Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.
Ülésnapok - 1906-235
23ö 235. országos ülés 1907 deczember 5-én, csütörtökön. Azt mondja Apponyi Albert igen tisztelt miniszter ur, Shakespeare-ből, hogy, a mikor azt a szellemet megszabadították a kétágú fa közül, akkor az elkezdett kiabálni, hogy nincs megelégedve a helyzetével. Ehhez hasonlítja a mai többségnek és kormánynak helyzetét és az elégedetlenséget ezzel vonja párhuzamba- Hát a t. miniszter ur hasonlata igen nagy mértékben sántít; t. i. abban a mértékben, hogy azt a szellemet, a mely a kétágú fa közt volt, nem az tette oda, a ki kihúzta onnan; a mostani többséget, a függetlenségi pártot pedig a kétágú fa közé a nemzeti küzdelemben ép azok helyezték, a kik azután onnan ki is szabadították. A kiszabadítás érdemét tehát nem lehet oda tenni a többi mellé, mert akkor bele se kellett volna vinni. Azt mondja az igen tisztelt miniszter ur, hogy a mostani kabinetnek tökéletesen elég volt az a kötelessége, liogy, a mikor uj hadvezér lett, a régi hadvezér által bajba vitt hadsereget a bajból kiszabadította és kivezette biztosabb útra. Ebben a hasonlatban is kis tévedés van. A tévedés az, hogy ezt a hadsereget abba a bajba nem más hadvezérek vitték bele, hanem ugyanazok a hadvezérek, a kiknek kötelessége is volt azután a hadsereget a bajból kiveze'ni. Hogy tehát kivezették, az nem jelent semmit, csak annyit jelent, hogy eredmény nélkül vezették be és eredmény nélkül vezették ki. A nemzet átesett a shakesjiearei szellem példájára a szenvedésen, de nem kapott érte semmit és ha most haragszik, nem azért haragszik, mert kiszabadították, hanem azért, mert szenvednie kellett ok nélkül és mert kilátása sincs arra, hogy ezentúl a szenvedés helyett valami jobb fog elkövetkezni. (Mozgás és zaj.) Engedelmet, de azt hiszem, hogy nem vagyok unalmas. (Mozgás.) Ha pedig az vagyok, ígérem, hogy a végén érdekesebb leszek. Ezektói eltekintve, a mikkel igyekeztem gróf Aj>ponyi Albert beszédére válaszolni, még egy-két kérdést kell a kiegyezés komplexumából előhozni. Elő kell hoznom azt, hogy mondja meg a t. miniszterelnök ur, hogy miért lehetett ezt a kiegyezést csak ugy megkötni, hogy annak minden gazdasági részletében csak mi veszítsünk? Méltóztassék nekem megmondani, nem a kvóta ellenértékét, a melyet a miniszter ur már felhozott, — nem ugy mint Kossuth Ferencz t. kereskedelemügyi miniszter ur, a ki kisütötte, hogy a kvótaemelés mellett 350.000 K-át nyer az ország évenkint, mert ezt a miniszterelnök úrtól nem kívánhatom, hiszen ő egyúttal pénzügyminiszter is és mint ilyen, tud számolni, — de méltóztassék megmondani azokat az ellenértékeket, azokat a közgazdasági értékeket, a melyeket a tarifális kérdésben, a kassa-oderbergi vasút kérdésében, a Dalmát-vasut kérdésében, az álai lisztszállit ásnál, a tarifális egyezmények feladásával közgazdasági szempontból nyertünk. Méltóztassék azokat megmondani. Azt mondotta nekem gróf Batthyány Tivadar mélyen t. képviselő ur, a múlt alkalommal, a mikor arról vitatkoztam, hogy a kassá — oderbergi vasútnál baj történt, hogy a tescheni uj igazgatóság felállításába belementek, a melynek a tarifa kérdésében is joga lesz intézkedni, hogy ez nem ennek a kormánynak hibája, hanem Lukács Lászlóé, a miért eladta azokat a részvényeket. Ugyebár ezt méltóztatott mondani? Azt mondotta nekem gróf Batthyány Tivadar t. képviselő ur, hogy a kormány kénytelen volt konczessziókat tenni azért, mert a részvények többsége nincsen kezében a kassá—oderbergi vasútnál és ha nem tesz konczessziót, még az osztrák rész államosítását sem fogja megakadályozhatni. Hát t. miniszter ur, vegyük, hogy a kérdés igy áll: de akkor miért nem méltóztatott a kiegyezési tárgyalások komplexumába alapfeltételként legalább azt belevinni próbálni, hogy az osztrák államkincstár — nem tudom, hogy kinek a kezén vannak a részvények -— vagy adja vissza jó pénzen azokat a részvényeket, vagy jDedig engedje meg, hogy a magyar államkincstár a vasútnak annyi értékű részvényének a kibocsájtását, a részvények többsége megint a magyarságé legyen. Miért nem méltóztattak ezzel előhozakodni és miért tüntetik fel ugy a kassá—oderbergi vasút dolgát, mintha Magyarország dolga e tekintetben el lenne intézve és hogy az Magyarország igényeinek teljes kielégítését jelentené ? Nekem módomban volt megszerezni Derschatta beszédét, a ki egészen ráczáfolt a t. miniszter úrra. Azt mondja t. i. hogy az osztrák érdekeket egyetlen egy ponton sem adták föl a kassa-oderbergi vasútnál és különben is a második vágánynak kiéjátése azon a hegyvidéken csak a jablonkau—tescheni kis vonalrészen lesz meg; hogy ez a vonalnövekedés és sinlerakás egyetlen egy krajczárba sem kerül Ausztriának, sőt én tovább megyek t. miniszter ur, és azt állítom, hogy nemcsak hogy nem kerül, nemcsak hogy magyar pénzen lesz megépítve, hanem egyenesen az államkincstár rovására fog ez történni. Az ő beszédét kell idéznem, mert nem méltóztattak ezt azon beszédben előadni, a melylyel a kiegyezést előterjesztették, sőt a vasúti egyezmény előterjesztésénél sem tették ezt, ugy, hogy az osztrák kormány által bemutatott vasúti egyezményből kell kiolvasnom, hogy a jablonkautescheni kisvonalnak és a második sínpárnak borzasztó nagy ellenértéke van. így szól, t. ház, a negyedik ós ötödik czikk (olvassa) .' »A jablonkau-tescheni második sínpár építésére, az állomások kibővítésére 5,400.000 koronára számított költséget, az ide vásárolt öt lokomotív és az egész függő 2,300.000 korona adósságot első sorban a kassa-oderbergi vasút