Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-232

232. országos ülés 1907 deczember 2-án, hétfőn. 159 bői kifolyólag és teljesen közömbös Magyarország ezen jogára nézve, hogy azt az egyezményt, a melylyel Ausztriával szemben a gazdasági kérdéseket szabályozzuk, szövetségnek vagy szerződésnek nevezzűk-e. Nem érinti Magyarország ezen jogát az sem, a mire az államtitkár ur a báz többségének nagy tetszése mellett rámutatott, — bogy most már nem lesz közös vámhatárunk, közös vámteriilet, hanem lesz egységes vámhatár. Hát akár közös a vámhatár, akár egységes, akár szövetségnek, akár szerződésnek nevezzük a gazdasági egyezményt, Magyarországnak a 67-iki törvény — nemcsak megszerezte, hanem világosan kifejezte az önálló rendelkezés lehetőségét. Egyáltalában én sokat hajlandó vagyok elismerni az érdemből és én igen sok érdemét elismerem a kereskedelemügyi államtitkár urnak és különösen elismerem azt, hogy oly mellékes az, hogy mikor fogamzott meg agyában' a szerződéses forma gondolata, de mindenesetre Szterényi államtitkár urat illeti az érdem, a ki a közjogi terminológiára, de nem közjogi vívmányra a helyesebb, a jobban megfelelő ?szerződés« kifejezést kivánta az egyezségben keresztülvinni. De egyet nem értek és ezt szeretném, ha közjogászok, vagy közgazdászok megmagyaráznák nekem, hogy miféle nagy különbség van előnyünkre abban, hogy mi nem közös vámhatár területén, hanem egységes vámhatár területén élünk, — nem vagyok annyira élesméjü jogász, hogy ezt meg tudnám magyarázni, valamint azt sem, hogy a kapcsolat lazult volna. — mert ebben van a közjogi vívmány, bogy lazult a külső kifejezésben is az Ausztria és Magyarország közötti kapcsoltat, hogy ennek meglazulására mutatna az, hogy nem közös, hanem egységes a vámhatár. Az én közönséges és egyszerű eszemmel ugy fogom fel, hogy a szorosság, az együttesség, az együvé tartozás inkább kifejezője az egységes, mint közös szó. De nemcsak az én gondolatom ez, a mi talán irányadó a közvéleményre nézve nem volna, hanem más kérdésekben a t. többség álláspontja is ez. Tumultuózus jelenetek folytak le már itt e házban, a melyeket mindnyájan resteltünk, azért, mert a magyar parlament magyar elemei pártkülönbség nélkül, koaliczióban levő és azon kivül álló magyar elemek mind azt hirdették, hogy Magyarország és Horvátország egységes állam, a horvátok pedig azt mondták, hogy nincs egység, csak közösség. Ez nekünk nagyon fáj, mert ezzel azt akarják kifejezni, hogy lazább a kapcsolat Magyarország és Horvátország közt, mint a milyent mi fennállónak és érvényesnek ismerünk. Szavakkal való játék ez. Ha Horvátországról van szó, akkor az összetartozás erősebb kifejezésére az egységes kifejezést használjuk és lazább kifejezésnek tekintjük a közösség kifejezését; ha ellenben a vámhatárról van szó, akkor már az önálló vámterület tényleges állapotát élvezzük csak azért, mert egységes és nem közös a vámbatár. Hódy Gyula: Ezt még Csabán sem hiszik el! Pető Sándor: Én nem tartok igényt arra, hogy mindenki helyesnek ismerje el a véleményemet, vagy hogy én találjam el az igazságot; én egyszerűen csak véleményt akarok mondani, a mihez jogom van£és nem veszem rossz néven, ha valaki engem megczáfol. Tartozom annak bizonyításával, hogy az a nagy közjogi vívmány, melyet megszereztünk és a mely lényegileg abból áll, bogy jogunk lesz, ha akarjuk és tudjuk, 1917-ben az önálló vámterületet ténylegesen megalkotni, benne van a mi törvényeinkben. Ezt kár közjogi vívmánynak feltüntetni, mert akkor eldisputáljuk a törvénynek azt az értékét, a mely 1867 óta a magyar politikának egyik alapját képezte, Az 1867 :XII. t.-cz. 58., 59., 61. és 68. §-aira hivatkozom, a melyeket ép oly jól ismer mindenki, mint én, tehát ezeknek felolvasása felesleges. Csak a 68. §-t olvasom fel (olvassa): » Magától értetődik, hogy ha és a mennyiben a fennebbi 58 — 67. §-okban elősorolt tárgyak felett az egyezkedés nem sikerülne, az ország önálló törvényes intézkedési jogát magának fentartja és minden jogai e részben is sértetlenek maradnak*. Mi a mostani egyességnek közjogi vívmánya ? Hogy 1917-ben abban a helyzetben leszünk, hogy vagy alkudozunk és megegyezünk Ausztriával, vagy nem egyezünk meg. Ezen helyzetben az 1867-iki törvény szerint eddig is voltunk. Hiszen nemcsak a törvény mondja ezt, hanem az összes politikusoknak is mindig ez volt a nézete. 1867 márczius 18-án Deák Ferencz egyezkedést javasolt és senkinek sem jutott eszébe akkor azt mondani, hogy az 1867-iki törvény nem engedi meg, hogy Magyarország ténylegesen — nem ugy, mint ma — az önálló vámterület alapján rendezkedjék be. De a 60-as és 70-es években a szabad-kereskedelem irányzata volt uralkodó egész Európában, tehát nem közjogi tehetetlenség vagy gyengeség volt az oka annak, hogy 1867-ben szerepet vitt nagy politikusaink ezt a formát, a szövetség formáját választották, hanem az akkori európai irányzatnak hódoltak, a mely kiindult Angliából és a mely elől egyetlen állam sem térhetett ki. Méltóztatnak emlékezni arra, hogy maga Deák Ferencz is így és ilyen irányban beszélt és mondta, hogy ez a helyes irányzat és ha más lesz az irányzat, más formában fogjuk Magyarország érdekeit megvédelmezni. És oly idők voltak ezek, a mikor nemcsak az nem volt gazdasági érdekeinkkel összeütközésben álló, és ellentétben állónak gazdasági érdekeinkkel nemcsak az nem jelentkezett, hogy Ausztriával vagyunk vámközösségben, azaz hogy fennáll Ausztria és Magyarország között a közös-