Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-275

275. országos ülés 1908 február 21-én, pénteken. 9 telik mint ellenértékét annak, hogy nincsen sem önálló magyar hadsereg, sen önálló magyar vámterület, sem önálló magyar udvartartás, sem önálló magyar külképviselet, sem semmi egyéb a világon ; a haza megmentése most azon a téren következik be, hogy ime, belénk fojtják a szót. Nagy György: Ez a nemzeti vivmány! A szólásszabadság megfőj tása. Zlinszky István: Hisz mindig ti beszéltek! Lengyel Zoltán: Mi nagyon örvendenénk, ha mások is beszélnének. (Zaj.) Elnök: Nagy György képviselő urat kérem, legyen csendben. Lengyel Zoltán : Minket ugy állitanak oda, mintha tönkre tettük volna a parlamentarizmust, meggátoltuk volna a magyar hadsereg életbeléptetését, elpusztítottuk volna a vámsorompókat a vámhatáron, megakadályoztuk volna, hogy vezéreink vagy volt vezéreink belső titkos tanácsosok, vagy udvari tanácsosok, vagy a Lipót-rend lovagjai legyenek ; mindennek az országos szerencsétlenségnek az okát ránk hárítják. Hát vagyok bátor rámutatni, hogy abba a talapzatba, a melyen a mostani kormányzat áll, egynéhány követ voltunk bátrak mi is összehordani és hogy épen mi nem szolgáltunk reá arra, hogy a hazát a mi bőrünkön, a mi megfőj fásunk árán mentsék meg. De, t. képviselőház, a ki Magyarország helyzetéről ugy okoskodik, hogy itt minden berendezkedésnek pusztán abból a szempontból kell történnie, mert ebben a házban nemzetiségi képviselők voltak, vannak és lesznek, a kik tönkre fogják tenni az országot, az a kérdésnek csak egyik és hozzá tehetem : nagyon kicsi oldalát nézi meg, mert hiszen, nem vagyok képes megmondani, hogy Buda várában mikor, meddig és ki székelt, csak azt tudom, hogy nekünk magyar királyunk van. .. Nagy György: Papíron. Lengyel Zoltán : ... de ezt Budavárában nagyon ritkán fedezi fel az ember, ha csak nem bálba megyünk. Azt is tudom, hogy magyar hadseregünk van — az 1867-iki törvényekben — de mégis németül kommandiroznak és hogy — ne tessék haragudni, ha a fájó emlékeket felidézem — a Gotterhaltét fújják a fülünkbe. Azt is tudom, hogy jogunk van az önálló gazdasági berendezkedéshez és mégis, hol leszerződünk, hol leszövetségesedünk arra, hogy ez az önálló berendezkedés tényleg meg ne legyen. És igy tovább. Azt kérdezem már most, hogy ilyen körülmények között, egy ilyen országban, a melynek csak egy ilyen tessék-lássék parlamentje van, a melynek ha volna is akarata imitt-amott, vagy figyelembe veszik azt, vagy, ha nem tetszik, szétkergetik a parlamentet, s akár össze sem hivják — kérdezem, ilyen helyzetben szabad-e egy nemzetnek azzal a csoporttal, azzal a húsz emberrel, a ki ép ugy polgára e hazának, mint polgárai vagyunk mi, ugy elijeszteni az egész világot, oda kényszerítve a nemzetet, hogy ott, a hol nincs is kinyújtva a kard, — de nem is lesz és hogy ha ki KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. XVI. KÖTET. lesz nyújtva: el is tudunk vele bánni — ott is beleszaladjanak egy másik tőrbe, a mely őket halálos sebbel megölhesse, hogy a mikor nem létező és nem létezhető ellenállással ijesztenek bennünket, akkor belefojthassanak az örökös szolgaságba ? Bredicean Korioián : Bízd csak ránk ! Lengyel Zoltán : A nemzetiségi kérdéssel mindig elbajlódtunk valahogyan (ügy van ! balfelől.) az osztrák hatalomtól azonban sohasem szabadultunk meg négyszáz

1 hosszú esztendő alatt. (ügy van ! balfelől.) Molnár Jenő: Négyszáz év óta nem lehet tőle megszabadulni ! Lengyel Zoltán : Én nem akarom sem egyik, sem másik kérdést érdemében bírálni, csak arra hivatkozom — és ez okoskodásomnak és érvelésemnek czélja — hogy reámutassak, hogy nekünk is két, de valószínűleg több oldalról is, tartanunk kell. Az a politika, a mely a török időkben egyedül az osztrákkal tartott és a németnek adott oda mindent, vagy az a politika, a mely a törökkel tartott és a töröknek adott el mindent: rossz politika volt. Mindig azzal a politikával kellett nekünk élnünk, hogy a ki erősebb ellenségünk volt, az ellen csináljunk politikát, és azzal szövetkezzünk, a ki nem olyan nagy ellenségünk. Mikor itt az osztrák reánk tört, Kossuth Lajos minden' magyar pénzre rányomatta az összes nemzetiségek nyelvét, igyekezett megkötni a barátságot a nemzetiségekkel, és a tót, a román jobbágyokat is felszabadította, őket a haza szabadságának védelmére híva fel. Mikor pedig megfordítva történnék a dolog, — ha ugyan ez lehetséges — akkor a magyarságnak van, volt, és lesz annyi életereje, bátorsága és józansága, hogy azzal a hatalommal szövetkezzék, a mely hatalom az ő életét megmenti. Az a politika, a mely a nemzetiségi kérdés kedvéért az osztrák kérdésről a maga teljességében megfeledkezik, különösen az a függetlenségi politika, a mely a függetlenségi jirogrammpontok bármelyikének kivívása előtt osztrák vonalon az egész utat szabaddá teszi Bécs felé, a mely a házszabályrevizióval és egy uj választási reformmal a budapest—bécsi — nem is a pozsony—bécsi — vasutat építi ki és szabad-jegyet ad Bécs felé, a másik irányban pedig elzárja az utat, az a politika nem helyes, nem előrelátó, hanem egyenesen veszedelmes a nemzet egész jövendő fejlődésére nézve. (Ugy van! a baloldalon. Halljulc!) Méltóztassék nekem megmondani, hogy vájjon a házszabályok revízióját itt kezdeményezték-e Budapesten; magyar kívánságra hozták-e azt ebbe a házba 1 Bizonyos vagyok benne, hogy nem. Sem a gróf Tisza István-féle revíziót, a mely revízió czéljainak egyik oldalhajtása volt a szabadelvűpárt megmentése és uralmának biztosítása is, mondom, sem a gróf Tisza István-félét, sem ezt a házszabályreviziót nem kezdeményezték magyar érdekből és Budapesten, mert hiszen ez a házszabályrevizió csak folytatása a másiknak, a mely épen ugy, mint ez, nem. azért készült és a melyet 2