Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-205

70 205. országos ülés 1907 október 29-én, kedden. az olyan vidéknek, a melyen ellenzéki képviselőnek van* birtoka, nincsen jó útja. (Élénk ellenmondások a jobboldalon.) Az idén ugy jártam, hogy cséplőgépemet csak ugy voltam képes tovább szállítani, hogy előbb nagy deszkákat rakattam le és azokon vitettem a szekereket, nehogy szerencsétlenség történjék. Daczára annak, hogy bejelentettem a hatóságnál, hogy cséplőgépemet ide és oda akarom elküldeni, a fülét sem mozgatta. Ilyen és más visszaélések vannak ezen a téren. De a földmivelésügyi kormányzattal sem lehetünk megelégedve és ezért a földmivelésügyi kormánynyal, illetőleg földmivelésügyi miniszter úrral szemben is bizalmatlansággal viseltetünk. Nem szükséges előrebocsátanom, hogy Magyarország földmivelő állam, de azért elismerik azt az urak is és azt hiszem, az egész magyar közvélemény is, hogy bizony a földmivelés előmozdítása terén vajmi kevés, mondhatni egyáltalában semmi sem történt. Különös, hogy akkor, midőn az ország lakosainak többségét a földmivelő osztály képezi, s midőn az állam legtöbb jövedelmét a földadó révén nyeri ; akkor, midőn az a földmiveléssel foglalkozó és egyáltalában a falusi nép a jelenlegi körülmények között a legerkölcsösebb, mondhatni a legideálisabb, mert nincs inficziálva a városi erkölcstelenség által, kormányunk ezt a jó anyagot hagyja elpusztulni. Ott vannak pl. azok a milliók, a melyeket a múlt évi költségvetésbe is felvett a földmivelésügyi minisztérium telepítési czélokra. A földmivelésügyi miniszter ur és a kormány ma is abban a mániában szenved, hogy abból a néhány millió koronából a telepitést forszírozza, pedig ezzel már kudarczot vallott. Nagyon csodálkozom rajta, hogy miért járnak az urak olyan dolgok után, a melyekkel sohasem fognak czélt érni, mikor itt volna a földbirtokos és földmivelő nép érdeke, mely kielégítésre vár. Nem tudom józan észszel egyáltalában felfogni, hogy a rnagyar kormány a magyar munkásosztályt, a kisbirtokos és közéjibirtokos osztályt miért hagyja teljesen elpusztulni csak azért, hogy magyarosítsanak? Pedig hiszen a magyarosítás terén csak a kényszerítés folytán nyerhet. Pártunk álláspontja az, hogy sokkal nagyobb agitácziót kellene kifejteni a földmivelésügy terén, hogy legalább némileg megközelíthessük a külföldi produkcziót. Ha összehasonlítást teszünk a magyarországi és a külföldi produkczió között, szégyenkezve kell bevallanunk, hogy felét sem produkáljuk annak, a mit a külföld produkál a kormányok segítségével. Hogy tudjunk mi versenyezni a külföldi gabonával és gyümölcscsel, hogyha nekünk azok előállítása háromszor annyiba kerül'? A kormányának első és főérdeke ezen a téren az volna, hogy legalább a birtokos-osztály érdekeit megvédje, hogy ne menjenek azok a milliók telepítési czélokra, hanem a földmivelésügy előmozdítása és fejlesztése érdekében használtassanak fel, a gabonatermelés előmozdítására. A honvédelmi kormánynyal szemben méltán viseltetem bizalmatlansággal. Pártunk egyik tagja, ha jól emlékszem, Hodzsa Milán, a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával előadta, hogy melyek volnának azok az irányelvek, a melyek szemmeltartásával a hadügyi kormányzatot vezetni kellene. Emlékszem, hogy többek között nagyon szépen kifejtette, hogy mindenekelőtt létre kellene hozni az összhangot a katonai és polgári osztály között, miután, sajnos, hogy bizonyos válaszfal, még pedig nagy válaszfal létezik a katonai körök és az u. n. czivil-bagázs között. Ennek a megindokolásához én is hozzájárulhatok azzal, hogy valaki csak akkor lehet igazi katona, hogy ha — mikor a haza veszélyben van — nemcsak azért fog sikra szállani, mert fél a szigorú büntetésektől, hanem azért is, mert lelkesedni tud a hazáért, melyet magáénak vall, melyet szeret, a melynek jjolgáraival testvéries viszonyban van. (Folytonosan. tarló zaj.) T. ház ! Sajnos, hogy ezen a téren, ennek a jó viszonynak előmozdítása terén, nemcsak hogy nem történt semmi intézkedés, hanem máról holnapra mindinkább növekednek a bajok, nagyobbak lesznek az ellentétek a két osztály között, ugy hogy igazán sokszor kénytelen megborzadni az ember, ha a polgári és katonai osztályt valahol véletlenül összejönni látja, mert mindig várnia, lesnie kell, hogy melyik perczben tör ki köztük a háború, a harcz, a verekedés. Természetes, hogy mindig az a szegény nép, az a czivil-bagázs húzza a rövidebbet, mert hiszen a katonáknál ott van a puska, a szurony, és ők használják azt akár kell, akár nem. Látjuk, hogy a katonaság abszolúte semmi viszonyban, semmi kötelékben nincs a polgári osztáiylyal, s ha összetűz vele, mint egy kutyát lövi, szúrja a polgárokat. (Zaj.) Azt hiszem, t. ház, elérkezett az ideje, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk. A csernovai és a pánádi esetek intő jaéldául kell, hogy szolgáljanak a kormánynak arra nézve, hogy ennek a kérdésnek megoldása további halasztást nem tűr. Különösen a két említett esetből kifolyólag, azt hiszem, meg kellett győződni a kormánynak arról, hogy valami modus vivendit kell kitalálni, illetőleg valami olyan diszcziplinát. a mely a katonaság erkölcsi, vagy talán helyesebben, humanitárius nevelése tekintetében azt eredményezze, hogy a katonaság sajnálja meg a népet és minden csekély ellenállásért vagy ellenvéleményért ne üsse vagy lőjje le. S ha ezek az esetek már megtörténtek, ott van a Reglement, ott van a szabályzat, tessék azt alkalmazni és tessék példásan megbüntetni azokat, a kik a csernovai és pánádi esetekhez hasonló vérfürdőket rendeznek, minden igazabb ok nélkül, ennek az országnak nagy szerencsétlenségére és szégyenére. (Zaj.) Ebben a tekintetben, t. ház. az említett két esetre vonatkozólag szigorú vizsgálatot kérünk. De nem elégszünk meg azzal az egyoldalú vizsgálattal, a mely hivatalból foganatosittatik. (Zaj.) Mert tapasztalásból tudjuk, hogy ilyenkor mindazok a bizonyítékok, a melyek az igazság felderi-