Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-205

64 205. országos ütés 19ü7 Miháli Tivadar: T. ház! Nem akarok itt hosszabb vitát előidézni, de ismeretes az urak előtt is, hogy épen a szólásszabadság megsértése czimén igen fontos és jelentőségteljes ügyünk van a mentelmi bizottság előtt és sajnálattal tudjuk, hogy a mentelmi bizottság ezt az ügyet a mai napig nem intézte el, holott ez az ügy nemcsak az illető személyt, nemcsak a nemzetiségi pártot, hanem magát a magyar parlamentet és annak tekintélyét is közelről érinti, (Ugy van! a nemzetiségiek, padjain.) és daczára annak, hogy ez az ügy nemcsak hazánkban, hanem a külföldön is (Felkiáltások balfelől: Tudjuk! Tudjuk!) az összes művelt európai államokban méltó feltűnést keltett. És ha már erre az ügyre czélzást tettem, egyúttal van szerencsém kijelenteni, hogy a rajtunk esett sérelem egyúttal e ház sérelme is (Ügy van! a nemzetiségiek-padjain.) és konstatálni akarom, hogy ma ismét a ház kezében van a helyzet kulcsa, vagyis annak lehetősége, hogy a ház saját tekintélyét reparálja. (Mozgás a baloldalon.) Elnök : A kérdéses ügy, a melyre a képviselő ur hivatkozott, a mentelmi bizottságnál van. Méltóztassék egész türelemmel bevárni a mentelmi bizottság jelentését. A házszabályok nem engedik meg azt, hogy a mentelmi bizottság előtt levő ügyek, mielőtt a mentelmi bizottság jelentést tesz, itt a házban vita tárgyává tétessenek, (ügy van !) Ha igy folytatja a képviselő ur, kénytelen leszek a házszabályok értelmében tőle a szót megvonni és az még nem a szólásszabadság korlátozása lészen. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Miháli Tivadar: T. ház! Mi törekvéseinkben és programmunk egyes pontjainak végrehajtása körül, a mint mondám, a legobjektivebb módon jártunk el és ha ez alkalmat felhasználtam annak kijelentésére, hogy velünk szemben e házban nem a modern alkotmányosság szabályai szerint jártak el, azt hiszem, ezzel csak a való tényt konstatáltam. (Helyeslés a nemzetiségiek padjain. Ellenmondások balfelől.) De hadd térjek át ismét tulajdonképeni tárgyamra és indokolni fogom azt, miért viseltetünk mi a kormány iránt bizalmatlansággal. (Halljuk !) A legfőbb indok mindenekelőtt az, hogy a kormány a szőnyegen levő és legközelebb napirendre kitűzendő kiegyezésre vonatkozó tárgyalások alkalmával nem vette eléggé figyelembe az ország érdekét, és bátran mondhatjuk, mert velem együtt az urak is sajnálattal fogják beismerni, hogy az ország kárára kötötték meg Ausztriával az egyezményt és az ország terhére emelték fel a kvótát. Az egyedüli mentő indok, a melyet maga a koalicziós sajtó is felhozott, az, hogy kényszerhelyzetben voltak. Ezt elismerjük mi is, de kérdjük, ki teremtette ezt a kényszerhelyzetet ? Nem maga a koaliczionális többség teremtette ? Vájjon akkor, a mikor a harczot felvette, nem láthatta be a következményeket, vagy akkor, a mikor a kormányzatot átvette, nem láthatta-e be azt, október 29-én, kedden. hogy nem jó annyira körülsánczolni magát a hazafiság czimén, t. i. felállitani azt a tételt, hogy csak azok a hazafiak, a kik a koalicziós sánczokon belül vannak, a többiek mind hazaárulók ? Csak nálunk volt eddigelé szokásban ilyenformán küzdeni az ellenpártokkal szemben, mert minden országban meg van engedve, hogy különböző pártok alakuljanak bárminő programmal, a nélkül, hogy a kormánytól, vagy nem tudom, miféle pártoktól engedélyt kérjenek és sohasem láttuk és nem is tapasztaljuk manapság sem, hogy másutt a hazafiság czimén támadják meg az illető pártokat. De igy volt a múltban is ; a rossz példa ugy látszik ragadós, és a koalicziós kormány folytatta ezen hibát, t. i. hivatalosan és határozottan kimondotta, hogy mindazok, a kik a koaliczionális többséggel nem tartottak, mind hazaárulók, (Derültség és zaj balfelől.) annyira, hogy ha mi érintkeztünk személyes vagy magánügyben a volt szabadelvűpártiakkal, mondjuk : a darabontokkal, vagy mondjuk a szocziálistákkal, már nekünk is szemünkbe vágták, hogy ezért is, tehát még egy indokkal több, hogy hazaárulók vagyunk. (Zaj. Felkiáltások balfelől: Elhiszszük!) Tehát beismerik ! Én a pártok közötti vitákat ezen az alapon nem tartom szerencséseknek sem magukra a pártokra, sem az országra nézve. Én a különböző pártok közötti vitákat olyan mederben szeretném látni, hogy azoknak alapját a közérdek és a tudomány szempontjai képezzék és sem párt, sem kormány, sem semmi illetékes fórum ne lehessen, amely reánksüsse indokolatlanul, bizonyítékok nélkül a hazaárulás bélyegét . . . Egy hang (a baloldalon): Járt Romániában ? Miháli Tivadar: Jártam és járni fogok. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek! Ne tessék közbeszólásokkal zavarni a szónokot, mert azt tiltja a házszabály. Miháli Tivadar: ... és ámbár tudom, hogy nekünk nemzetiségi képviselőknek nagyon kevés szabadságunk van az önök felfogása szerint ez országban és akkor is tendencziával néznek bennünket, mikor az ország különböző vidékein utazunk, sőt ezreket költ a kormány, hogy felfedezzen Lúgoson vagy nem tudom hol összeesküvéseket a darabont urakkal (Derültség.) és azután kisül, hogy nem is voltunk ott. (Zaj.) De kérem, igen, bátorkodtam és ez alkalommal kijelentem, hogy nemcsak családi ügyekben jártam, hanem egy tekintélyes czég megbizásából olyan üzletek dolgában, amelyeket szabad kötni ugy Romániában, mint Francziaországban vagy Angolországban. Egy hang : Mit üzen az oláh király ? Miháli Tivadar: De nem hiszem, hogy önök közül bárki reám fogja bizonyitani, hogy én ott politikát csináltam volna. És ha oly messze mennek az urak, hogy bennünket abban is akarnak korlátolni, hogy saját rokonainkat ne látogassuk, magánügyeinket el ne intézzük Romániában vagy Bécsben, mert az talán még nagyobb baj, akkor