Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-296

106 296. országos ülés 1908 márczius 23-án, hétfőn. fel. Igaz, hogy én a tegnapi, vagy tegnapelőtti ülésre értettem ezt, mert azt nem gondoltam, hogy a személyes megtámad tatás czimén való felszólalással egy hónapig várakozik a képviselő ur és egy hónap előtt történt dolgokat hoz itten szőnyegre. (Helyeslés.) A zárszó jogán szó illeti Ivánka Milán képviselő urat. Ivánka Milán: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A Nagy Emil-féle házszabályreviziójavaslatot el nem fogadhatom azért, mert e javaslat előterjesztésében is, mint a kormánynak minden más közjogi irányú ténykedésében azt a törekvést látom megtestesítve, hogy azt a nemzetiségek a maguk előnyére valahogy fel ne használhassák. Hogy ez a nézetem mennyire helyes, annak igazolására felemiithetem pl. a sajtótörvényt, a melynek szövegezésével már egy bizottságot is megbíztak. Ez a bizottság ankéteket is tartott a melyeken mindig csak arról tanácskoztak, hogy miképen lehetne azt a sajtótörvényt ugy megalkotni, hogy a nemzetiségek ne vegyék hasznát, ne lássák előnyeit. Ezért nem akarnak törvényt alkotni a gyülekezési és egyesülési jogról sem. B. Bánffy Dezső volt miniszterelnök ur maga állította fel elvül azt a tételt, hogy nem szükséges bizonyos közjogokról törvényt alkotni; elég, ha azokat a kormány rendeleti utón szabályozza és diszkréczionárius hatalmánál fogva akkor adja meg, illetőleg vonja meg azt a jogot, a midőn azt jónak látja. Az általános választói jog szintén olyan közjog, a melynek az egész ország összes rétegeire ki kellene terjednie, azonban a t. kormány, félvén attól, hogy az általános választói jognak a nemzetiségek valami nagy hasznát vehetnék és ezen alapon megerősödve jöhetnének be ebbe a házba, arra törekszik, hogy a nemzetiségeket bizonyos kautelák és megszorítások utján innen valahogy kiküszöbölje és ide való bejutásukat megnehezítse. Ezt tudjuk a törvénytervezet kiszivárgott tartalmából, s az erre Vonatkozólag elterjedt hírekből, de ezt látom én ebből a javaslatból is, a melynek legfőbb czélja az, hogy a jövendő parlamentbe bejutandó nemzetiségi párt itt ne fejthessen ki olyan erőt, a mely őt a jog és a törvény értelmében megilleti. Ezért már előre is bástyákat állítanak fel; szájkosarat készítenek, a melyet nézetem szerint leginkább a nemzetiségek szájára akarnak alkalmazni. Azt tartom, hogy ez nem helyes eljárás, nem helyes politika, mert ha tényleg volnának is a nemzetiségeknek olyan aspiráczióik, a melyek az ország érdekeit bizonyos mértékben veszélyeztetnék, ez még nem ok arra, hogy a nemzetiségeket ebből a parlamentből kizárják vagy a parlamentben elnémítsák, mert a parlament az a hely, az a küzdőtér, a hol az országban megnyilvánuló különböző nézetek egymással megküzdenek, hogy e küzdelemből azután egy igazságos, helyes intézkedés fakadjon. Szükséges tehát, hogy épen a nemzetiségi párt megerősödve jöjjön be az országházba, mert erős meggyőződésem, hogy az ország kára leginkább abban nyilatkozik meg, hogy a t. többség nem foglalkozik eléggé a nemzetiségi kérdéssel. Hiszen csak rá kell mutatnom arra, hogy ha mi nemzetiségiek a mi érdekeinkről akarunk beszélni, a t. többség úgyszólván hanyat-homlok szökik a házból, demonstrálva ezáltal, hogy bennünket még csak meghallgatni sem akar. Vagy rámutathatnék arra, hogy a nemzetiségi képviselők beszédeiről a sajtó igen röviden és ellenünk forduló tendencziával informálja az ország széleskörű közvéleményét. Ha a sajtóban olvasom a nemzetiségi képviselők komoly felszólalásait, azt látom, hogy a sajtó csak azokat a részeket közli, a hol Markos Gyula, vagy más képviselő ur valami sértő injuriát szól közbe, és látom ebben a sajtó azon tendencziáját, hogy ő is a nemzetiségi kérdést vagy agyonhallgatni vagy pedig az ország elé ferde világításban állítani akarja. (Igaz! a középen.) Azt hiszem, nem szolgál az ország javára, ha az ország közvéleményét nem világosítjuk fel a nemzetiségiek valódi és komoly érdekeiről, aspiráczióiról. Az athéni ember kapaczitálni próbálta a spártait és midőn a spártai látta, hogy érveivel nem győzi meg az athénit, nekiment öklével és verni kezdte. Az athéni azt mondta : Üss, de legalább hallgass meg. Én is azt hiszem, hogy ha már üt bennünket a t. többség, legalább azt az egy szívességet tegye meg, hogy meghallgasson. Mi azokat az inj úriakat, támadásokat, a melyeknek itt ki vagyunk téve, nyugodtan és türelemmel viseljük el, mert meggyőződésünk, hogy tiszta, szép, nemes czélokért és eszmékért harczolunk. (ügy van! Mozgás.) A kifelé való gravitálás vádja is oly injuria, a melynek alapja nincs, a mely abból a talajból fakad, a melyet az imént emiitettem, azaz a nem tudás talajából. Ha a t. képviselő urak, a jelen vitánkat végig hallgatták volna, hallhatták volna a kifelé való gravitálásra vonatkozó czáfolatainkat is. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, de azt az egyet mégis fikszirozni szándékozom, hogy e vád is csak a nemzetiségi kérdésnek teljesen ferde, rossz ismeréséből fakad. Mondom, a nemzetiségi kérdés, mint igen fontos kérdésnek épen a t. képviselőház részéről való nem ismerése csak kárára van az országnak és azért mi előnyös és hasznos dolgot művelünk, midőn szerény tehetségünk szerint igyekszünk a t. többséget informálni aspiráczióinkról és törekvéseinkről. Annak a nemtörődömségnek, negligálásnak a következménye azután az is, hogy nap-nap mellett találkozunk a nemzetiségi kérdést tárgyaló oly Írásművekkel, a melyek igazán csak kárára vannak az országnak. Ezek a teljesen tájékozatlan művek . . . Elnök : Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz szólni. Ivánka Milán : . . . odairányitják a t. képviselőtársainknak a nézeteit, a mint az nemrég e

gy *• képviselőtársam közbeszólásában megnyilvánult, hogyha nekünk a házszabályrevizió nem tetszik, menjünk ki Amerikába. Én erre a