Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-245

245. országos ülés 1907 deczember íö-án, hétfőn. 393 beszédében, a melyben maró szatírával szedte szét báró Bánffy egész működését, egy anekdotával felelt. Elmesélte, hogy egyszer az idősebb Dumas-t nagyon üldözte egy titkos drámairó, a nyakára járt és kérte, hogy olvassa el és bírálja meg az ő gyönyörű tragédiáját. Az öreg Dumas nem tudott ellentállni és végre is vállalkozott a tragédia elolvasására. Mikor ez megtörtént, eljött hozzá az illető szerző és izgatottan kérdezte : Nos, mester, milyen a véleménye a tragédiáról ? Erre Dumas azt felelte : Kedves barátom, ez a tragédia nagyon rossz ; az első felvonás felesleges, a harmadikat elhagyhatta volna, a másodikat pedig kár volt megirni; az egésznek a konstrukcziój a hibás, a személyei fabábuk, az egész cselekmény pedig olyan, hogy nem volt érdemes megkomponálni. Erre a szerző nagyszomoruan azt mondta : Igen, mester, elhiszem, hogy a tragédiám rossz, de gondolja meg, milyen nehéz egy jó tragédiát irni! Dumas pedig azt felelte neki : II n'y a rien de plus facile que de n'écrire point de tragédie. Milyen könnyű egyáltalában nem irni tragédiát! Ez a példabeszéd a jelen esetre és a kvótaemelésre frappánsul talál. A t. kormánynak nagyon könnyű lett volna ezt a tragédiát meg nem irni és különösen ezt a tragédiát Magyarországgal el nem játszatni. Mert, ha vitatható is az, vájjon a statuskvo fentartása a kiegyezés kérdésében sikerült volna-e, az az egy bizonyos, hogy a királyi szóval biztositott paktum alapján a satuskv^ot fentartani és a tragédiába bele nem menni könnyű szerrel lehetett volna a kvóta tárgyában. Még csak egyet vagyok bátor a felhozott érvekkel szemben megjegyezni. Azt mondta a t. előadó ur, és ezt mint egy plauzibilis, könnyen megérthető érvet állitotta az ország elé, hogy mikor 1300 millió az évi budgetünk, ezzel szemben milyen csekély összeg az az 5—6 millió, a mit felemelt kvótában fogunk fizetni. Én kérem az előadó urat, méltóztassék elmenni a kerületébe és ott választóinak megmagyarázni, hogy milyen könnyű dolog az, hogy ezután a kvótaemelés czimén az adóján kivül mindenki az osztráknak még külön egy-két koronát tartozik fizetni. Ha ezzel meg lesznek elégedve és ezt csekélynek tartják, én a választói előtt kalapot fogok emelni, de akkor is konstatálni fogom, hogy az ország szempontjából ez az öt-hat millió nem csekély összeg. Mert ha azt mondhatná a t. kormány és a t. előadó ur, hogy azokat a feladatokat, melyeket egy kultúrállam mint legprimitívebbeket magára vállalni köteles, Magyarország 1300 milliónyi bevételeiből teljesiti, akkor elfogadható volna a t. előadó ur érvelése. De mit látunk ? Méltóztassék az 1908-iki költségvetést megnézni, abban találunk egyes tételeket, a melyek egy kultúrállam szempontjából egyenesen szégyenletesek. A ki ismeri Magyarország útviszonyait és azt látja, hogy 200.000 korona van felvéve az 1300 milliós költségvetésben a vasúti állomásokhoz vezető utak KÉFVH. NAPLÓ 1906 1911. XIV. KÖTET. kiépitésére, a ki ismeri Magyarországnak közoktatási viszonyait és tudja, hogy a miniszter ur által elismert adatok szerint. . . Polónyi Géza : És a vaggonhiány ! Farkasházy Zsigmond : ... négyszázezer ember nő fel évente a legcsekélyebb nevelés nélkül és ugyanakkor uj iskolák létesitésére csak 500.000 korona jut. . . Polónyi Géza: Só nincs, vaggon nincs ! Farkasházy Zsigmond: ... a ki figyelembe veszi a belügyminiszter ur jelentését, a mely szerint Magyarországon minden hatodik ember, a ki meghal, tuberkulózisban pusztul el és ugyanakkor a járványos betegségek irtására és az ellenük való küzdelemre 500.000 koronát tud csupán a magyar budget felmutatni, akkor hat miihót csekély összegnek nevezni egyenes lelkiismeretlenség. A ki a mi szerencsétlen és nyomorult népünk iránt, melyet a kivándorlás, az alkoholizmus, a járványos betegségek, a kultúra alacsony foka tizedel és pusztít folytonosan, részvéttel és szánalommal viseltetik, jó lélekkel, felemelt homlokkal ehhez a kvótaemeléshez, melyből az osztráknak haszna lesz, de a mely semmi módon nekünk meg nem térülhet, hozzá nem járulhat. Horánszky Nándorra hivatkoztam, t. ház, mint olyan férfiura, a kinek magatartása, a kinek múltja, a kinek szereplése függetlenségiek és 67-esek, kormánypártiak és ellenzékiek előtt mindig tiszteletreméltó és nagyrabecsült volt. Horánszky Nándor 1898-ban, a mikor nem 34%-ról 36%-ra, hanem 31%-ról 33%-ra, tehát a mostaninál is alacsonyabb fokra akarták emelni a kvótát, egy alapos tanulmány eredményeképen ezekkel a szavakkal végezte munkáját (olvassa) : » Ausztria részéről kvótaemelést kívánni méltatlanság és igazságtalanság, Magyarország részéről pedig kvótát emelni erkölcsi önrnegalázás és az ország anyagi érdekei elleni súlyos merénylet.« Ezeket gr. Apj>onyi Albert legbensőbb barátja mondotta . . . Polónyi Géza : Igen, itt voltunk! Farkasházy Zsigmond : ... az a férfiú mondotta, a ki 67-es alapon állva, az ő hazafias érzéseit és becsületes meggyőződését juttatta kifejezésre ezekben a kijelentésekben. (Ügy van! baljelöl.) Meg vagyok győződve, hogyha Horánszky Nándor ma élne, ez a kiegyezés és ez a kvótaemelés nem jött volna létre. De emberek egy ország sorsát egyedül magukénak nem vallhatják és mi, a kik nem pártérdekeket, nem egyéni szempontokat kívánunk szolgáim, hanem azt óhajtjuk, hogy az országnak a mi meggyőződésünk, elveink és lelkiismeretünk szerint szolgálatot tehessünk, csakis Horánszky Nándor elveit és hitvallását követhetjük és épen azon az alapon, a melyet ő helyesen kiszámított és megállapított, a kvótaemelést el nem fogadhatjuk, ahhoz hozzá nem járulhatunk és tiltakozunk az ellen, hogy törvényellenesen és természetes jogaink félredobásával a kvóta felemeltessék. L 50