Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-213

226 213. országos ülés 1907 november 9-én, szombaton. lenek vagyunk, hogy ezen hosszú idő alatt nem voltunk képesek egyházi autonómiánkat szervezni és kiépíteni, holott a románok, felhasználva azon üdvös áramlatot, a mely az 1867 és 66-as években a nemzetiségek iránt keletkezett, szervezték és kiépítették autonómiájukat, a menynyiben nekik terjedelmes szentesitett statútumaik vannak egyházi autonómiájukra nézve, míg nekünk csak^egyetlenegy statumunk van, és ez a kongresszusi szervezet. Mi az oka annak, hogy mi szerbek nem tudtuk kiépíteni autonómiánkat, holott a románok ezt már régesrégen megcselekedték? Az az oka t. ház, hogy a mindenkori magyar kormányok bizalmatlansággal viseltettek a szerbek iránt. És miért? Azért, mert a szerb kongresszust nem egyházi, hanem politikai kongresszusnak tekintették. Én ez ellen mindenkor tiltakoztam. 1879-ben is kifejezést adtam annak, hogy a szerb kongresszusnak nincsen semmi köze a politikához, csak az egyházhoz. Kijelentettem ezt 1897-ben is a mikor az akkori kormányelnök, Bánffy Dezső, összehívta a szerb kongresszust. Akkor azt mondottam, hogy a szerbeknek nincsen más óhajuk, mint hogy legyen nekik olyan autonómiájuk, a milyen van a reformátusoknak és a lutheránusoknak. Hát, t. ház, a magyar kormány a szerb kongresszusokon mindenkor igyekezett egy kormánypártot teremteni. A magyar kormány mindenkor a püspökökre, a magasabb klérusra, általában konzervatív elemre támaszkodott, de nem sikerült neki kormánypártot teremtenie a szerb egyházi kongresszuson, mert a régi szerb nemzeti liberális pártunk mindenkor óriási többségben volt és mikor 1882-ben pátriárkát kellett választani, akkor a kormánypárti jelöltnek, Angelicsnek nem volt többje, mint hét szavazata. De utoljára a magyar kormánynak mégis sikerült a szerb kongresszuson kormánypártot teremtenie. 1890-ben a hajdani zombori esperes, későbbi temesvári püspök tudott pártot szerezni magának, egyúttal kormánypártot is, az úgynevezett klerikális pártot: ekkor ugyanis a magyar kormány jelöltje, Brankovics György lett megválasztva pátriárkának. Ez volt az első szerb pátriárka, a ki tudott magyarul, még pedig tökéletesen, szóval és írásban. Ezen a kongresszuson volt régi liberális, nemzeti párt, liberális párt és radikális párt; ezen párt akkoriban csak kilencz emberből állt. Mi nem szavaztunk Brankovicscsal, de mégis azt gondoltuk, hogy most már ideje volna a szerb egyházi autonómiát végre rendezni és ezt talán Brankovics végre fogja hajtani, mert annak idején a nemzeti liberális pártban e mellett volt. 1892-ben voltak a tárgyalások a különféle statútumok felett. Ezek nem vezettek sikerre, de nagy kilátás volt 1897-ben az autonómia rendezésére, mert akkor 0 felsége Bánffy miniszterelnökhöz intézett leiratában meghagyta, hogy a kormány a szerb autonómia rendezése iránt intézkedjék. Báró Bánffy a dologhoz fogott és egy igen tisztességes derék magyar embert küldött ki Dárday min. tanácsos személyében, a ki a mi autonómiánkat ismerte és aki aztán egész terjedelmes, összes autonómiánkat magába foglaló statútumot teremtett egy pár konzervatív szerb férfival és ezen statútum elment Karlóczára, a konzervatív kongresszusi választmányhoz. 1897-ben terjesztették elő ezt az úgynevezett egységes statútumot a kongresszuson. Nekem reményem volt, hogy szervezni fogjuk a mi egyházi autonómiánkat. Olyan szerencsés voltam, hogy tömöritettem a három szerb pártot, a régi nemzeti liberális pártot, a radikális pártot és az uj horvátországi pártot, az önálló szerb nemzeti pártot. Azonban akkoriban — sajnálom, hogy ezt a kifejezést kell használnom — báró Bánffy egy botlást követett el. O rá akart oktrojálni a kongresszusra egy napirendet, de erre mi nem voltunk hajlandók. Erre a kongresszust elnapolta és a következő évben fel is oszlatta. Szükséges volna — és itt egy kis figyelmet kérek, mert ez fontos — jellemezni a szerb pártokat, mert ez némileg kulcsot ad a horvátországi viszonyok megértéséhez is. (Halljuk! Halljuk!) A mint mondám, husz-harmincz éven át a régi szerb nemzeti liberális párt volt túlnyomó többségben. A 80-as években keletkezett egy egészen uj párt. Ez volt a Szerbiából importált szoczialisztikus párt, de naczionalisztikus jelleggel. Persze ezen uj párt, miután sem Szerbiában, sem Magyarországon talaja nem volt, pár év múlva átalakult radikális párttá. Azt mondhatnák talán, — a milyen ma az áramlat, a mai hangulat — hogy ezen párt bizonyosan azért alakult át, mert nagyon magyarbarát. Én azonban mondhatom, (Zaj. Elnök csenget.), hogy engem nem vezet valami ellenséges érzület ezen párttal szemben, de biztosithatom önöket, hogy ezen párt magyarfaló volt, mert neki Miletics és én mérsékelt szerbek voltunk, mivel azt mondotta, hogy nincs elég energiánk a magyar kormánynyal, a magyarsággal szemben síkra szállani. (Zaj.) Óriási ellentét támadt e tekintetben 1881-ben Újvidéken egy népgyűlésen. Megtámadták Mileticset, ő reszketett egész testében, és az ő auktoritása kikergette a radikálisokat. Miletics elmebetegsége következtében azután ez a párt, hogy hatalmába keríthesse a hatalmas Mileticsnek a lapját, a »Zasztavá«-t, a mely egyúttal a régi szerb nemzeti pártnak is orgánuma volt, kijelentette, hogy ők Miletics politikájának depositáriusai, hagyományosai és hogy mindaz, a mi nem radikális, nagyon enyhe, az a Polit Mihály csak burkolt magyarbarát. (Zaj) T. képviselőház! Időközben keletkezett Horvátországban egy uj párt, az u. n. önálló