Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-261

261. országos ülés 1908 január 21-én, kedden. 163 nősen az uri és a középosztály fiatalságának. Ép azért rajtuk, a kiket fegyelemmel és egységesen leket vezetni, rajtuk és az ő javukra kell kezdeni a társadalmi életnek szanálását, és ezzel egybekötve a gazdálkodási rendszernek oly szabályozását, a mely megfelel az igényeknek, és akkor nem lesz szükséges fizetésemelés, (Zaj. Elnök csenget.) legalább nem olyan mérvű szükséges, kogy a miatt más, még szükségesebb állami kiadások háttérbe szoruljanak. Engedje meg a t. ház, hogy tegnap felszólalt Benedek János t. képviselőtársamnak a katonaságnál divó párbajkényszer és a katonaságnál divó osztálybecsület tekintetében felhozott adataira én is néhány szóval kiterjeszkedjem. A párbajellenes szövetség kiáltványát nem fogom felolvasni, bár ahhoz hozzájárulok, a mint sokban hozzájárulnak azok, a kik párbajoznak, és elismerem, hogy igaza van Benedek t. képviselőtársamnak abban is, hogy mindazok, a kik az u. n. párbajdüh ellen küzdeni akarnak, kezdjék azt a küzdelmet először a katonaságnál. Muzsa Gyula: Maga-magán! (Zaj. Elnök csenget.) Suciu János : Hiába kezdem magamon, mert ha én pl. tartalékos tiszt vagyok, és azt le nem tagadhatom, hogy a lefokozás capitis diminutio a társadalomban is, és ez ellen nincs módom védekezni: hiába kezdem magamon, ha nem tudom elérni, hogy engem azért, mert elvből ellenfele vagyok a párbajnak, ki ne rekeszszenek a hadsereg tisztikarából, és ne degradáljanak azért, mert nem követtem a hivatalos kötelező felfogást, a mely a hadseregnél elő van írva, (Mozgás.) Muzsa Gyula: Egy becsület van ! Suciu János: ÍTein egy. Azért, mert nem párbajozom, elvesztem katonatiszti rangomat, másrészt csak akkor neveznek ki katonatisztté, ha e tekintetben a tisztikar engem minden egyébtől eltekintve, becsület szempontjából is alkalmasnak talál és itél a »tiszti« becsületre. Bocsánatot kérek, akkor itt igenis van különbség téve és ezt a különbséget meg kell szüntetni. Azt a különbséget jjedig nem lehet megszüntetni itt a házban tett, habár nagyon is méltányos és elismeréssel fogadott miniszteri nyilatkozatokkal. Más, szerves ténykedésekkel kell azt megszüntetni, olyanokkal, a melyeknek követése minden tisztre kötelező és a melyek által nem platónikus, hanem tényleges eredmény éretik el. Annál inkább módjában van az igen t. hadügyi kormánynak e tekintetben valamely eszközt találni, mert a katonaságnál lévő fegyelmi szervezet megadja a módot arra, hogy minden esetben legyen egy olyan itélőbiróság, a a mely a felvett tényállásból megállapítja, hogy ki hibás és ki nem hibás, ki érdemli meg a megtorlást és ki nem. (Zaj.) Én felmentve érzem magamat, hogy t. képviselőtársamnak, a ki itt a párbaj védelme érdekében minduntalan közbeszól, válaszoljak. Azt tartom, hogy ennek a felfogásnak már alig akad mohikánja. Vannak ugyan, kik a kényszernek még alávetve elfogadják ezt az intézményt, de azok is elitélik, és csak mint olyan rosszat fogadják el, a mely alól őket a mai társadalom avult rendszere felmenteni nem képes. Arra is akarok reflektálni, hogy: ha akadémikus kijelentésekben ugyan nem is, de a való életben valóban tétetik különbség a katonai és a polgári becsület közt. Erre nézve megjegyzem, hogy még igen sok teendő volna e tekintetben is, igen sok olyan felvilágosítás volna szükséges, a minőt a mai demokratikus szellem megkövetel, és a melyhez való alkalmazkodás egyedül egyesíthetné a hadseregnek tagjait, legénységét és tisztjét szorosabban együvé, és ezáltal lehetővé válnék, hogy a hadsereg lelkileg testileg valóságos egész legyen, olyan, a milyent az állam igazi érdeke megkövetel. Minthogy még hosszabban akarnék beszélni, kérném az igen t. elnök urat, hogy szünetet adni méltóztassék. Elnök : Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Suciu János képviselő urat illeti a szó. Suciu János : T. képviselőház ! A midőn azt mondtam az imént, hogy kormányzati vezetésünk nyerjen érvényesülést a tisztikar anyagi helyzetének jobb irányba való terelése czéljából is, akkor már eleve czéloztam arra, hogy érinteni akarom a katonatisztek házassági óvadékának kérdését is. Ez ugy látszik, mintha jelentéktelen dolog volna, pedig nagyon fontos. Fontos pedig nemcsak a tiszteknek társadalmi állása és pályája, hanem fontos a hadseregnek a polgársággal való egygyé olvadása, egy családdá, egy társadalmi osztálylyá való egybeolvadása, a minek pedig minden államban önczólnak kell lennie. A míg fentartjuk a házassági óvadékot a katonatiszteknél, ez mindig oda fog vezetni, hogy lehetetlenné teszik a tisztek óriási nagy részének a családalapítást. Kényszerítve és lekötve van az helyéhez, állomásához. JSTem távozhatik onnan és ott neki magánéletet kell élnie család nélkül, a mi egyrészt belekergeti a költséges korcsmai és kávéházi életbe, a mi őt az anyagi tönk szélére viszi, másrészt pedig czéltalanná teszi életét és egyeseken a lemondás, életuntság vesz erőt, a mely megöli az életkedvet, megöli az ambicziót. Innen van, hogy igen jó tisztjeink elérve a kapitányi rangot, a katonai pályáról lemondanak, csak azért, hogy azután szabaduljanak a béklyóktól, családot 81*