Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-227

354 227. országos ülés 1907 meg, a melylyel szemben a bevétel ,766.000 korona és igy a költségvetésbe mindössze 325.000 koronát kellett beállítani, a mely mintegy 56%-os pótadó kivetését igényli és igy ez intézkedés és rendezkedés csupán egy csekély emeléssel fog járni és a városnak kii

1 önben is tekintélyes költségvetése ezt előre is biztositja. Borsod vármegye lélekszáma az önállóság folytán tagadhatatlanul némi hátrányt fog szenvedni, azonban a 'vármegyének ezentúl is körülbelül 220.000 lakossága fog megmaradni, a mi által a középnagyságú vármegyék sorában fog helyet foglalni. Mindezeknél fogva egész indokoltnak látszik, hogy addig is, a mig az uj városi és községi törvény meg lesz alkotva, a mely egyes virágzó rendezett tanácsú várost hivatva lesz törvényhatósági joggal felruházni, Miskolcz városa már most kiemeltessék a rendezett tanácsú városok sorából és törvényhatósági joggal ruháztassék fel. A javaslat ezen irányban minden tekintetben a kellő intézkedéseket megteszi, sőt az átmeneti időre vonatkozólag is szerencsésen oldja meg az egyes felmerülhető kérdések miként való elintézését. Különösebben előlegezi e tekintetben a városnak külön törvényhatósági joggal való felruházását már az 1908-iki interregnumra nézve a 3—4. és 5. czikk is. Mindezen indokokból kérem a t. házat, hogy a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék. (Helyeslés.) Vertán Endre jegyző: Bizony Ákos! Bizony Ákos : T. képviselőház ! A szőnyegen lévő törvényjavaslatnak kimeritő és valóban meggyőző indokolása és az előadó urnak imént elhangzott tanulságos beszéde után, igazán feleslegesnek látszik ezen kérdéshez hozzászólni. Es hogyha én mégis szót kérek és a háznak most igazán drága idejéből egy pár perczet igénybe venni kívánok, talán természetesnek méltóztatnak azt találni, azon viszonynál fogva, a mely engem Miskolcz városához köt. (Halljuk ! Halljuk !) Nem azért szólalok fel, hogy a törvényjavaslat elfogadása mellett akár uj, akár már ismert érveket hozzak fel, hiszen ez teljesen felesleges. Eövid felszólalásomnak egyetlen czélja, hogy erkölcsi kötelességemnek tartom, két nyilatkozatnak és ígéretnek a megtevését. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik nyilatkozatom vonatkozik a kormányra, illetőleg a belügyminiszter uxra. Miskolcz városa már több mint félszázad óta forrón óhajtja törvényhatósági joggal való felruháztatását. Még 1848 előtt tette meg erre vonatkozólag az első lépéseket. Azóta ismételve tett kísérletet, de az ő forró vágya, édes reménysége, mondhatnám, jogos követelése mind e mai napig megvalósítva nem lett. (Igaz! Ugy van! balfelől.) A belügyminiszter ur a maga rendkívül fontos, mondhatnám, korszakalkotó teendői közt is időt szakított arra, hogy ezt a reánk nézve igen fontos, de országos szempontbői mégis csak másodrendű kérdést a megvalósulás útjára vitte, örök hálára lesz ezért november 26-án, kedden. neki Miskolcz városa kötelezve és én kedves kötelességemnek tartom ehhez hozzáfűzni az én tiszteletteljes köszönetemet. (Helyeslés a baloldalon.) Második nyilatkozatom vonatkozik Borsod vármegyére. (Halljuk ' Halljuk !) Csak az igazságnak teszek eleget akkor, a mikor kijelentem, hogy Borsod vármegye mindig ápoló, segitő és támogató édes anyja volt Miskolcz városának, a mely közel ezer éven át az ő kiegészítő részét, s több száz esztendőn keresztül székvárosát képezte. Különösen a szerencsétlenségek napjaiban érezte Miskolcz városa Borsod vármegyének segítő, ápoló kezét. Mikor 1843-ban a tüz, 1878-ban pedig a viz pusztította el a várost, Borsod vármegye volt az, a mely elsősorban sietett segítségére. De ettől eltekintve is ugy anyagi előrehaladásunkat, mint kulturális fejlődésünket Borsod vármegye mindig szivén viselte. Ennek igazolására csak egy körülményt vagyok bátor felemlíteni. Borsod vármegye rendéi alapították meg Miskolczon 1828-ban az első állandó magyar színházat, a mely a magyar színészetnek első biztos, meleg fészke volt, s midőn 1843-ban a tűzvész ezt a színházat elpusztította, ismét Borsod vármegye rendéi voltak azok, különösen az ő nagynevű alispánjuk, Szemere Bertalannak buzgósága folytán, a kik a színházat hamvaiból feltámasztva annak egy uj, díszesebb, nagyobb fészket teremtettek, állandó helyet biztosítván abban egyszersmind Miskolcz város első társaskörének, a most is virágzó Nemzeti Kaszinónak. Nem egyszer kelt Borsod vármegye az idők viszontagságai folytán úrbéres községgé lehanyatlott Miskolcz város védelmére a szűkkeblű földesúr, a diósgyőri koronauradalóm ellen. De minek folytassam ? Hiszen egy rövid beszéd keretében ugy sem lehetne elsorolni mindazokat a jótéteményeket, a melyekben Miskolcz városát Borsod vármegye részesítette. Nem hálátlanság, nem is a sohasem tapasztalt mostoha bánásmód feletti elkeseredés tehát mely Miskolcz városában azt a vágyat felkeltette, hogy önállóságra törekedjék. A szabadság, önállóság utáni törekvésnek mindnyájunkban élő kívánsága ez, a mely nyomon követi és elválaszthatatlan az erő ébredésétől. Hiszen a madár is elhagyja meleg fészkét, a mikor szárnyai kinőnek és őt repülésre képesitik, (ügy van I) Kötelességemnek tartottam ezt kijelentem,hogy necsak Borsod vármegye, hanem az egész ország tudomást szerezzen arról, hogy minő körülmények kényszeritették Miskolczot arra, hogy Borsod vármegyétől elszakadni törekedjék. Beszédem kezdetén azt mondtam, hogy egy ígéretet is kell tennem. Mint Miskolcz városának egyik képviselője, kötelességemnek tartom küldő városom nevében és megbízásából ugy a törvényhozásnak, mint azoknak a törvényhatóságoknak, a melyeknek diszes társaságába belépendők vagyunk, és az egész országnak, az egész nemzetnek egy Ígéretet tenni a hazafiságnak, ezeréves alkotmányunkhoz való törhetetlen ragaszkodásnak és a jogokkal választhatatlan kapcsolatban