Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-262

%%. országos ülés 1Ö08 j> Szemben olyan álláspontot kell hogy elfoglaljak, hogy követelnem kell azt, hogy ez a szükséges rossz a lehető legkisebb mértékre szorittassék . . . Lengyel Zoltán : Nem vagyunk tanácskozásképesek ! (Zaj.) Elnök (csenget) : Kérem, méltóztassék a felszólalás után felszólalni, mert a házszabályok értelmében nem lehet félbeszakitani a szónokot. Lengyel Zoltán : De nem vagyunk tanáeskozásképesek! Méltóztassék tehát elrendelni a megszámlálást, mert nem vagyunk negyvenen! Anynyit csakugyan meg lehet kivánni, hogy a többség itt legyen, ha tárgyalás van! Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Leitner Adolf: ... és hogy ezt az elvi szempontból rossz dolgot a nemzet a lehető legkevésbbé érezze, vagyis hogy annak nyomasztó terhe minél kisebb mértékben érintse az országot. (Zaj.) Elnök : Kérem, méltóztassék folytatni. Leitner Adolf: Az első szempontból tehát, ismétlem, arra kell törekednünk, hogy a lehető minimumra redukáljuk ezt a szükséges rosszat és azért vissza kell utasitanunk azt a folyton fokozódó terhet, a melylyel a hadsereg a nemzet elé járul és a mely évről évre annyira fokozódik, hogy immár teljesen elviselhetetlenné válik. A másik szempontból pedig, hogy minél kevésbbé érezzük ennek a szükséges rossznak nyomasztó terhét, arra kell törekedni, hogy elvegyük legalább az élét ennek a dolognak és elsimítsuk azokat az ellentéteket, a melyek ennek a tehernek viselését még kellemetlenebbé, még alkalmatlanabbá teszik. A mikor azonban a magam szempontjából szükséges rossznak tartom a hadsereg intézményét, akkor abban, hogy »szükségesnek« mondom, már bizonyos beismerés foglaltatik arra nézve, hogy ennek a fentartása ellenébe elháríthatatlan akadályokat gördítenünk nem lehet. Akkor, a mikor szükségesnek mondom, belátom azt, hogy kötelességünk gondoskodni arról is, hogy a létfentartási eszköze ennek a szükséges rossznak meglegyen. ^ A létfentartási eszköz pedig a pénz- és véradó. A pénzadóval nemrégen foglalkoztunk, foglalkoztunk pedig olyan módon, a milyen módon ebben a házban azzal még sohasem foglalkoztak, mert azt, a mit negyven éven át ebben a házban többékevésbbé, hol hevesen, hol kevésbbé hevesen, a legutóbbi időkben azonban a legnagyobb vehemencziával elleneztek, most épen az a párt, a mely a leghevesebb ellenzékét képezte, nagy előzékenységgel szavazta meg ezt a véradót a kvóta formájában, mintha csak mutatni akarta volna azt, hogy a mit mint ellenzék megadni semmiképen nem akart, mikor uralomra jutott, gavallérosan, önként és bőkezűen adja meg. A véradót, t. ház, most tárgyaljuk és én felvetem a kérdést, hogy akkor, a mikor én szükséges rossznak tartom a hadsereg intézményét, azzal, hogy elismerem, hogy szükséges, megtagadhatom-e jogosan azt a javaslatot, a mely a szükséges ujonczokat kéri ? KÉPVH. NAPLÓ. 1906 —1911. XV, KÖTET. január 22-én, szerdán. 177 Allambölcseleti szempontból ellensége vagyok ugy a pénzügyi, mint a hadügyi exlexnek ; ellensége vagyok j>edig azért, mert a gyakorlat és a tapasztalat arra tanit minket, hogy az ilyen exlex állapotból sohasem szokott törvényes ut kivezetni; hanem hogy az ilyen exlex állajjot mindig az erőnek és a hatalomnak kérdésévé lesz az állami ügyek intézésénél. Ezért kerülni akarnám, hogy elősegítsem ennek lehetőségét és nagyon szívesen hozzájárulnék elvi álláspontom mellett is ahhoz, hogy megadjam a lehetőségét annak, hogy a míg a helyzet és az állapotok nem változnak, a mig elvi álláspontom nem érvényesülhet, a mig elkerülhetlen szükség van a mai intézményre, addig a törvényes állapot fentartassék és a hadsereg a szükséges ujonozokkal kiegészíttessék. Hogy a javaslatot mégsem fogadom el, ennek oka az, hogy annak szövegezése közjogi viszonyainknak nem felel meg. Nincs a házban egyetlen képviselő, a ki ne osztoznék e nézetemben. Sőt az igen t. honvédelmi miniszter ur, a ki benyújtotta a javaslatot, maga is elismeri, hogy a szövegezés közjogi viszonyainknak nem felel meg. Elismeri véderő-bizottság is, a mely a háznak elfogadásra ajánlja javaslatot. A véderő-bizottság azon reménynek ad kifejezést, hogy ez jövőre meg fog változni. Csakhogy nagyon furcsa színben tűnik fel ezen javaslat, ha szemügyre veszszük, hogy tavaly egészen hasonlóan, csaknem ugyanazokkal a szavakkal adott kifejezést a véderő-bizottság azon véleményének, hogy, habár közjogi viszonyainknak a javaslat nem felel meg, a legnagyobb bizalommal eltelve reméli, hogy ez a legközelebbi jövőben már meg fog változni, ezért elfogadásra ajánlja. Hogy egy bizottság, a mely egy javaslatban helytelen, törvénytelen, közjogi viszonyaink-' nak meg nem felelő dolgokat fedez fel, miképen helyezkedhetik arra az álláspontra, hogy megelégszik azzal, hogy majd máskor javítsuk ezt ki, vagy épenséggel biztatást ad arra, hogy majd, ha egy ujabb véderőtörvény készül, akkor igyekszik a t. miniszter ur a közjogi viszonyoknak megfelelő kifejezések felvételére, nem értem. A tavaly előterjesztett javaslatra azt mondta a bizottság, hogy teljes mérvben ragaszkodik ama kívánságához, hogy jövőre a törvény szövegében, az 1867 : XII. t.-czikkben foglalt és a fennálló közjogi helyzetnek megfelelő kifejezések visszaállíttassanak. Már most látjuk t. ház, hogy ez a véderő-törvény nem olyan munka, a mely maholnap a ház asztalára fog kerülni; mert hiszen ennek rég ott kellene lennie már a ház asztalán, az 1889. évi VI. t.-cz. óta eltelt 19 év azonban nem volt elegendő arra, hogy az előterjesztessék. Már most, hogy épen a legközelebb jövő lesz alkalmas erre, azt kétlem. Pedig folytonosan ilyen kérelmekkel előállni, illetőleg nagy erélylyel hangoztatni azt, hogy feltétlenül megkívánjuk, hogy jövőre ez már szanálva legyen, és a mikor eljön az uj jövő, akkor ismét beérni azzal, hogy ragaszkodunk a kívánsághoz, de nem teszünk semmit, 23