Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-229

25y. országos ülés 1907 november 28-án, csütörtökön. 49 nális viszonyban áll Ausztriával szemben. Pedig, t. ház, ha elolvassa az ember ezeket a kiegyezési törvényjavaslatokat, az a gondolata támad, hogy vájjon egymástól tökéletesen független államok képesek-e egymással olyan szerződéseket kötni ? Es különben is, lényegükben ezek a kiegyezési törvényjavaslatok épen azt mondják, épen azt áUapitják meg, a mi már előbb is volt. De nagy súlyt fektettek és az a főkérdés, vájjon képesek-e ezek a törvényjavaslatok Magyarország materiális, közgazdasági érdekeit kielégíteni. És erre a kérdésre határozottan nemmel kell felelni, mert ha képesek volnának azok Magyarország érdekeit kielégíteni, akkor nem volna kvótafelemelés és akkor tisztában volna a bank kérdése. De mi ma nem vagyunk ezzel tisztában, mert az egész bankkérdés úgyszólván novemberi ködbe van burkolva és senki sem tudja azt, hogy milyen természetű lesz a jövendőbeli magyar bank. Azok a jelentések, a melyeket a közgazdasági és pénzügyi bizottságok terjesztettek be, elismerték, hogy ebben a kérdésben bizonyos politikai tekintetek voltak irányadók. Azt mondják, hogy Magyarország kényszerhelyzetben volt ezen alkudozások alkalmával Ausztriával szemben. Hát épen ez az, t. ház. Ez a kényszerhelyzet : történelmi kényszerhelyzet, melytől Magyarország mindenkor szabadulni akart. Ez a kényszerhelyzet már a mohácsi vész óta fennáll részünkről Ausztriával szemben, mert azon veszélyben oltalmat keresett és talált Nyugat felé, Bécs felé, de mikor a veszély megszűnt, mikor a török invázió megszűnt, Magyarország mindenkor vissza akarta nyerni önállóságát és függetlenségét. Ez volt a törekvése Magyarországnak, a magyar nemzetnek, és a főszemélyesitője e törekvésnek Rákóczy és Kossuth Lajos voltak. E törekvések meghiúsultak, hajótörést szenvedtek. Miért? Megmondom. Azon állami formáczió, a melyet ausztriai birodalomnak neveztek, az a formáczió, a melyet »das grosse Donaureieh»nek neveztek, az ellen Magyarország mindig küzdött, hogy annak kényszere alól felszabadítsa magát. Ausztria kifejlődött nagyhatalommá, anynyira kifejlődött gazdaságilag és politikailag is, hogy a múlt század elején nemcsak befolyásolta, hanem dominálta egész Németországot, egész Olaszországot. Oly óriási hatalommal Magyarország nem volt képes küzdeni. És mit tett Magyarország? Az első alkalmat megragadta, hogy Ausztriát mint nagyhatalmat elismerje, és felhasználja a magyarság javára a nagyhatalmi állást. Ez volt vezéreszméje azoknak a férfiaknak, a kik az 1867-iki kiegyezést megcsinálták. Nem régen a t. belügyminiszter ur az alkot, mánypárti klubban kiemelte, megdicsérte, magasztalta ezt a 67-iki kiegyezést és azt mondta, ez az alapja Magyarország haladásának, fejlődésének, csak ezen az alapon lehet előbbre haladni. De az áramlat Magyarországon a magyarságban egészen más, a mai napon Magyarország, a faj magyarság azt mondja, •— hogy egy igen triviális magyar kifej eKÉPVH. NAPLÓ 1906—1911. XIV. KÖTET. zéssel éljek — azt mondja, hogy az egész 67-iki kiegyezés nem ér egy fabatkát sem. Miért mondja a közvélemény, a magyarság ezt % Azért, mert minduntalan ki akar szabadulni a kényszerhelyzetből, a melyet az Ausztriával való viszony teremtett. Sokszor hallottam itt a házban, hogy magyar független, nemzeti állam. Mi az az állam ? Az állam fogalmában benne van, hogy legyen független hadsereg, legyen független külügy és legyen tökéletes, független vámterület. Megvan-e Magyarországnak mind ez az attribútuma ? Nincs, t. ház. Es kérdem, lesz-e valaha ez ? Azt mondják, hogy mi, a magyar kaoliczió, kikapcsoltuk ezt a nagy ügyet. Véleményem szerint ez nincs kikapcsolva, hanem egészen el van hagyatva. Bécsben a mérvadó körök sohasem fogják megengedni Magyarországnak azt, a mit megengedtek 1848-ban, a mikor Magyarországnak átengedték a hadsereget, a várakat és a hadi felszerelést, mert Bécsben az a vélemény, hogyha ezt akkoriban nem engedik át Magyarországnak, akkor lehetetlen lett volna a szabadságharcz. T. ház! Minket itt a képviselőházban sokan vádolnak azzal, hogy mi Bécsnek, nem tudom, a zsoldosai vagyunk. Egy hang (a középen) : ügy van ! Polit Mihály: Kérem mindjárt megadom reá a feleletet. Nem minket támogat Bécs, hanem önöket. Én teljesen egyetértek az elsőrangú magyarországi sovinisztával, b. Bánffy Dezsővel. Az ő témája az, hogy a dinasztiának és a magyarságnak érdekei azonosak. Ez tökéletesen igaz. Kmety Károly: Ebben teljesenegyetértünk! Polit Mihály: De csak az a hiba, hogy b. Bánffy elfelejtett hozzá tenni egy kis szócskát; hogy a dinasztiának és a magyarságnak érdekei azonosak — de csak mostanában. Tudjuk mi azt, tudja Magyarország, olvastuk az alkotmányos küzdelmekben, hogy mi az a Pecsovics, tudjuk mi jól, hogy a horvátokra, a szerbekre nézve mit jelent az, hogy aula est pro nobis. Ez az aula est pro nobis nagyon változó, nagyon csalfa, erre tehát nem lehet Magyarország érdekeit, Magyarország jövőjét alapítani, hanem Magyarország kell, hogy önmagában, Magyarország népeiben keressen támaszt, erőt. (ügy van ! a középen.) Szterényi József: Azért hiába magyarázza, a dinasztia és a nemzet egy ! (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Polit Mihály: Majd megmondom, miben egy és miben nem egy. Itt a képviselőházban sokszor mondatott, hogy mi, u. n. nemzetiségek és a horvátok, konspirálunk Magyarország ellen. Ez valótlanság, ez rágalom. De van valami ebben és én ezt őszintén fogom előadni. Épen ezen kiegyezési törvényben benne van, hogy Magyarország gyengesége nyilvánul meg most Ausztriával szemben, mert Ausztria mostanában ugy gazdaságilag, mint politikailag sokkal erősebb, mint mostanában Magyarország. És miért van ez, t. ház? Azért, mert Ausztriában mostanában van valódi népkép7