Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-232

158 232. országos ülés 1907 deczember 2-án, hétfőn. Méltóztassék megengedni, hogy legelső sorban azzal a kérdéssel foglalkozzam, vájjon csakugyan sikerült-e a kormánynak jelentékeny vívmányokat szerezni a közjogi téren. Erre vonatkozólag Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter ur november 27-én tartott beszédében a következőket mondja (olvassa): »1917-ben Magyarország teljes mérvben fogja érvényesithetni jogait, ennek nem fog semmi útjában állani, ez a függetlenségi politika legnagyobb vivmánya. Nem olyan vivmány, mint a milyen volt az 1899 : XXX. t.-cz., a mely egyoldalú törvény volt, melyet megszeghetett egy magyar kormány, a külállamok pedig róla, mint egyoldalú törvényről, tudomást nem vettek. A most megszerzett biztositék kétoldalú, e biztosítékot a velünk szerződött Ausztria is törvénybe iktaja, és mint nemzetközi szerződés a nemzetközi becsület oltalma alá van helyezve«. Továbbá azt mondja (olvassa) : »Nekünk erős érdekünk volt a vám- és kereskedelmi szerződést megkötni. Ez az első kötés Ausztriával negyven év óta, a mely nem vámszövetség, hanem mely szerződés és nem szövetség alakjában köttetett meg. Ezt a vívmányt már annyira ismeri a közvélemény, hogy értékét már leszámítolta; pedig nagy vívmány ez.Igen nagy vívmány, mert ezzel megtörténik az, hogy az 1899 : XXX. t.-cz. által jelzett önálló vámterületi jogállapot tényleges állapottá változik át, annak daczára, hogy nincs külön vámvonal.« Lényegében egész máskép nyilatkozott Wekerle Sándor miniszterelnök ur, a ki azt mondotta ezen közjogi vívmányokról, hogy legfőbb hasznuk az, hogy 1917-ben a megkötöttség alól feltétlenül szabadulunk," automatikus meghosszabbításnak nincs helye. Tehát Wekerle Sándor miniszterelnök ur eltalálta az igazságot. Közjogi vívmány egyedül és lényegileg az, hogy automatikus meghosszabbítás nincs. Ez azonban eddig is igy volt, mert eddig is fel lehetett bontani a szerződést, csak azzal a kis erőfeszítéssel kellett élni, hogy felmondjuk a szerződést és ezáltal nem volt automatikus meghosszabbítás. Ez az egyedüli nagy közjogi vívmány és azt hiszem, hogy ezt valami túlságos nagy és megbecsülhetetlen értékű vívmánynak senki sem fogja találni. De meg kell államink a kere-kedelemügyi miniszter urnak azon kijelentésénél, hogy »ezzel megtörténik az, hogy az 1899 : XXX. t.-czikk által jelzett önálló vámterületi jogállaj^ot tényleges állapottá változik át annak daczára, hogy nincs külön vám terület«. Egy hang (a baloldalon): Ez szent igaz! Pető Sándor: Azt hallom itt, hogy ez szent igaz. Az én véges elmém nem képes ennek a szent igazságnak mélységébe betekinteni; nem vagyok képes megérteni, hogy tulajdonképen hogy és miképen vagyunk és miért igaz az, hogy mi külön vámvonal nélkül is az önálló vámterület nem jogi, — kanéin tényleges állapotában már benne vagyunk. (Mozgás a baloldalon.) Én most nem értem meg ezt az állapotot, de Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter ur is volt egy időben azon helyzetben, a melyben én most vagyok, hogy t. i. ezt az állapotot nem értette meg. Mert midőn ugyanezt akarták neki megmagyarázni Bánffy Dezső báró idejében, igy beszélt Kossuth Ferencz 1899 június 21-én ugyanerről a thémáról, a mely világos és szent igazság (olvassa): »A Eánffy-kormány találta ki azt a csodálatos alkotást, a melyet nem lehet másképen nevezni, mint fából vaskarikának: az önálló rendelkezés alapján fentartott közös vámterületet«. Ezt a mai helyzetet Kossuth Ferencz 1899 június 21-én fából vaskarikának nevezte. És csodálatos éleslátással még egyebet is mondott, a mi azután teljes mértékben be is teljesedett (Halljuk! Halljuk!) (olvassa): »Ez a találmány mint lidércznyomás nehezedik a mostani kormányra és fog nehezedni minden következő kormányra«. (Mozgás a baloldalon.) Hát csakugyan eltalálta Kossuth Ferencz; a lidércznyomás súlya alatt állunk és most már szent igazság gyanánt állítják azt, hogy az önálló vámterület tényleges állapotában vagyunk, holott 1899. évi júniusban ezt még fából vaskarikának kvalifikálták. De, t. ház, elvégre ennek értéke nincs ilyen materiális, gazdasági kérdés tárgyalásakor, a mint erre az igen t. kereskedelemügyi miniszter ur is rámutatott. Nem szőrszálhasogatás czéljából jöttünk mi ide; hiszen alig van számottevő, illetőleg vezérszerepet vivő tagja a függetlenségi pártnak, a kire e tekintetben egyet-mást rá ne lehetne olvasni. Én tehát ezzel a fegyverrel élni nem kivánok; a ráolvasás mesterségével itt élni nem akarok és megállapitom azt, hogy a kormány álláspontja szerint a nagy közjogi vívmány nem abban áll, hogy a tényleges vámterület állajiota meg van, mert ez egy fictio, egy köd, a melyen én átlátni nem tudok. Én csak azt látom, hogy nincsen önálló vámterület, azonban a kormány álláspontja az, hogy a mostani kiegyezéssel megszerezte a jogot és a lehetőséget arra, hogy 1917. évben Magyarország teljes mértékben érvényesíthesse a gazdasági függetlenségre vonatkozó jogát, érvényesíthesse, ha akarja és tudja. Ez lényegében a közjogi vívmány. Nem az önálló vámterület tényleges állapota, hanem a kormány a maga álláspontja szerint megszerezte a lehetőségét annak, hogy az ország, ha a parlamenti többség 1917-ben ugy akarja, a teljes önállóság területére lépjen át. Nyitott ajtókat döngetek és ismert tényeket bizonyítok, ha azt állapítom meg, hogy ezt a jogot nem kellett megszerezni, Ezen jog keresztülvihetősége megvolt és megvan 1867 óta. Csak nem élt vele Magyarország. Ez a joga Magyarországnak megvolt a 67-iki alaptörvény-