Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-265

262 265. országos ülés 1908 január 25-én, szombaton. a tapasztalatokkal beszámoljak azért, hogy azokat esetleg igénybe vehesse az igazságügyi kormány ugy ennél, mint esetleg más törvényjavaslatoknál. Azoknak a tapasztalatoknak alapján közbirtokossági és arányositási kérdésekben én a következő irányelveket jelölöm meg. Először is állítom, hogy a mai jogrendszerbe a közbirtokossági vagyon fogalma és általában a közbirtokossági intézmény bele nem illeszthető. A közbirtokossági vagyon magánvagyon, már pedig a magánemberek érdeke ellentétes a közérdekkel, és épen azért van az, hogy a közbirtokosság tagjai az olyan vagyont is, a mely tulajdonképen közérdekű, a közérdek szempontjából közösen tartandó fen, fel akarják osztani. Ehhez járul az is, hogy anyagi viszonyaik nem engedik meg, hogy például az olyan erdőt, a mely csak 30—40 esztendő múlva hoz hasznot, a mint Ylád Aurél t. képviselő ur is emiitette, fentartsanak ugy, hogy annak fentartására ráfizessenek. A közbirtokossági intézmény akkor fejlődött ki, mikor még a politikai községek nem alakultak teljesen ki. Mivel pedig a közbirtokossági és községi intézmény párhuzamosan haladt egymás mellett, sokszor voltak viták a felett, hogy valamely vagyon közbirtokossági vagyon-e vagy községi? Ezek a viták mai napig is fenn vannak és ezután is fenn lesznek. Az arányositási perekben, t. ház, ma is igen sokszor előfordul az a kérdés, hogy valamely felosztandó vagyon közbirtokossági-e vagy községi. Én egyszer ós mindenkorra eltörölném a közbirtokossági intézményt és azt mondanám, hogy a mi magántermészetű vagyon, azt oszszák fel a magánegyének között, a mi pedig közérdekű természetű dolog, azt vegye át és kezelje a község, hogy egy bizonyos földterületen, a község területén két intézmény: a közbirtokossági és a községi intézmény ne működjék, a mennyiben a párhuzamos működés igen sokszor konfliktust idéz elő. A konfliktus pedig ugy az egyeseknek, mint a köznek kárára szolgál. A másik irányelv az, hogy a közösben levő erdőket ós közlegelőket lehetőleg nem szabad felosztani; minden úton-módon meg kell akadályozni azok felosztását, és j>edig azért, mert itt az államnak ós a közegnek az érdeke az, hogy azokat az erdőket akkor tarolják le, a mikor ez gazdaságilag hasznosan vihető végbe, a letárolás előtt pedig azokat az erdőket ugy kezeljék, hogy később, a mikor ezek az erdők levágatnak, a levágás kiadós és hasznos legyen. A közlegelők felosztását annál is inkább ellenezni kell minden módon és minden áron, már politikai okokból is, mert hiszen előrelátható, hogy Magyarország gazdasági iránya kell, hogy átmenjen a gabonatermelésről az állattenyésztésre, mert ha megvalósítják az önálló vámterületet, talán nem lesz gabonánkuak olyan kedvező piacza Ausztriában vagy máshol, mint a milyen lenne állatainknak. A gabonának t. i. nagy konkurrense az amerikai, az orosz gabona; az állattenyésztés produktumait azonban mindig és ma is, igen kedvező haszonnal lehet értékesíteni, és igy nagyon nagy gazdasági érdek, hogy a gabonatermelésről áttérjünk az állattenyésztésre. Hivatkozom a 40-es évek tapasztalataira, a mikor nem volt olyan gabonatermelésünk, mint most, ellenben sokkal nagyobb volt az állattenyésztés és akkor — épen e miatt — gazdasági tekintetben sokkal kevésbbé fügtünk Ausztriától. Minthogy pedig szerintem közbirtokossági intézményt nem lehet fentartani; de másrészt a közérdek parancsolja az erdők és közlegelők fentartását: a közlegelőket ós erdőket bocsássuk a községek rendelkezésére. Adja el a közbirtokosság a közlegelőket és erdőket a községnek és az árán osztozkodjanak a közbirtokosság tagjai. Harmadik irányelv az, hogy a tagosítást lehetőleg mellőzni kell, és ha már egyáltalában mellőzni nem lehet, sokkal nagyobb mértékben kell megszorítanunk, mint a hogyan ebben a törvényjavaslatban kontemplálva van. A tagosítás szintén nem illeszthető be a telekkönyvi rendszerbe. A telekkönyvben harmadik személyek javára zálogjogok és más dologi jogok szereztetnek. Tapasztalatból tudom, hogy milyen bonyodalmakra és igazságtalanságokra adnak okot a tagosítások. Különösen lehetetlen dolognak tartom, hogy ha a község birtokosainak területszerinti egynegyed része kívánja a tagosítást, hogy már ez az egynegyed rész, és a földmivelésügyi miniszter véleménye, elég legyen arra, hogy a község háromnegyedrészben való birtokosaira ráoktrojáltassék a tagosítás, a mikor tulajdonképen a tagosítás maga nem illeszthető bele a mai jogrendszerbe; hanem e helyett a kényszertagositás helyett — mert ha az az egynegyedrész parancsol a háromnegyedrésznek, akkor az a tagosítás a háromnegyedrészre nézve kényszertagositás lesz, — a mint már a földmivelésügyi költségvetés tárgyalásánál ajánlottam, s akkor a t. képviselőház ezt el is fogadta és a pénzügyminiszter ur meg is ígérte — (Halljuk ! Halljuk !) a magánúton való tagosítást kellene előmozdítani. Javaslatom akkor az volt, hogy a tiz kat. holdat meg nem haladó ingatlanok összecserélése, ha tagosítás czéljából történik, bélyeg- és illetékmentes legyen. Ha ilyen törvényünk lesz, a magánúton való cserés-tagosítások olyan nagy lendületet vesznek, hogy hova-tovább az általános tagosításra, a kényszertagositásra nem igen lesz szükség. (Helyeslés a baloldalon.) Egyik irányelv még az ilyen dolgoknál az, hogy, ha már arányosítunk, lehetőleg figyelemmel legyünk az eddigi békés birtokállapotokra; tehát, t. képviselőház, annak legyen része a közös vagyonból, a ki előzőleg a közös vagyont használta. IsTe holmi jogmagyarázatokra, vagy elméleti dolgokra adjon az a biró, hanem min-