Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-231

114 23i. országos ülés 1907 november 30-án, szombaton. Sándor Pál: De menjünk tovább. Minden ország hitelének mérője annak rentéje. Méltóztassék összehasonlítani a világnak összes rentéjét a mienkkel. Az olasz rentéje kivételével — az angol is belevéve — egyetlen egy rente sem esett kevesebbet, mint a magyar rente. A magyar aranyrente fentartotta a legválságosabb viszonyok között is azt az árat, a melyet az ország rentéjének meg kell tartania. Én tehát azt hiszem, hogy ha azt mondom ezek alapján, hogy az ország közgazdasága nem gyengült annyira, mint azt a kereskedelemügyi miniszter hangoztatta, akkor bátran mondhatom, hogy a kereskedelemügyi miniszter urnak ezt az érvét az ő debatte-jába nem kellett volna belevinnie, a kereskedelemügyi miniszter urnak ez az érve egy közönséges mumus, a melylyel el akarta érni azt, hogy pártját meggyőzze arról, hogy Magyarország kényszerhelyzetben volt, a melyet minden körülmények között el kellett fogadni. Bocsánatot kérek t. képviselőház, egy ország első tisztviselőjének az én nézetem szerint igy beszélnie nem szabad; sőt ha igaza volna is, még akkor sem szabad ezt mondania. Nekünk szükségünk van a világ hitelére, mi ipart akarunk fejleszteni, mi a következő években egy milliárdot akarunk felvenni ipari és egyéb szükségletekre. Szabad-e tehát akkor az ország első helyéről, még ha igaz volna is, ugy a mint nem igaz, csak azért, hogy a függetlenségi pártot elcsititsuk, ilyen érvekkel előhozakodni? (Mozgás,) Ezt meg kellett mondani, mert a miniszter ur beszéde ugy hangzott, mintha Magyarország a fizetésképtelenség előtt állott volna. Magyarország megmutatta épen ezen szomorú időkbenhogy sokkal erősebb, mint gondolták, hogy meg van az életereje és hogy még ilyen szomorú viszonyok között sem voltak kéj)esek Magyarországot gazdaságilag megdönteni. Hiszen ha az osztrák egy év alatt képes lett volna az országot ugy meggyöngiteni, mint a hogy a kereskedelmügyi miniszter ur mondta, akkor óva intem önöket, ne csinálják meg a kiegyezést, mert azokkal az előnyökkel, a melyeket önök most adtak az osztrákoknak, a legközelebbi tiz év alatt azok megfojthatják a magyar közgazdaságot és tiz év múlva önök még hátrányosabb helyzetben lesznek, mint most és semmiképen sem lesznek képesek az önálló vámterületet megcsinálni. Aztán ne méltóztassék azt hinni, hogy Ausztriának olyan könnyű volna Magyarország közgazdaságát megsemmisíteni, hiszen Ausztriának vagyona fekszik Magyarországban, Magyarország hitelének és vagyonának rendezettségétől függ tehát Ausztria sorsa. Ha tehát Ausztria szoríthatja is azt a csavart, a mely a kezében van, nem mehet odáig, hogy koczkáztassa saját vagyonát, a melyet Magyarországon nagy kamatra helyezett el. Nem pártkérdés, hogy olyan dolgokat, a melyeken Magyarország szolvencziája alapul, olyan könnyelműen mumusként állítsunk oda csak azért, hogy azzal egy pártot meglágyítsunk. Ezt a miniszter urnak nem lett volna szabad megtennie, ezt hibájául rovom fel és kötelességem nekem, a ki anyagi eszközökkel foglalkozik, ezt megmondani ország-világ előtt, megmondani azt, hogy Magyarország sokkal gazdagabb, a mint hogy magunk tudtuk és mint az egész világ hiszi. Legyen szabad most már visszatérni Kossuth Ferencz második érvére, a mely a vámmegosztásra vonatkozik. Fölolvasni azt nem kívánom. Azt mondja, hogy ha mi a kiegyezést meg nem kötjük, arra az esetre az osztrák kormány kijelentette, hogy azokat a vámokat, a melyek az ő határán folynak be, saját magának tartja meg és csak az a vám képezi Magyarország tulajdonát, a mely Magyarország határán folyik be. En ennek a kérdésnek közjogi részével foglalkozni nem akarok. De azt állítom, hogy ott, a hol közös vámhatár van, még pedig nem a mi akaratunkból, hanem reánk tukmálva, ott a vámvagyon is csak közös lehet. A hol nekünk közös vámterületünk van, ott a vámhatár is közös és én nem tudom elképzelni, mi jogon kérheti az egyik ország a másiktól, hogy a vámjövedelem nagyobb része illesse csak azért, mert véletlenül a vámhatár ott végződik az ő országhatárán. Tehát ebben a tekintetben sem vagyunk eszközök nélkül. Senki sem találna minisztériumot, a mely, ha Ausztria a vámot magának akarná megtartani, a kiadásokhoz ugyanolyan magas kvótával járulna hozzá, mint hozzájárult eddig

v senki sem találna minisztériumot, a mely ezt O felségénél indítványozná, mert ez még a hazaáruláson is túlmenne és az osztrák se gondolhatta ezt a nézetét teljes komolysággal. Bocsánatot kérek, t. ház, de vannak még más fegyvereink is. Mi nem kötöttük le önállóságunkat ; az összes kereskedelmi szerződésekben egyetlenegy pont sincs, a melyben az állíttatik, hogy mi mint közös vámterület kötöttünk egy kereskedelmi szerződést a külfölddel. (Mozgás és ellenmondások a középen.) A német szerződésnek, a mely az összes szerződésekre nézve mérvadó, csak egy olyan szakasza van ós ez a 23. §., a mely következőképen szól (olvassa) : »A szerződés a szerződő felek területeivel a jövőben vámegyesülendő országokra vagy országrészekre is kiterjed.« Semmit sem szol arról, hogy Magyarország nem valósithatná meg az önálló vámterületet ebben a pillanatban. Teljes jogunkban áll ezen szerződések alapján az önálló vámterületet megvalósítani, csakhogy ez nincs az ország érdekében. Ezt már konczedálom, de a jogunk megvan hozzá és ezt nem tagadhatja el senki sem. Különben meg-