Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-261

162 261. országos ülés Í90H január 21-én, kedden. Ha tehát nincs különbség a harczmezó'n, hol a vérük összefolyik, akkor nem szabad fentartani azokat az óriási nézet-, fogalom- és osztálykülönbségeket a békében sem. T. ház! Régebbi időkben a hadsereg tisztikara valóságos kasztot képezett. Ez a kasztrendszer megmaradt, nemcsak nálunk, — nem is ugy említem ezt, mint valami különös esetet — hanem megmaradt bizonyos mérvig más államokban is. Mindenütt valósággal mentsvára volt az arisztokrata fiatalságnak, az arisztokrata családok gyermekeinek, a kik nyilvános pályára törekedve, vagy azért, mert más pályára alkalmasok nem voltak, vagy olyanra vállalkozni nem akartak: beléptek a hadsereg kötelékébe. A katonai pálya olyannak bizonyult, a mely megfelelt az ő különös igényeiknek. Alkalmas volt nagy fény, luxus kifejtésére, bizonyos különös fogalmak és nézetek körében való kasztrendszerű élet folytatására. És ők ezzel meg voltak elégedve, már csak azért is, mert hízelgett ambicziójuknak, hogy közéjük kerülnek még nagyobb arisztokraták: az uralkodóház tagjai is. Ma azonban másként áll a dolog. Az arisztokrata családok nem tudnak elegendő tisztet szállítani megfelelő tiszti állásokba való elhelyezésre a hadsereg részére, (Mozgás.) s a katonai pályáról ma már elismerik, hogy az is csak olyan életpálya, mint a többi. A tisztikarnak azon része, a mely a gyalogságnál teljesít szolgálatot, ujabban lassankint elkülönül a magasabb rangú arisztokrácziából származó tisztikartól. És ha nem is láthatólag, de nézetekben és sok felfogásban két alkasztra oszlik a hadsereg tisztikara, az arisztokrata és a polgári családból származott tisztek csoportjára. Vannak előkelő, jómódú és vannak szegény, apanázs nélküli tisztek. Ezt szükségesnek tartottam, t. ház, előrebocsátani azért, mert hiszen ha nem is képezi a szőnyegen forgó tárgynak objektumát, ebből az alkalomból mégis mindenesetre érinthető az az ujabban sok oldalról és mindinkább megnyilvánuló óhajtás és kérelem, hogy a katonatisztek fizetése javittassék, hogy részükre az állam ujabb áldozatokat hozzon. T. ház! Részemről nem volnék ellensége ennek a dolognak, ha kimutatható volna, hogy ezt az állam pénzügyi viszonyai megengedik. De azt tartom, hogy vannak sokkal fontosabb, sokkal szükségesebb és sokkal sürgősebb fedezést igénylő és megoldást váró kérdései is állami életünknek és hogy a katonatisztek anyagi sorsának javítását még más módon is elő lehetne mozdítani, nevezetesen az ő egész életmódjuknak, az őket érdeklő egész társadalmi és gazdálkodási szellemnek más, polgári irányba való terelése, irányítása által. Muzsa Gyula: Szakszervezeti alapon! Suciu János: Bocsánatot kérek, majd azt is megmondom, hogy hogyan. Nem szakszervezeti alapon, mert ez már megvan a katonaságnál, jobban, mint bármely szakszervezetnél, akárminőt is képzeljen el magának a képviselő ur. Hanem ennek a szakszervezetnek is megvannak a maga hibái. így egyik fő baja, hogy társadalmilag valóságosan rákényszeríttetik az a szegény tiszt, hogy anyagi erején túlterjedőleg eleget tegyen annak, a mit tőle felebbvalóinak, s az egész tisztikarnak látköre és felfogása kivan, hogy tényleg jobban költekezzék, más életmódot folytasson, mint a minőt az ő anyagi eszközei, az ő fizetése elbír. Egy hang (a középen): Mindenki ugy élhet ott is, a hogy akar! Suciu János: Ez nem áll! Nem élhet ott mindenki ugy, a mint akar. Tudok esetet, a midőn olyan tisztről, a ki nem járt a társaságba, hanem visszavonult és lehetőleg takarékoskodni akart, felebbvalói olyan jelentést tettek és ugy töltötték ki az ő conduit-listáját, hogy az az ember visszavonult életet él, nem szereti a társaságot és így erre meg arra nem alkalmas. Vannak azután egyenesen luxuskiadások is. Ott van pl. a sok katonai zenekar. Igaz, hogy ez nem jelentékeny dolog, de ha utána járunk annak, hogy hogyan is áll ezeknek az ügye, akkor beleláthatunk azokba a mizériákba, a melyek a tisztikart emésztik. A katonai zenekarok fentartásának szükségességét azzal szokták indokolni, hogy azok a legénység menetelési képességének fentartása érdekében és más szempontokból is kellenek. De a fentartás költségeiről megint annak a szegény tisztikarnak kell gondoskodnia, a melynek a fizetéséből mindenféle czimen: menázsi, uniformis, könyvtárak és tudja isten, milyen más czimeken különféle összegeket levonnak, és ezek tetejébe még a katonai zenekarok fentartása czimén is eszközölnek levonást, a miből annak a tisztnek bizony semmi haszna sincs, mert a zenekar művészetében ő is csak ugy gyönyörködik, mint az a huszártiszt, a ki rendszerint többször van jelen a mulatságokon ós hangversenyeken, de azért sohasem járul semmivel sem hozzá a katonai zenekarok fentartásához. Igaz, hogy ez a járulék csak 30—40—60 vagy legfeljebb 80 koronát tesz ki évenkint, de azért mégis akkora, a melylyel az a szegény tiszt, ha csak valamennyire ügyesen rendezi a maga auyagi dolgait, évenkint legalább is egy váltótól megmenekülhetne. Azt tartom, t. ház, hogy ha meg akarjuk a hagyományos kaszt szellemet változtatni, első sorban gazdasági téren változtassuk meg azt, mert a mint tegnap Benedek t. képviselőtársam említette, és egészen helyesen, közöttünk sokan vannak, a kik a katonatisztek viselkedésit a társadalomban magunkévá teszszük. Bizony a tisztek a gazdálkodás terén is sokban ép ugy útmutatói, valósággal példaképei sok vidéken külö-