Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-258

258. országos ülés 1908 január il-én, pénteken. 75 már annakelőtte, mielőtt itt megismerhettük és mint minisztert láthattuk volna. De akár a nomenklatúra, akár a ruha, akár a perrendtar­tás, akár pedig a magyar tisztek visszahelye­zése kérdésében kapuDk itt a honvédelmi mi­niszter úrtól ígéreteket, azoknak egyformán nincsen a jövőre nézve értékük, (Ellenmondásolc.) mert ha a t. miniszter ur azt az Ígéretét meg akarja tartani, akkor bizony ő már nem mi­niszter, (Derültség.) ha pedig nem akarja meg­tartani, akkor eo ipso értéktelen az ígérete. Elhiszem, hogy a t. miniszter ur meg akarja tartani, csak azt méltóztassék megcselekedni, hogy ne nagyon erőltesse az igéretét, mert félő, hogy miniszterválság lesz és majd ugy járunk, hogy a honvédségnek egyetlen egy tábornoka sem lesz, mert mind miniszter volt és penzióba került. (Derültség.) A ruha kérdésében is kaptam az igen t. miniszter úrtól Ígéretet 1906. október 20-án. a mikor még rövid ideig a többség soraiban foglaltam helyet, akkor a t, miniszter ur engem kielégített a válaszával, szives jóindulattal mon­dotta, hogy a honvédség ruházatának a kérdé­sében »semmi körülmények között sem zárkózik el attól, hogy a legközelebbi jövendő alkalom­mal a képviselőház kívánságának megfeleljen és a lépéseket megtegye, hogy a nemzeti jelleg a ruházatban megőriztessék«. Tizenöt hónapja annak, hogy ezt méltóztatott mondani . . . (Zaj.) Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter: Kérem, nem papirosból van az a kabát csinálva! Lengyel Zoltán: . . . hogy a nemzeti jelleg megőriztessék és a t. miniszter ur a pénzügyi bizottságban már a csukaszinű ruhánál tart és már ott szintén a nemzeti jellegnek esetleges jövendőbeli alkalomszerű kidomboritásáról be­szélt. Nekem a honvédség ruházatának kérdése, mondhatom, akkor fájóbban esett még a kvóta­emelésnél is. A nemzeti kormány győzelmi mámorának első hónapjában voltunk, a t. minisztérium és az egész ország beleringatta magát egy szebb jövő álomképébe, a t. miniszter urak pedig a közvélemény előtt ugy tüntették fel a dolgot és talán egészen jóhiszeműen, hogy most csakugyan egy korszak következik, a mikor a magyar nem­zet kívánságai érvényesülni fognak. Alig telt azonban el egy pár hét a kormányzatban és már kaptunk egy rendeletet, a mely a magyar hon­védség szolgálati ruháját, — nem a díszruhát — egyáltalában eltörölte és közönséges osztrák katonai ruházatot adott rájuk. A gyalogságnak a díszruháit meg ugy módosította, hogy most már igazán szégyelni kell magát az embernek, mert a zsinór magyar rajta, de a gomb osztrák és egészen frak formája van. A mi tehát meg­maradt még zsinórosnak és magyaros színezetű­nek, arról gondoskodtak, hogy azt se a honvéd­tiszt ne szeresse, se a közönség ki ne állhassa, hogy aztán azt mondhassák, hogy ezt is módo­sítani kell, lehetetlen eltűrni, tehát leszedjük azt a zsinórzatot is, a mi rajta van. Tudom, hogy a t. miniszter urnak ebben nincsen része, de a t. miniszter ur már is arra hivatkozott, hogy a honvédtisztek között felmerült egy kívánság, hogy ezt a zsinórt vegyék le róluk. Az a zsinór, a mely bántja a honvédtisztek nyakát, mely a díszruhán rajta van, tényleg bántó, de ha az a zsinór bántotta, miért szedték a zsinórt le a többi helyeken is és miért talál­ták épen az osztrák uniformist jónak és miért nem alkalmaztak valami distinkcziót, valami színváltozást, vagy még egyebet. Hiszen ez még a katonai beosztásnak sem felel meg. Háború esetén az összes honvédezredek egyformán néz­nek ki, egészen egyforma színűek s ha össze­keverednek, teljesen lehetetlen őket megkülön­böztetni. Jekelfalussy Lajos, honvédelmi miniszter: Lehetséges! Lengyel Zoltán: Ha pedig sapkájukat el­vesztik, ők maguk sem tudják, melyik ezredhez tartoznak. (Derültség.) Én nem szólok arról, hogy szaktekintetben milyen színűnek kellene lenni a ruhának, csak arról beszélek, hogy a magyar honvédségnek nem lehet osztrák uniformisa. Jekelfalussy Lajos, honvédelmi miniszter: Nincs is! Lengyel Zoltán : Az tény, hogy a szolgálati kabátja egy gondolattal sem más, mint az osztráké. Megnéztem, össze is tévesztettem őket, megkérdeztem a honvédeket is. A zubbony tel­jesen azonos és kirukkolás alkalmával vagy pedig háború esetén azt hiszem, nem a díszruhát szok­ták az emberek felvenni, legfeljebb akkor, ha 0 felsége előtt, vagy a t. hadügyminiszter ur előtt masíroznak. Bocsánatot kérek, ha én ehhez a kérdéshez ragaszkodom s megragadom az alkalmat, hogy ezt felelevenítsen, s megkérem a t. miniszter urat, hogy legalább ezt a nemzeti vívmányt meg lehetne szerezni a kvótaemelés és a lét­számemelés ellenében, hogy visszaállítsuk azt a magyar uniformist, a mely azelőtt is megvolt... Molnár Jenő: Ez lesz az engedmény! Lengyel Zoltán: . , . mert a katonának nemcsak a vezényszó adja meg az önérzetet, hanem a ruha is. Az ember is máskép érzi magát másforma ruhában. Eddig a magyar honvédek büszkén verték mellüket, hogy rajtuk magyar ruha van és nem osztrák. De méltóz­tassék őket most megnézni, ők maguk sem tud­ják milyen a ruhájok. (Igaz! Ugy van! balfelöl. Egy hang: Hát a kardbojt!) Ha én a kard­bojtot s a többit mind el akarnám mondani, igazán sok lenne a sérelem, de méltóztassék megengedni, a kardbojt azelőtt is olyan volt, csak a ruha változott meg a nemzeti kormány alatt s én megelégednék, ha az ma is olyan lenne, mint a milyen azelőtt volt, ha nem is olyan, de magyaros. 10*

Next

/
Oldalképek
Tartalom