Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-245

392 2tó. országos ülés 1907 az ablakon, annyira félt a haláltól, hogy öngyilkos lett. Annak a sziklavárnak, a melyet a t. kormány kényszerhelyzet néven magának épített a közvélemény méltatlankodásának ostromával szemben, volt egy nagyon is messzire kitolt szirtje, s ez az az aggodalom, hogy ha a kvótára nézve meg nem egyezünk az osztrákokkal, akkor a vámjövedelmek nem lesznek a közös terhekre fordíthatók, és akkoT ilyen meg amolyan nagy szerencsétlenség fog az országra hárulni. Később a kormány jónak látta erről a szirtről visszavonulni és a pénzügyi bizottságban, gondolom, épen Polónyi Géza t. képviselőtársam felszólalása folytán a miniszterelnök ur előadta, hogy ő semmi szin alatt nem járult volna hozzá oly megoldáshoz, hogy a vámjövédelmek ne fordíttassanak a közös költségekre, sőt magában el volt határozva arra, hogy ha esetleg a kvótára nézve megegyezés nem jönne létre, s az osztrák kormány nem volna hajlandó a vámjövedelmeket ráfordítani a közös költségekre, akkor ő kvótát egyáltalában nem fog fizetni. Ez nagyon szép elhatározás volt, csak az volt a kár, hogy a t. miniszterelnök ur titokban tartotta ezen elhatározását, ezt belsőnek tekintette és nem közölte az osztrákokkal, minisztertársaival és Kossuth Eerenczczel, mert meg vagyok győződve, hogy ha ezen elhatározását közli velük és az országgal, akkor oly erős támaszt nyert volna, hogy ehhez a szerencsétlenséghez, melynek a kvótaemelést tartom, el nem jutottunk volna. Egy másik súlyos aggodalom, a melyben folyton laborálunk, rettenetes veszedelem, a melyet folyton az ország orra alá tartanak, hogy t. i., ha a kvótaemelésbe bele nem megyünk, akkor a vámszövetség tíz esztendőre nem jött volna létre. Egy nagyon egyszerű példát hozok fel e mentség valódi értékének az illusztrálására. Egy oly példát, melylyel a mai gazdasági közösség mibenállását és a kvótaemelés tényét a legegyszerűbb parasztnak is meg tudom magyarázni. Méltóztassék elképzelni egy falut, a melynek egyetlen egy árendása van, a ki arra a megállapodásra és szerződésre jut a faluval, hogy ezután az egész lakosság kötelezi magát a portékákat kizárólag tőle venni. Ezzel szemben az egész falunak tilos a gazdasági termékeit másnak eladni, mint az árendásnak. Azt hiszem, hogy nagyon könnyen megérthető, hogy itt nem a falu fog nyerni, sem az egyik, sem a másik alkunál, hanem mind a kettőnél kizárólag az árendás helyzete lesz a kedvezőbb. És ha most előállana az az árendás azzal, hogy igen ám, de miután tőlem veszitek az összes portékákat és miután én megveszem tőletek a ti termékeiteket, tehát tulajdonképen belőlem éltek és én tartalak ki benneteket, ennélfogva ezen egyezségért még fizessetek 10.000 forintot évenkint, akkor, azt hiszem, ezen árendást joggal rablónak, uzsorásnak fogjuk nevezni. Sajnos, ilyen rablás, uzsora és zsarolás az, a mit elkövettek velünk szemben a felemelt kvóta révén az osztrákok, s én nagyon fájlalom, deczember 16-án, hétfőn. hogy ennek a nagyközségnek, Magyarországnak akadtak olyan ügyvivői, vezetői, a kik ebbe a rablásba, zsarolásba minket belevittek. Ámde a kormány nem áll meg azon a ponton, hogy a kiegyezést kellett megvásárolni a kvótaemeléssel, mert azt mondja — és ezt sajnos, másnak nem nevezhetem, mint tudatos, vagy öntudatlan fallácziának — hogy a kétperczentes kvótaemeléssel a t. kormány kitűnő kiegyezést vásárolt, oly kiegyezést, a melynek részleteiben megtérül a kvótaemelés terhe. Ez meTŐben valótlan és vagy az országnak, vagy a parlamentnek, vagy a t. kormány tagjainak félrevezetése. A kiegyezés tárgyalásai során kimutattuk többen, de maga a kormány is részben beismerte, hogy e kiegyezésnek óriási hátrányai vannak, oly hátrányai, a melyeket az osztrák miniszterelnök ur együttvéve — az ő szempontjukból természetesen előnyökül számítva — 23 millió korona nyereségnek tüntet fel évenkint. Én az osztrák miniszterelnök számítási alapjára nem kívánok reflektálni, de mutasson nekem a kormány vagy többség, a mely támogatja a kvótaemelést, egyetlen momentumot a kiegyezésben, a melyben nem az öt-hat millió kvótaemelés, de bármily csekély összeg jönne Id, mint oly eredmény, a melylyel Magyarország évenkint gazdagodnék. (Mozgás.) Vájjon a maximális tarifa elejtése, vájjon a lisztforgalomtól valló elállás, vájjon a czukor prémiumtól való visszalépés és a surtaxe elengedése, vájjon az 1400 millió megváltására való kötelezettség-e az, a mivel a kiegyezés előnyt és rekonipenzácziót nyújt Magyarországnak % Nagy György: Hol van az a nagy előny % Farkasházy Zsigmond: A kormány, ha ezeket szeme elé tartják, ennek igazságát tagadni nem tudja, de azt kérdi aggódva és félve, hogy mi lett volna az országból, ha ezt a kiegyezést a kvótaemeléssel meg nem kötjük ? Erre nézve egy epizódot vagyok bátor felhozni. Polónyi Géza: Gyönyörű egy képviselőház ez, mondhatom. A kvótaemelésről van szó, és tizen vagyunk itt képviselők. Háromórás üléseket akarnak és nincs itt senki. (Mozgás. Felkiáltások : jobbról : Itt vagyunk !) Nagy György: Legalább hallgassák meg a szónokot! Farkasházy Zsigmond: Egy epizódot vagyok bátor felhozni abból az időből, a mely többször képezte itt pertraktálás tárgyát, a Bánffy-kormány uralkodásának utolsó idejéből. (Mozgás.) A mikor báró Bánffy Dezsőt nagyon támadták a függetlenségi párt és általában az ellenzék részéről — a kiegyezésről volt szó és az ország szomorú közállapotairól — akkor báró Bánffy akkori miniszterelnök szorultságában azt találta mondám, hogy igaz, hogy az osztrákokkal boldogulni nem tudunk, igaz, hogy az ország közállapotai is nagyon szomorúak és kedvezőtlenek, ámde gondolják meg, mily nehéz egy oly országot, mint Magyarországot jól kormányozni. Erre a megjegyzésre gróf Apponyi Albert egyik nagyszabású