Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-213

213. országos ülés 1907 november 9-én, szombaton. 227 szerb nemzeti párt. Abban a mérvben, melyben a radikális párt minket ott Bácskában és a Bánátban háttérbe szorított, Horvátországban ez az uj párt emelkedett, és a mai napon, t. báz, ez a párt egy tekintélyes, imponáló párt, mert ez a párt a horvát-szerb koalícziónak tetemes részét képezi. Ezen szerb pártnak a vezére a horvát országgyűlés elnöke. Ez tisztességes ember, nagybirtokos, doktor, ügyvéd, volt alkalma a magyar kormánynak is őt itt megismerni. Az elnök és a t. kereskedelemügyi miniszter urnak volt alkalma vele érintkezni. De ez nem tartozik beszédem keretébe. (Felkiáltások: Hát miért mondja ?) Csak azért beszéltem róla, mert tájékoztatni akartam a t. házat, A radikális pártnak 1902-ben tetemes többsége volt a szerb-egyházi kongresszuson. És ez volt a fordulópontja a radikális pártnak. I£arlóczán mindjárt hódoltak a magyar kormánynak, az akkori liberális kormánynak, a mint most hódolnak a koalieziós kormánynak, a függetlenségi pártnak. Az akkori kormány paktált a radikálisokkal, és mi volt a következménye? Az, hogy a radikális párt birtokába jött az összes egyházi autonómiának a falusi hitközségekben, az egyházi eparchialis hatóságokban és a kongresszusi választmányban, a mely utóbbi kezeli az alapok és alapítványok sok millióra rugó összegét és egyházi ügyekben a legfelsőbb, legmagasabb adminisztratív fórum. A konzekvenczia az volt, hogy a szerbeknek vagyonos osztálya, az értelmiség és minden jobb elem egészen ki volt szoritva az egyházi autonómiából. Tessék elképzelni, hogy egy olyan férfi, mint Dungyerszky Lázár, a ki milliomos, a kinek Magyarországon . . . Gr. Batthyány Tivadar: Hát az ok, hogy milliomos? (Felkiáltások balfelöl: Demokrata! Zaj. Elnök csenget.) Polit Mihály : Én demokrata vagyok! Gr. Batthyány Tivadar: Látszik! Barátja a milliomosoknak! Polit Mihály: Én csak tájékoztatni akarom az urakat, hogy pl. egy olyan ember, mint Dungyerszky, nem lehetett tagja egy hitközségnek. Tessék elképzelni, hogy én, vagy más, nem lehettünk tagja egy hitközségnek. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy a destruktív elemek kerültek felszínre. Gr. Batthyány Tivadar: Altalános szavazati jognál mindig a nép jön be! (Zaj a baloldalon. Elnök csenget.) Elnök: Csendet kérek! Kérem Batthyány Tivadar képviselő urat, hogy ne zavarja a szónokot! Polit Mihály: Érintenem kell, t. ház, egy viszonyt, a mely nagyon élesen fejlődött Brankovics pátriárka életében, továbbá azon vádakat, a melyeket a pátriárka ellen emeltek. Ne tessék hinni, mintha én Brankovics hive lettem volna. Én nagyon feszült viszonyban éltem vele mindenkor azért, mert ő hajdan a nemzeti pártnak volt tagja és azután kormánypárti lett. A míg azonban élt Brankovics, én nem tartottam gentlemenhez valónak, hogy akár mellette, akár ellene felszólaljak a házban, a mikor pl. itt interpelláczió történt. Nagyon kinos dolog volt az, a mikor megtámadják egy pátriárkának nagy dignitását, a mely dignitás nemcsak Magyarországban, Horvátországban, vagy Dalmátországban, hanem dignitás messze a Balkánon is. Bár ellenfele voltam Brankovicsnak, nem helyeseltem, hogy eztadignitástsárbahurczolták. Gr. Batthyány Tivadar: Miért nem védekezett a támadásokkal szemben ? (Zaj. Elnök csenget.) Elnök : Csendet kérek! Gr. Batthyány Tivadar: Azt nem lehet tűrni, hogy a gentlemanlikságról igy beszéljen. (Zaj.) Elnök: Gróf Batthyány Tivadar képviselő urat figyelmeztetem, hogy ne méltóztassék zavarni a szónokot, különben kénytelen leszek őt rendreutasítani. Gr. Batthyány Tivadar: De mikor ez tűrhetetlen! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. (Zaj.) Polit Mihály: Jellemző, hogy az 1902-iki kongresszuson 0 felsége meghagyása folytán az a püspök, aki Brankovicsot megtámadta, köteles volt bocsánatot kérni. S nemcsak bocsánatot kért, hanem egy diszebéden magasztalta is Brankovicsot és azt mondotta, hogy képes volna életét feláldozni Brankovicsért. Már az 1906-iki kongresszuson egészen más volt a helyzet. 1902-ben a radikálisok voltak nagy többségben, míg a tavalyi kongresszuson csak egy szavazattöbbségük volt. Az egész püspökség, a melyre a magyar kormány mindig támaszkodott, a radikálisok ellen csinált frontot és maga az a püspök, a ki megtámadta Brankovicsot, a püsjiöki karral tartott és a mikor a horvátországi képviselők távoztak a kongresszusról, velük ment ő is. A radikálisok tavalyi kongresszusán természetesen siettek megválasztani a kongresszusi választmányt, mert ez a testület kezeli az alapokat és alapítványokat és rendelkezik az egyház hivatalaival. Ezen a kongresszuson a horvátországi képviselők — pedig ezek képviselik a szerbség többségét, mert Horvátországban és a volt határőrvidéken a szerb többség, nem pedig Bácskában és a Bánátban — nem voltak jelen, mert nem akarták tűrni azt a terrort, a melyet a radikális párt gyakorolt. Ezért távoztak és ezért volt csonka kongresszus. Azzal a választással, a mely a horvát képviselők hozzájárulása nélkül történt, megválasztották a vá29*