Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-205

205. országos ülés 1907 október 29-én, kedden. m konszolidálódjanak, hogy a belbéke helyreállittassék és hogy az ország kulturális és közgazdasági téren tovább fejlődhessen, ezt kell tenniök. Ha pedig nem, akkor lesz bellum omnium contra omnes, és gondolják meg, hova vezet ez. Ne higyjék önök, hogy minket le fognak verni! Soha ! Mert nem rólunk, szerény személyekről van szó, hanem az eszméről, az eszmét pedig az urak sohasem fogják eltemetni. Az eszme pedig az, hogy az emberi jogokat respektálni kell. (Zaj.) Egy hang balró! : A fő az állameszme! önökkel szemben nem ismerünk emberi jogokat. Miháli Tivadar: Sajnálom, hogy a magyar képviselőházban egy magyar képviselő ugy nyilatkozik, hogy velünk szemben még az emberi jogokat sem fogják respektálni. Az állameszme nevében megszentségtelenítette ezt az eszmét, a mikor azt mondotta, hogy velünk szemben az emberi jogokat sem fogják respektálni. De a mikor én mondom, hogy nem respektálják az emberi jogokat és a szólásszabadságot, akkor tagadják ; ime azonban, ő bevallja. Kérem, tessék a Hlinka-ügy iratait elolvasni. En elolvastam, és a mikor megjelentem Polónyi Géza igazságügyminiszternél és megmutattam neki, hogy ime ez a tényállás, ő maga mondta, — többen voltak ott — barátom, ha ez igy áll, akkor gondoskodni fogok arról, hogy Hlinka szabadlábra helyeztessék és gondoskodni fogok arról, hogy azok a bírák, a kik Hlinkát fél éven keresztül vizsgálati fogságban tartották, fegyelmi felelősségre vonassanak. (Zaj a baloldalon.) Kisült, hogy sajnos, igy van a dolog, de kisült az is, hogy az urak sokkal messzebb mentek a sovinisztikus álláspont érvényesítésében, mintsem hogy egy magyar igazságügyminiszter az önök sovinizmusával szemben állást foglalni merészeljen az igazság és az objektív tényállás mellett. (Éljenzés a nemzetiségi párt padjain. Zajos felkiáltások balfelől: Rendre !) Mindenesetre fontos reám nézve, hogy a mai országgyűlésen kijelentik, hogy bár az emberi jogok alapján haladunk, velünk szemben ezeket sem fogják respektálni. De remélem, hogy eljön az az idő. a midőn ilyen eszmék hirdetői nem fognak helyet foglalni a magyar parlamentben, a magyar parlamentnek nem nagy díszére. (Zaj.) T. ház ! Meg méltóztatnak engedni, hogy egy pár szóval a közlekedési kormányzattal szemben is megtegyem megjegyzésemet. En a múlt évi költségvetési vita tárgyalása alkalmával ezen kérdéssel részletesen foglalkoztam, és statisztikai adatokkal kimutattam, hogy milyen óriási terheket viselünk. Kötelességem parancsolta, hogy ezt tegyem. Áldozatokat hozott az állam akkor, a mikor az osztrák államvasutat megváltotta ; ez az összegtöbbé nem az államvasutak budgetjébe, hanem az államháztartáshoz tartozik, azt terheli ezen összegnek amortizácziója. Mikor ez ügyről beszéltem, a kereskedelemügyi miniszter úrtól azt a választ kaptam, hogy mindent el fog követni arra nézve, hogy a vasúti forgalom a modern kívánalmaknak és a közgazdasági igényeknek megfeleljen. Ezt én is kívánom. De mit látunk azután ? Mint minden a nemzeti kormány által tett Ígérettel szemben, ugy itt is csalódásba esett a nemzet. T. i. felmerült a nagy vaggonhiány és nem gondoskodott a kormány, legalább őszre, arról, hogy elegendő kocsi legyen a vasútnál. Ugy hogy, t. ház, az erdélyi részekben, a hol különösen az idén sikerült gyümölcstermés volt, a melyre a németországi nagykereskedők reflektáltak, hiába jöttek be azokat megvásárolni, mert elszállítani nem tudták. Méltóztassék csak lejönni az erdélyi részekbe, tapasztalhatják, hogy minden állomáson ott van az a termény, a melynek elszállítására kocsit nem kaptak. Es a mikor látták a német nagykereskedők, hogy a magyar vasutaknak nincsenek kocsijai, a melyekkel az árukat elszállítsák, abbahagyták a vásárlást. Igy a nép által az állomásokhoz hozott anyag részben elromlott, részben visszamaradt. Óriási az ebből származott kár csak SzolnokDoboka vármegyében, a hol érdeklődtem a dolog iránt, és a hol azt a feleletet kaptam a szamosvölgyi vasúttól, hogy a mikor 50—100 kocsit kértek, kaptak vagy hatot. Tényleg volt ott vagy 40 kocsi, de az a sószállitásra volt lefoglal Vclj äZ előbb említett kereskedelmi részvénytársaság számára. A só nincs ugyan romlásnak kitéve, de mert terminusokhoz volt kötve a szállítása, sokkal sürgősebb volt e kocsik előteremtése, mint az, hogy annak a szegény embernek számára egy kocsiról gondoskodjanak. Hivatkozom e tekintetben az ottani vasút igazgatójára, a ki igazolhatja, hogy a sószállitást előnyben részesitik a romlandó gyümölcsáruval szemben. Ha már annyit költünk a vasutakra és ebből kifolyólag annyi terhet rakunk az országra, akkor gondoskodjék a kereskedelemügyi miniszter ur legalább arról, hogy a gazdaközönség különösen a romlásnak kitett áruk elszállithatása czéljából a kellő időben kocsikkal legyen ellátva, máskülönben az a komikus helyzet áll elő, hogy a termelő a vasúthoz szálhtja gyümölcsét, de nem képes onnan tovább szállítani, ugy, hogy utoljára is a végrehajtó szabadítja meg ott rekedt terményeitől. Magam is ugy jártam, hogy három hétig állott egy vaggon búzám a vasútnál, és végre is ugy oldottam meg a kérdést, hogy a szállítólevelet adtam oda annak, a kitől vásároltam. Visszafelé megyünk tehát az ősáUapotba. a cserekereskedés állapotába, akkor, midőn azt állítjuk, hogy pénzügyi, közlekedésügyi viszonyaink rendezettek és európai színvonalon állanak. De, t. ház, ugyancsak a közlekedés szempontjából felhozom azt is, hogy milyen óriási nagy terhekkel vagyunk megróva útadó czimén, s ennek daczára részint nincsenek jó utaink. Mindenütt, a hol szükségesek volnának, bizonyos személyekre való tekintettel csak bizonyos irányban vezetik ezen utakat. Ott, a hol egy protegált birtokos érdeke azt megköveteli, van jó ut és jó hid, de