetésében elkövetett, és a melyekkel a helyzetet valóban kellő indok nélkül elmérgesitette.« T. képviselőház ! Ugy-e bár, gróf Apponyi Albert mondja, hogy népképviseletünk olyan hallatlan helyzetben van, hogy a nemzet akarata nem érvényesülhet. Ha ő ezeket konstatálja, — és konstatálhatjuk ma is, mert az a választási rendszer van ma is érvényben, a mely 1904-ben fennállott, s a melyet ő olyan ékesszólóan megostorozott — akkor kérdem, hogy miért volna szőrszálhasogatás részünkről az, hogy felfogva ezeknek a kijelentéseknek jelentőségét, azokat kötelezőknek tartjuk gróf Apponyi Albertre is, és azt mondjuk, hogy a házszabályreviziót addig nem lehet a ház elé hozni, a mig a választási reformot meg nem valósítottuk ? Hogyan lehet képzelni egy választási reformot, a melyet nekünk meg kell kritizálnunk tizenhat órán keresztül, éjnek idején ? Hogy lesz akkor az embernek ideje, alkalma, lelki nyugalma, szellemi frissesége, hogy átlásson, hogy mérlegelhessen mindent, és valamennyien közreműködhessünk abban, hogy igazán európai, az ország egyetemének megfelelő választói jogunk legyen ? Ez igen veszedelmes preczedens lesz és én attól tartok, hogy a reviziós házszabályokkal hozandó törvényeink még inkább magukon fogják viselni az osztályuralom bélyegét. A balpárt igen sokszor hangoztatta, hogy egyes kérdések, mint a katonai kérdés, ki volnának vonandók, hogy azokra a házszabályrevizió érvénynyel ne birjon. Ezzel szemben, gróf Apponyi Albert mindig azt mondotta, hogy sokkal súlyosabb volt a leksz Dániel, a mely a klotürt akarta behozni, mint ez az indítvány, a mely a klotürt nem ismeri.
