Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-233

233. országos ülés ly07 deczember 3-án, kedden. 195 megilleti. (TJgy van!) De hogy minő törvény létezzék és minő törvény legyen egyáltalában elképzelhető, a mely a törvényhozást abban gátolja, hogy a maga szuverén akaratát ebben vagy abban az alakban nyilvánítsa, azt én még elgondolni sem tudom. És ha a közvetlen előttem szólt Babocsay Sándor t. képviselőtársam az ilyen törvényes intézkedést feleslegesnek mondja, mert hiszen Rómában sem volt törvény az apagyilkosok ellen, akkor engedjen meg nekem a t. képviselőtársam, a kinek különben igen tárgyilagos felszólalása és bizonyára tiszta meggyőződése előtt tisztelettel meghajlok, hogy talán némi kis túlzásba esett, a midőn ezt az apagyilkossággal egy vonalba helyezte, mint olyan rettentő valamit, a mire pozitív törvény egyáltalában nem kell, mert minden isteni és emberi általános törvény útját állja annak, hogy a törvényhozás a maga akaratát ne több, hanem egy szakaszban nyilvánítsa. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon és a középen.) Megvallom, még mindig várom és azt hiszem hiába is fogom várni annak bebizonyítását, hogy a törvényalkotásnak ez a módja akár törvénybe, akár házszabályokba ütközzék. Farkasházy Zsigmond: A parlamentarizmusba ütközik ! (Zaj a baloldalon.) Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Hát t. képviselőtársam a parlamentarizmusnak törvényeibe és szokásaiba sem ütközik talán a törvényalkotásnak ez a módj a, a midőn olyan intézkedésnek törvényerőre emeléséről van szó, a melyek nemzetközi szerződést tartalmaznak, a melyeknél tehát a részletekben való változtatás ugy sem igen érvényesülhet, (Ugy van balfelöl.) mert a mennyiben érvényesíttetnék az az egészben való visszavetéssel egyértelmű volna, minél fogva az, aki valamely szerződésnek egy lényeges intézkedését kifogásolja és abba semmikép bele nem akar nyugodni, sokkal helyesebben cselekszik, ha az egészszel szemben foglal állást, mert ha czélt ér, az egésznek, vagy a részletnek elvetése teljesen ugyanazon következményekkel jár. (Igaz! Ugy van a báloldalon.) De, t. képviselőház, nem is igen akarok immorálni ezen formai szempontnál, különösen azok után, a miker Szterényi József t. képviselőtársam, a kereskedelemügyi államtitkár ur erről a témáról részletesen elmondott. Inkább bátorkodom rátérni azon vádakra, a melyeknek a kiegyezés tartalma volt kitéve az előttem szólott képviselő urak részéről. (Halljuk ! Halljuk!) Ez a kiegyezés egy nagy terhet hord, egy igen nagy erkölcsi és anyagi terhet hord és ez a teher a kvótának a felemelése. (Ugy van! a baloldalon.) Ezt se nem tagadjuk, se kétségbe nem vonjuk, se nem szépítgetjük, se nem gyengitjük. Hiszen ennek a tehernek a súlyát legelsősorban mi érezzük, a kik alkotmányos befolyásounkat, az 1867. évi XII. t.-cz. által biztosított befolyásunkat, mint kormány, a kvóta ügyében abban az irányban érvényesítjük, hogy ezt a kvótaemelést létrehozzuk. De, ha ettől a tehertől, a mely erre a kiegyezésre reá nehezedik, lehet egy pillanatra eltekinteni, akkor — merem állítani — hogy a kiegyezés nem érdemli meg azokat a megtámadásokat, nem érdemli meg azokat a leszólásokat, a melyekben a szónoklatok nagy részében és a sajtóban is több oldalról részesül. (Ugy van ! a baloldalon.) Megtámadják az összehasonlítások alapján, összehasonlítják a Széll—Körber-féle kiegyezéssel, a Bánffy—Badeni-féle megállapodást. Nem akarok e felett vitatkozni, hiszen meddő vita volna, de, azt hiszem, bizonyos sikerrel lehetne felvenni a vitát ezen a téren is, ha egymással szembeállítjuk azokat a pontokat, a melyekben ennek a kiegyezésnek intézkedései előnyösebbek, mint az előbb nevezett kötésekéi voltak és azokat a pontokat, a melyek hátrányosabbak, a mérleg talán ekkor sem valami nagyon kedvezőtlenül billentenék le a jelenlegi kiegyezés terhére. (Ugy van ! balfelől.) Megengedem azonban, hogy csak a vitatkozás kedvéért lehet joillanatnyilag eltekinteni attól a tehertől, a mely a kvóta alakjában ránehezedik a kiegyezésre; tényleg ez az árnyék követi a kiegyezés minden fény oldalát, ha azt belevetjük, igen természetesen kedvezőtlenebbnek lehet mondani ezt a megállapodást, mint a korább tervezetteket. Ámde van-e az ily összehasonlításnak tulajdonkéj)en gyakorlati értéke és politikai jogosultsága? A Széll-Körber-féle kiegyezésről ugy beszélnek, mintha az valami befejezett tény lett volna, a melytől mi visszafejlődtünk. Pedig a Széll-Körber-féle kiegyezés csak a két kormány között létrejött megállapodás volt, még pedig olyan, a mely Ausztriában ideiglenesen csak a 14. §. segítségével léphetett volna életbe és a melyről mindjárt kisült, hogy az osztrák kormánynak alig van reménysége, hogy azt a Reichsrath által elfogadtassa, a jelenlegi osztrák kormány pedig teljes meggyőződéssel állította és bizonyította, — és a ki az osztrák dolgokat figyelemmel kiséri, az minden nehézség nélkül elhiszi — hogy nincsen az az emberi erő, a mely azt az osztrák parlamentben keresztül vihette volna. Ennek folytán a Széll-Körber-féle kiegyezés lehet pium desiderium, de arról, mint bevégzett politikai tényről beszélni, a mely mint létesithető alternatíva állott volna előttünk, teljesen lehetetlen. (Igaz! Ugij van !) De nincsen politikai jogosultsága ennek az összehasonlításnak még egy szempontból. (Halljuk! Halljuk!) És nincsen alapja annak a nagy önérzetnek, a melylyel Sándor Pál t. képviselő ur rámutatott arra, hogy a szabadelvű párt ilyen kiegyezést soha és semmi körülmények között nem fogadott volna el. Arról, hogy valaki mit tett volna bizonyos körülmények között, melyek közé nem jutott és jutni sohasem fog, vitatkozni általában nem lehet. (Élénk helyeslés és éljenzés.) De ettől eltekintve azért sincs polit'kai jogosultsága ennek az összehason25*