Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-266

298 266. országos ülés 1908 január 30-án, csütörtökön. remélnünk a kusdrágaság oly csökkenését, a mely első sorban a legszegényebb néposztálynak és a nagy tömegeknek is hasznára lesz, de más­részt azért is kívánjuk előmozdítani a közlegelők beszerzését, mert látjuk, hogy a mezőrendőri törvény egy szakaszának hibás értelmezése követ­keztében ott, a hol a nyomásos gazdálkodások meg lettek szüntetve, és a hol megszűnt létezni a nyomásos, vagyis fordulós gazdaságokban adclig fennállott közlegelő, ott azt látjuk, hogy elsősor­ban az illető községek állatállománya csökkent fokrólfokra, (Iga.?! TJgy van!) másrészt, hogy a lakosság a legnagyobb részben elszegényedik. (Igaz! TJgy van 1) Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy a szegény embernek kis tehénkéje, és tovább me­gyek, az az egyszerű kis hizója, a mely neki a napi élelmet megadja, oly fontos ügy, a mely­lyel más államokban parlamenti választási csa­tákat lehet megvívni, (Igaz! TJgy van!) ép e fontos, nagy, szocziális érdekekre való tekintet­tel megnyugtatom a t. képviselő urat, hogy igenis mi mindazon községeket és közbirtokossá­gokat, a melyek a törvényben előirt módon er­kölcsi testületekké alakulnak, abban a törek­vésükben, hogy közlegelőt szerezzenek, támogatni igenis kötelességünknek tartjuk. (Éljenzés és taps.) Most pedig áttérek az ellenvetések másik csoportjára. E tekintetben elsősorban Vlád Aurél kép­viselő ur támadta a törvényjavaslatot, a midőn kifogásolta azt, hogy a tagositási kérdésekben a megengedhetőséget illetőleg a földmivelés­ügyi minisztérium véleménye a biróság Ítéleté­nek az alapja. A ki Vlád Aurél képviselő ur beszédét hallotta, rögtön egy nagy ellentétet konstatál­hatott. Nevezetesen ő az eddigi tagositási eljá­rást jellemezve, a magyar bíróságokkal szemben egy olyan jogtalan szemrehányást használt, a melyért a kellő rendreutasitást meg is kapta, t. i. azt mondta, hogy az eddigi tagositási eljá­rás egyértelmű volt a legtöbb helyen a nép tönkretételével, mert a biróság a helyi érdekek nyomásának nem volt képes ellenállni, és nem arra törekedett, hogy a tagosítást gyorsan be­fejezze, hanem arra, hogy sok és költséges eljárást támaszszon. Ha a képviselő ur ebből a feltevésből indul ki, akkor hogyan juthat azon konzekvencziára, hogy a tagosítás megengedhetőségének kérdése továbbra is a biróság kezében maradjon? Csakis ugy juthat, hogy ő már eo ipso tudta, hogy a mit mond, az egyszerűen a valóságnak meg nem felel, tudta, hogy a magyar biróság feladatát minden tekintetben tökéletesen teljesiti. Az indok, a miért ő mégis a biróság kompeten­cziáját akarja kikötni szemben a földmivelés­ügyi minisztérium szakvéleményével, az az, mert épen a tagosítás kérdésében leszavazott felek részéről vétettek igénybe az ügyvédi rafinériák­nak mindenféle nemei, a melyekhez ő bizonyo­san sokkal jobban ért, mint én, hogy a tago­sítás kérdésében a jogerősség lehetőleg kihú­zassák. A jogerősség ezen kihúzása egy nagyon hosszadalmas és költséges proczesszus volt, a mely elsősorban azon kisemberek vállaira hárult, a kiknek érdekében ő felszólalt. Ez válaszom különben Hinléder t. képviselőtársamnak ugyan­ilyen formában támasztott kifogásaira is. Még Hinléder t. képviselőtársam is — par­don a kifejezésért — felül e tekintetben ezen érvnek és azt mondja, hogyha talán a jelen földmivelésügyi kormányról nem is lehet ugyan feltételezni, hogy ezzel a neki adott joggal poli­tikai okokból vissza fog élni, de ki biztosit bennünket a felől, hogy a kik a mi utó­daink lesznek, hasonló szellemben fogják ke­zelni ezen kérdéseket? Bocsánatot kérek, egy olyan kormány, a mely ilyen kérdésben visszaéljen a maga hatalmával, diskreczionális jogával, egyszerűen erkölcsi lehetetlenség, és pedig azon indokból is, mert azok a férfiak, kiknek a szak­véleménye alapján épen a földmivelésügyi miniszter ur meg fogja hozni a maga határozatát, magas gazdasági kvalifikáczióval és gerinczczel biró egyé­nek, kik soha és semmi körülmények között nem fogják odaadni magukat ahhoz, hogy olyan véleményeket mondjanak és olyan intézkedéseket proponáljanak az ő miniszterüknek, a melyek egyes falvak gazdasági tönkretételét eredményezik. Bennünket ezen kérdésnél, mikor a földmi­velésügyi minisztérium kompetencziáját ezen ki­zárólag czélszerűségi kérdésben kikötöttük, pusz­tán és kizárólag csak az vezetett, hogy azt tételeztük fel. hogy a mi szakértőink, kik a helyi érdekeltségnek különböző viszonylataihoz semmiféle szálakkal hozzá nincsenek fűzve, bizonyára csak nyugodtabb, igazságosabb szak­véleményt fognak terjeszteni a bírónak Ítélete elé, mint azok a jelenlegi szakértők, kik a leg­több esetben nem a köz érdekét képviselték, hanem egyszerűen a saját felüknek voltak kö­zönséges mandatáriusai. (Igaz! TJgy van !) Ezek a körülmények, azt hiszem, indokol­ják azt, hogy a földmivelésügyi minisztérium számára biztosított ezen diskreczionárius jog megszavazását kérjük a t. képviselőháztól. Áttérek most az ellenvetések harmadik és leglényegesebb csoportjára. Itt a t. képviselő urak egész sorozata részéről volt szerencsém bizonyos szemrehányást hallani és ez az, hogy az erdőarányjogokkal történő és folytatott visszaélések meggátlása érdekében ez a törvény­javaslat olyan intézkedéseket is tervez, a melyek az egyéni tulajdonjogot alterálják és a forgalom szabadságát is megbénítják. Körülbelül másfél éve annak, hogy módom­ban van az erdélyi erdó'ügyekkel foglalkozni és méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom