Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.
Ülésnapok - 1906-222
222. országos ülés 1907 november 20-án, szerdán. 317 -ezeket a kocsikat. (Mozgás.) És t. ház, ha az államtitkár ur szíves volt ezt elismerni, akkor kérdem, van-e a t.. kormánynak annyi hatalma és annyi befolyása a szomszédos állammal szemben, a mely iránt annyi előzékenységet tanusit, hogy ezt a visszaélést, ezt az abszurdumot, a mely szerencsétlenségbe kergeti az embereket, megszüntetni tudja '( Lengyel Zoltán: Az osztrákokkal szemben nincs jog! Farkasházy Zsigmond: T. ház! Az a szerencsétlenség, a melyet épen az imént emiitettem, hogy t. i. az egész ország forgalma szünetel, különösen egyeseknél tapasztalható. Sajnos, e téren nagy számban vannak tapasztalataim, tudomásom van arról, hogy exisztencziák pusztultak el már eddig is a vaggonhiány miatt; tudomásom van arról, hogy egész vidékek szeren esetlenekké lettek azáltal, hogy százával kellett elbocsátani a munkásokat, jóllehet munka lett volna, de nem tudták a készleteket elszállítani; tudomásom van arról — az én kerületemben előfordult — hogy különösen a kis exisztencziák, a kik napról-napra bonyolítják le az ó' forgalmukat és ebből élnek, valósággal tarthatatlan helyzetbe és pusztulásba kergettettek a vaggonhiány miatt; és tudomásom van arról is, hogy pl. egy igen szerény mészvállalkozó tönkre ment azért, mert négy vaggon mesze elpusztult az állomáson, ahonnan három hét alatt sem tudták elszállítani. Lengyel Zoltán: Hát még a gyümölcs! Farkasházy Zsigmond : Tudom azt is, t. ház, hogy Lunka községben egy nagy vállalkozó czég 801) munkást bocsátott el a vaggonhiány miatt, mert nem tudta elszállítani az áruit, és tudom azt is, hogy az ország összes kereskedelmi és iparkamarái a legenergikusabb, a leghangosabb és a legindulatosabb felterjesztésekben kérték a kormánytól a vaggonhiány megszüntetését. Ez azonban, mondom, mindeddig csak egyeseket — bár nagy számban — érintett. Hanem, t. ház. a mikor arról van szó, hogy a vaggonhiány egész néptömegeket foszt meg az ő legszükségesebb élelmi czikkeitöl, akkor a múlt kormányokat okolni, vagy statisztikai adatokkal igazolni azt, hogy ez a kormány nem hibás, azt hiszem nem elég és nem helyénvaló. (M>zgás.) Én ezt a felszólalásomat abszolúte nem azért tettem meg és jegyeztem be az interpellácziós könyvbe, hogy azzal a kormánynak kellemetlenséget csináljak. Csak konstatálni kívántam azt az állapotot, a mely itt a házban szóvá nem tétetett, ámbár két hónap óta az ország lakossága előtt fontosabb és súlyosabb kérdés nincsen. Olay Lajos: Pilisy beszélt erről! Farkasházy Zsigmond: T. ház! Négy hét előtt kerületemben jártam a megyebizottsági választások alkalmával. Egy jelentékeny környék népe jött akkor elém azzal a panaszszal, hogy az egész vidéken nem lehet sót kapni. Nevettem ezen, mert olyan abszurdumnak tűnt fel, mintha azt mondaná valaki: uram, nem lehet e vidéken levegőt kapni. Azt hittem, hogy csak egyes szatócsok hanyagságáról vagy visszaéléséről van szó. Be is mentem pár helyre és fenyegetőleg léj>tem fel azért, hogy lássam, adnak-e sót, vagy nem. Azt mondották, bár csak jelenteném fel a dolgot minél előbb, mert ők is ezt teszik expresszlevelekben, sürgönyökben és panaszokban. Telefonáltam a nagyváradi pénzügyigazgatósághoz, előadva, hogy ilyen állapotok vannak, a melyek a jövedéket is sértik. A pénzügyigazgató zavarba jött, azt mondotta, hogy ez nem tartozik rá, hanem forduljak ezzel a szolgabíróhoz, vagy az államvasuti főnökhöz. Mit tehet ebben az államvasuti főnök és mit a szolgabíró ? Feljöttem Budapestre, elmentem Désy államtitkár ur ő méltóságához, a ki azzal a, szeretetreméltósággal és előzékenységgel, (Éljenzés.) a melylyel minden egyes képviselő iránt és minden egyes kerület szükséglete iránt viseltetik, azonnal megígérte, hogy szólaui fog a kereskedelmi részvénytársaságnak, a melynek kötelessége az országot sóval ellátni és azzal rendben lesz a dolog. Megnyugodtam ebben. Eltelt két hét, panaszt időközben nem kaptam, azt hittem, a dolog egészen rendbe jött. Ekkor ugy újságokban, mint ismerőseimtől, képviselőtársaimtól arról értesültem, hogy a mit helyi bajnak tartottam, az egész országra kiterjedő visszaélés. Kezemben van egynéhány sürgöny, a mely Boglár, Borosjenő, Ujverbász, Kaposvár, Munkács, Sümeg és Szarvas községekből került a központba. Nem tudom, hogy az illető képviselők, a kik ezeket a kerületeket képviselik, nem kaptak e hasonló panaszt. A sürgönyök ugy szólanak, hogy az ember azt hiszi, hogy forradalmi állapot van. Boglárról azt sürgönyzik : szabadítsanak meg bennünket a kétségbeejtő zaklatásoktól, eszközöljenek ki legalább egy vaggon sót. Borosjenőről ezt sürgönyzik: a községek só nélkül vannak, megrendelt sóküldemények egyáltalában nem jönnek. Ujverbászról sürgönyzik: sóhiány miatt kárunk óriási. A munkácsi sürgöny igy szól: Lakosság valósággal lázong sóhiány miatt, szíveskedjék kieszközölni, hogy sót küldjenek akár nyitott kocsikban is stb., stb. Egy helyen azt olvastam, hogy valóságos lázadás tört ki e miatt. Lengyel Zoltán : Szép vasúti igazgatás! Farkasházy Zsigmond: Gondolom Vágujhelyen történt, a hol a nép nem hitte el, hogy lehetséges legyen, hogy ne legyen só. Betört a sóhivatalba, a hivatalos raktárba... Lengyel Zoltán: És uzsora-sót árulnak • (Elnök, csenget.) így nem lehet csend. Elnök : A képviselő ur igen segíti barátját. Nem akarom alkalmazni azt a közmondást:
