Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-248

440 248. országos ülés 1907 deczember 19-én, csütörtökön. A t. képviselő urak — és itt kénytelen vagyok visszatérni arra, a mi itt felhozatott, mert személyemet is érintették — közbeszólnak a fogyasztási adók emeléséről és a múltkor ugy tudom, Pető kéjjviselő ur vagy pedig Mezőn képviselő ur a petroleumadd emelését is szóba hozta. Én felhívom a t. képviselő urnak figyel­mét arra, a mit én a petroleumadóra vonat­kozólag mondtam. A leghatározottabban kijelen­tettem, hogy a petroíeumadó és monopol behoza­talának kérdésével foglalkoztunk akkor, mikor egy illetéktelen kartellnyereség mód nélkül meg­drágította a petróleumot, és akkor a czélunk az volt, hogy ezt a kartellnyereséget monopol utján az államnak biztosítsuk, a nélkül, hogy ezáltal a népre ujabb terheket hárítottunk volna. (Helyeslés.) Minthogy azonban a piaczi viszo­nyok időközben változtak, kijelentettem, hogy nem foglalkozom a petroíeumadó kérdésével, és soha nem is foglalkoztam azzal oly értelemben, mint a t. képviselő ur apprecziálta, hogy megint a legszegényebb emberekre akarom a terhet hárí­tani, hanem mindig ugy foglalkoztam vele, hogy az adó minden világítási eszközre ki­terjedjem. Általában én azt a szerepet, hogy itt va­laki mint népboldogító és velünk szemben, a kik a demokratikus intézmények behozatalát, a szo­cziális igényeknek kielégítését, a nép nagy töme­geinek a politikai életbe való bevezetését, azok politikai és társadalmi életének biztosítását tűz­tük ki feladatul, ugy szerepeljenek, mint a nép­nek jóltevői, szó nélkül nem hagyhatom. Egy beteg iskola van minálunk, t. ház. (Halljuk! Halljuk !) Meg kell különböztetnünk olyan poli­tikusokat, kiknek egyedüli törekvésük az, hogy saját becsületükből éljenek, saját tetteikre, saját törekvéseikre, saját programmjukra és cselek­vésükre alaj)ithassák politikai tevékenységüket, és fájdalom, mindinkább látunk olyan politiku­sokat előtérbe tolulni, a kik nem saját tevékeny­ségükre, hanem mások becsmérlésére, (Igás! Ugy van!) másoknak kisebbítésére alajütják politikai működésüket, a kik nem saját becsü­letükből, hanem mások politikai becsületéből akarnak megélni. (Élénk tetszés és taps.) Mezőfi Vilmos: Kik azok?! Wekerle Sándor miniszterelnök: Én nem akarok ennek a témának, ennek az ujabb irány­nak hosszabb fejtegetésébe bocsátkozni; csak azt konstatálom, hogy mi saját becsületünkből akarunk megélni, és tisztán saját felelősségünkre ajánljuk a jelen helyzetben ezen javaslatnak elfogadását. (HelyesW.) Remélem, hogy a ki méltányolni tudja ezt, és nem mások ócsárlásá­ból, mások becsületéből él, az, ha ellentétes állást foglal is el, ezt legalább nem azon indo­kok alapján fogja elfoglalni, a melyekkel elle­nünk és különösen azon párt ellen, a mely — ismétlem — politikai mérsékletének és belátá­sának most szolgáltatja legnagyobb bizonyíté­kát, használja ki ezeket a gyenge fegyvereket. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps) Polónyi Géza (szólásra jelentkezik). Mezőfi Vilmos : T. ház! Elnök: Mi czimen kíván szólni a képvi­selő ur? Mezőfi Vilmos: Személyes megtámadtatás czimén! Elnök: Polónyi képviselő ur jelentkezett először. Polónyi Géza : T. ház! Félreértett szavaim helyreigazítása czimén kérek szót és részben személyes megtámadtatás czimén, Habár szivem mélyéből csatlakozom a miniszterelnök ur beszédének végén nyilvánult felfogáshoz, méltóztassék megengedni, hogy beszé­dem fonalán mondott két dolog tekintetében kötelességemnek tartsam részben félreértett sza­vaimnak helyreigazítását, másrészt bizonyos mértékben a személyes megtámadtatásra a választ. T. kéjjviselőház! Az első dolog az, hogy a miniszterelnök ur tévedésben volt és van, a mikor azt hiszi, hogy én a mostani vita során beszéltem a statuskvo kérdéséről, akár pedig arról, hogy 1907-en túl a tarifák okából a külön vámterület nem állitható fel. Én erről a kvóta­vitánál egy árva szót sem szóltam. A múltkori általános vitánál mondott szavaimat pedig annyi­ban érti félre, mikor a kiegyezésről volt szó, hogy én sohasem állítottam azt, nem is állítom, hogy Magyarországnak nem lenne joga tarifákat csinálni 1917-en túl terjedő határidőre. Nagyon jól tudom, hogy ez biztosítva van. A mit én kifogásoltam és a mit más alka­lommal bővebben ki fogok még fejteni, tisztelt miniszterelnök ur, az az volt, hogy a szövetsé­ges vámtarifa a mostani szerződéses szövegezés mellett 1917 határán belül csak az osztrákok hozzájárulásával módosítható, és miután a kül­ügyminiszternek adatott meg a jog, hogy a két államra való hatálylyal köthesse meg a szerző­déseket, az 1917. évig tartó szerződés tartama alatt kijátszhatják jogainkat. Ezt állítottam. De a mi a második dolgot illeti, méltóz­tassanak megengedni, hogy röviden erre is reflektáljak. A t. miniszterelnök ur jó kedvében élcze­lődés tárgyává akart engem tenni, és bocsá­natot kérek, hogy ez ellen ünnerjélyesen tilta­kozzam. A t. miniszterelnök ur t. i. úgy állí­totta oda a dolgot, hogy én vagyok csak egyedül az, a ki nem tudom és nem akarom meghallani, mikor azt mások mondják, hogy a kvótabizott­ságnak azon tagjai, a kik gazdasági okokból nem tartották a kvótafelemelést megszavazan­dónak, politikai okokból megszavazzák ezt a kvótafelemelést. T. miniszterelnök ur, engedje meg, hogy ón jobb területet kínáljak számára másszor az élezelődésre, mert ennél a dolognál nyomban ki fogom mutatni, hogy, ha kettőnk

Next

/
Oldalképek
Tartalom