Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-214

214. országos ülés 1907 november 11-én, hétfőn. 237 osztályok szükségleti czikkeire vonatkoznak, tékát amúgy is fényűzési czikkek, vagy mint különlegességek, amúgy is magasabb árral birnak, tehát ki is bírják a magasabb vámot. A szegényebbsorsuak és a nagy tömegek szükségleti czikkeinél az ipari vámok nem emeltettek. Emeli továbbá a törvényjavaslat a harczi vámokat. A mint méltóztatnak tudni, a múltban azok 15—30 százalékot képviseltek ; most a törvényjavaslat kéri azokat 100—200 százalékban megállapítani. Ezek voltak az autonóm vámtarifajavaslatnak közgazdasági szempontból főbb ujabb intézkedései. Kiemeltem e javaslat közjogi fontosságát is. Nem leket eléggé hangoztatni ezen a helyen, hogy gazdasági önállóságunkra a jövőben is törekednünk kell, mert csak önálló szervezet hordja létének, fejlődésének feltételeit önmagában, mert politikailag is csak ugy leszünk önállóak és függetlenek, ha első sorban közgazdaságilag azok vagyunk. (Helyeslés ) Mivel a javaslat hatalmas lépést jelent közgazdasági önállóságunk és függetlenségünk felé, azért vagyok bátor a javaslatot a közgazdasági és pénzügyi bizottság nevében a t. háznak általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadásra ajánlani. (Elénk helyeslés és éljenzés.) Szterényi József államtitkár: T. képviselőház ! (Halljuk !) A kereskedelemügyi miniszter ur mélyen fájlalja, hogy e nagy horderejű törvényjavaslatot betegsége miatt személyesen nem képviselheti a t. házban és személyesen nem ajánlhatja a t. háznak elfogadásra azt a javaslatát, a mely meggyőződése- szerint a magyar közgazdasági életben mértföldjelző leend. (ügy van!) Mértföldjelző leend azért, mert nemcsak alkotmányos életünk helyreállítása óta, hanem egész államiságunk alatt ez az első önálló magyar vámtarifa, (ügy van!) Nekem jutott tehát, t. ház, az a megtisztelő feladat, hogy ezt a javaslatot a kereskedelemügyi miniszter ur helyett itt a házban képviseljem és röviden megokoljam egyúttal azon állítást is, hogy miért is leend ez a javaslat mértföldjelző egész közgazdasági politikánkban. (Halljuk !) A t. ház előtt nem ismeretlen, hogy 1850 június 7-ig Magyarország bizonyos belső vonatzásokban tulajdonképen önálló vámterületet képezett. Ezen önálló vámterület állapotában természetszerűleg vámtarifával is kellett birnia, a mely vámtarifát az akkori harminczad-rendtartások irták elő és állapították meg. A magyar országgyűlés állandóan sürgette a maga jogkörének érvényesülését abban a tekintetben, hogy a harminczad-rendtartásokat mint a vámszedés alapját és ennélfogva vámtarifáját önmaga állapithassa meg, törvénybiztositotta joga lévén a vámok megállapítása. Mindazonáltal sem a harminczad-rendtartások, sem az azokban foglalt vámtarifák a magyar országgyűlés jogkörében nem voltak, hanem a központi kormányzat által állapíttattak meg és mint ilyenek, egységes intézkedést képeztek az akkori egész birodalomra nézve. A magyar rendek sürgetésére Mária Terézia 1784-ben tényleg ki is adott egy, a magyar viszonyokkal némileg számoló rendtartást és talán nem lesz érdektelen, t. ház, azon rendtartás kibocsátásának rövid megokolását is ismerni. (Halljuk! Halljuk I) Azt mondja az 1754. február 16-án kiadott rendtartás megokolásának bevezetése : (olvassa) »Mhitán az eddigi harminczad- és vámrendszer a magyar örökös tartományok javával meg nem férhet, részint mivel a körülmények az előbbi rendszer alkotásának ideje óta megváltoztak, részint mivel abban a káros és haszontalan áruk a szükségesekkel és a ki- és beszállítottak a csak keresztülvittekkel egyenlően adóztatnak: odamegy ki tehát ö felségének, az ország atyjának gondoskodása, hogy a magyar örökös tartományok a külfölddel űzött kereskedésének emelésére leghasznosabb leszen a harminczadot azon mindenütt szokásos szabály szerint elintézni, hogy az által a külkereskedők, kiknek hozzájárulta nélkül minden ebbeh gondoskodás haszontalan lenne, beédesgettessenek és a magyar országos rendeknek kívánságuk szerint a káros és haszontalan áruk behozása meggátoltassék, nehogy több pénz folyjon a kültartományokba, mint azokból az országba.« Méltóztatnak látni ebből a rövid megokolásból, hogy az alapelv a harminczad-rendtartás tekintetében a magyar gazdasági érdekeknek ezen keretekben való megvédése volt. önálló magyar harminczad-rendtartást azonban ismét nem kapott az ország és midőn az országgyűlés ismételten és ismételten a leghatározottabban sürgette felirataiban a király előtt az országgyűlés a vámtarifa megállapítása körüli jogának helyreállítását, 1788-ban II. József császár ismét javit az akkori rendtartáson, de ismét nem kap Magyarország ebben önálló rendelkezési jogot és igy marad a megjavított, de nem magyar érdekeket szolgáló, sőt épen Magyarország hátrányára módosított ujabb harminczad-rendtartás érvényben mindvégig, sőt 1842-ben az akkori kormány Budán kiad egy ujabb utasítást, a melynek német czime : »Amtsunterricht für die Dreissigstelämter ím Königreiehe Ungarn«, (Halljuk! Halljuk!) magyarul : »A magyar királyság harminczad-hivatalainak szolgálati utasitása«. Ebben az utasításban ismét ott van a régi harminczad rendtartás a maga régi tarifájával, a mely tarifára és magára az akkori vámtarifaállapotra jellemző az a meghatározás, a melyet ez a szolgálati utasítás a magyar vámterület önállóságára alkalmaz. Azt mondja a német eredeti szöveg — leszek bátor természetesen majd magyarul is felolvasni — (olvassa) : »Mit Ausnahme von Dalmatien und Istrien dann der Freihafensbezirke von Triest, Yenedig, Fiume, Buccari, Zengg, Karlopago, Portore, Buccariza und der zum illirischen oder ungarischen Küstenlande gehőrigen Freidistrikte, sowie auch der Freistadt Brodi, bilden sämmtliche Ländern der ungarischen Krone, mit Einschluss der Grossfürstenthums Siebenbürgen