Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.
Ülésnapok - 1906-266
298 266. országos ülés 1908 január 30-án, csütörtökön. remélnünk a kusdrágaság oly csökkenését, a mely első sorban a legszegényebb néposztálynak és a nagy tömegeknek is hasznára lesz, de másrészt azért is kívánjuk előmozdítani a közlegelők beszerzését, mert látjuk, hogy a mezőrendőri törvény egy szakaszának hibás értelmezése következtében ott, a hol a nyomásos gazdálkodások meg lettek szüntetve, és a hol megszűnt létezni a nyomásos, vagyis fordulós gazdaságokban adclig fennállott közlegelő, ott azt látjuk, hogy elsősorban az illető községek állatállománya csökkent fokrólfokra, (Iga.?! TJgy van!) másrészt, hogy a lakosság a legnagyobb részben elszegényedik. (Igaz! TJgy van 1) Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy a szegény embernek kis tehénkéje, és tovább megyek, az az egyszerű kis hizója, a mely neki a napi élelmet megadja, oly fontos ügy, a melylyel más államokban parlamenti választási csatákat lehet megvívni, (Igaz! TJgy van!) ép e fontos, nagy, szocziális érdekekre való tekintettel megnyugtatom a t. képviselő urat, hogy igenis mi mindazon községeket és közbirtokosságokat, a melyek a törvényben előirt módon erkölcsi testületekké alakulnak, abban a törekvésükben, hogy közlegelőt szerezzenek, támogatni igenis kötelességünknek tartjuk. (Éljenzés és taps.) Most pedig áttérek az ellenvetések másik csoportjára. E tekintetben elsősorban Vlád Aurél képviselő ur támadta a törvényjavaslatot, a midőn kifogásolta azt, hogy a tagositási kérdésekben a megengedhetőséget illetőleg a földmivelésügyi minisztérium véleménye a biróság Ítéletének az alapja. A ki Vlád Aurél képviselő ur beszédét hallotta, rögtön egy nagy ellentétet konstatálhatott. Nevezetesen ő az eddigi tagositási eljárást jellemezve, a magyar bíróságokkal szemben egy olyan jogtalan szemrehányást használt, a melyért a kellő rendreutasitást meg is kapta, t. i. azt mondta, hogy az eddigi tagositási eljárás egyértelmű volt a legtöbb helyen a nép tönkretételével, mert a biróság a helyi érdekek nyomásának nem volt képes ellenállni, és nem arra törekedett, hogy a tagosítást gyorsan befejezze, hanem arra, hogy sok és költséges eljárást támaszszon. Ha a képviselő ur ebből a feltevésből indul ki, akkor hogyan juthat azon konzekvencziára, hogy a tagosítás megengedhetőségének kérdése továbbra is a biróság kezében maradjon? Csakis ugy juthat, hogy ő már eo ipso tudta, hogy a mit mond, az egyszerűen a valóságnak meg nem felel, tudta, hogy a magyar biróság feladatát minden tekintetben tökéletesen teljesiti. Az indok, a miért ő mégis a biróság kompetencziáját akarja kikötni szemben a földmivelésügyi minisztérium szakvéleményével, az az, mert épen a tagosítás kérdésében leszavazott felek részéről vétettek igénybe az ügyvédi rafinériáknak mindenféle nemei, a melyekhez ő bizonyosan sokkal jobban ért, mint én, hogy a tagosítás kérdésében a jogerősség lehetőleg kihúzassák. A jogerősség ezen kihúzása egy nagyon hosszadalmas és költséges proczesszus volt, a mely elsősorban azon kisemberek vállaira hárult, a kiknek érdekében ő felszólalt. Ez válaszom különben Hinléder t. képviselőtársamnak ugyanilyen formában támasztott kifogásaira is. Még Hinléder t. képviselőtársam is — pardon a kifejezésért — felül e tekintetben ezen érvnek és azt mondja, hogyha talán a jelen földmivelésügyi kormányról nem is lehet ugyan feltételezni, hogy ezzel a neki adott joggal politikai okokból vissza fog élni, de ki biztosit bennünket a felől, hogy a kik a mi utódaink lesznek, hasonló szellemben fogják kezelni ezen kérdéseket? Bocsánatot kérek, egy olyan kormány, a mely ilyen kérdésben visszaéljen a maga hatalmával, diskreczionális jogával, egyszerűen erkölcsi lehetetlenség, és pedig azon indokból is, mert azok a férfiak, kiknek a szakvéleménye alapján épen a földmivelésügyi miniszter ur meg fogja hozni a maga határozatát, magas gazdasági kvalifikáczióval és gerinczczel biró egyének, kik soha és semmi körülmények között nem fogják odaadni magukat ahhoz, hogy olyan véleményeket mondjanak és olyan intézkedéseket proponáljanak az ő miniszterüknek, a melyek egyes falvak gazdasági tönkretételét eredményezik. Bennünket ezen kérdésnél, mikor a földmivelésügyi minisztérium kompetencziáját ezen kizárólag czélszerűségi kérdésben kikötöttük, pusztán és kizárólag csak az vezetett, hogy azt tételeztük fel. hogy a mi szakértőink, kik a helyi érdekeltségnek különböző viszonylataihoz semmiféle szálakkal hozzá nincsenek fűzve, bizonyára csak nyugodtabb, igazságosabb szakvéleményt fognak terjeszteni a bírónak Ítélete elé, mint azok a jelenlegi szakértők, kik a legtöbb esetben nem a köz érdekét képviselték, hanem egyszerűen a saját felüknek voltak közönséges mandatáriusai. (Igaz! TJgy van !) Ezek a körülmények, azt hiszem, indokolják azt, hogy a földmivelésügyi minisztérium számára biztosított ezen diskreczionárius jog megszavazását kérjük a t. képviselőháztól. Áttérek most az ellenvetések harmadik és leglényegesebb csoportjára. Itt a t. képviselő urak egész sorozata részéről volt szerencsém bizonyos szemrehányást hallani és ez az, hogy az erdőarányjogokkal történő és folytatott visszaélések meggátlása érdekében ez a törvényjavaslat olyan intézkedéseket is tervez, a melyek az egyéni tulajdonjogot alterálják és a forgalom szabadságát is megbénítják. Körülbelül másfél éve annak, hogy módomban van az erdélyi erdó'ügyekkel foglalkozni és méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy